Kivételesen nem kapott hatszázmilliót, ezért Orbánékat gyalázza a ballib rendező
Fideszes kifizetőhelynek nevezte a Nemzeti Filmintézetet a szélsőséges balliberális aktivistaként, freeszfe-aggódóként és filmrendezőként is ismert Pálfi György. Az a problémája a Györgynek, hogy most, kivételesen nem kapott hatszázmillió forint közpénzt a filmötletére, mint a legutóbbi, csúfosan megbukott alkotására, amelyet a nézők 10-ből 4,6-ra értékeltek. Hányattatásai miatt (Magyarország nem fizet neki eleget) a külföldre költözését tervezi… Hát akkor most mi legyen?
Önök is ismerik: vannak ezek a szigorúan „független” (ballib) művészek, akik havonta, kéthavonta teleszórják a haveri ballib sajtót valami kormányellenes rágalomkupaccal. E panaszáriák 99 százaléka természetesen a pénz körül forog. „Nem ad az Orbán!”, „Keveset ad az Orbán!”, „Sajnálja tőlünk azt a néhány százmilliócskát”, „Bezzeg a fideszeseknek jut” – sopánkodnak úton-útfélen. De még olyankor is van képük az államot ócsárolni, amikor épp egy teherautónyi közpénzt kapnak. Lásd: Enyedi Ildikó esetét, aki félmilliárd csengő magyar forintot kapott 2017-es filmjére a magyar adófizetők pénzéből, amit ő azzal hálált meg, hogy külföldi lapinterjúban becsmérelte a hazáját…
- Ilyen figura az SZFE-műbalhé egyik főkolomposa, Pálfi György rendező is, aki 2018-ban nem kevesebb mint 600 (azaz hatszáz) millió forintnyi közpénzt markolt Az Úr hangja című filmjére. A mű majdnem – de csak majdnem – sikeres lett. A port.hu-n a nézők szavazatai alapján a 10-ből 4,6 pontot kapott, a nemzetközi filmadatbázisban (imdb.com) 10-ből 6-ot. Mondhatni, átütő siker… A hülyének is megéri egy ilyen „népszerű” filmre 600 milliót kicsengetni…
Nos, ez az a Pálfi György, aki most sértődős interjút adott a 24.hu-nak. A címében nagyjából benne van minden: „A Filmintézet fideszes kifizetőhelyként működik”. Kár is rákattintani, de én azért megtettem, hogy néhány gyöngyszemet idézhessek belőle a PS olvasóinak. A panaszkodás apropója, hogy az állam csak a Sömmi című új filmje előkészítésére adott pénzt Pálfinak, a filmtervre már nem.
Több közönségréteget is meg akartam, meg tudtam volna vele szólítani. Hitegettek is, a Filmintézettől kaptunk fejlesztési támogatást. Ezért is jöttem vissza külföldről, ahol óvatosan építgetni kezdtem az új szakmai életemet. Végül Káel Csabáék értésemre adták, hogy mégsem kíváncsiak a Sömmire, és az ezt követően beadott filmterveimre sem. (…) A teljes elzárkózás világossá tette, hogy nem szakmai okok miatt utasítottak el. (…) Kaptunk mi is gyártás-előkészítési pénzt, de a támogatottak listájából mára egyértelműen látszik, hogy a Filmintézet fideszes kifizetőhelyként működik.”
Figyelik? Még külföldről is visszajött! Milyen remek ember ez a György! Óriási küzdelem árán visszatért közénk, hogy filmet csinálhasson nekünk, itt maradott magyaroknak… Erre mi a hála? „Csak” a gyártáselőkészítésre adott pénzt a lator kormány! Így veszejti el a nemzet a legnagyobbjait, akik már-már önzetlenül (csupán némi kenyérre valóért, pár tíz- vagy százmillióért) filmeket gyártanának nekünk. Megérett ez az ország a pusztulásra – jön át a Pálfi-interjú üzenete.
A szó, amit keresnek: arcbőr… (PS-montázs)
Ezután pedig olyan nevek jelentek meg a támogatottak között – Eperjes Károly, Ákos, Bayer Zsolt, Vidnyánszky Attila –, hogy egyértelművé vált, ma független, nem a Fidesz szekerét toló alkotóként még annyira sem lehet filmet készíteni, mint a Vajna-időszakban.”
Tehát van ő, a Pálfi Gyuri, aki – a vak is látja – szigorúan független, és csupán kéthavonta rúg bele kettőt-hármat a nemzeti kormányba, de szigorúan függetlenül. És vannak „a Fidesz szekértolói”, akik most érdemtelenül pénzt kaptak a filmjükre. (Hogy mennyit, az nem derül ki az interjúból, de meg lennék lepve, ha együttesen fele annyit kaptak volna, mint Pálfi a múltkori, bukott filmjére.) Érdemtelenül? Hát persze. Hiszen Eperjes Károly tök ismeretlen színművész, Vidnyánszky egy senki, Ákosról nem is szólva, Bayer dokumentumfilmjeit pedig alig nézte meg pár millió ember… Csupa nímand. Velük szemben viszont ott áll a maga pőre valóságában Pálfi György, aki érdemes lenne a támogatásra, s akinek majdnem – de csak majdnem – sikeres lett a legutóbbi filmje, csekély 600 millió adóforintból. Hálátlan egy ország ez, na!
Az aktuális közéleti problémákra reflektáló filmeket cenzúrázzák azonnal az állami pénzosztó szervek.”
Egészen hihhhhhetetlen, de a gonosz állam nem ad közpénzt őt pocskondiázó, szélsőségesen elfogult filmekre. Hihhhhhetetlen! Lám, a világ fejlettebb részein a nyakukat törik a rezsimek, hogy őket gúnyoló filmeket, könyveket pénzeljenek, őket szapuló tévéket, rádiókat, újságokat tartsanak fönn. Csak Magyarország lóg ki a sorból. Szégyen-gyalázat!
Megnéztem, hol lehetne új életet kezdeni úgy, hogy nem adom fel a szakmámat. 2019-ben kimentem előbb Indiába, aztán Mexikóba.
Hát akkor, jó utat, Gyuri! Viszlát, és kösz a halakat!
Amúgy tényleg, mi mást is tehetne az egyszeri, magyar ember, ha nem szórják meg folyton 600 millió forinttal, mint hogy disszidál? Mi keresnivalója lenne egy magyarnak Magyarországon, ha nem borítják rá az állami trezort? Az ilyen ország nem is nevezhető hazának, ugye? Már csak az a kérdés, hogy a kedves Olvasó, aki gyaníthatóan nem kapott még soha 600 millió forintnyi közpénzt, de még csak hatot sem, miért van még itt Magyarországon? Nosza, induljunk mindahányan Indiába, Mexikóba, ott majd ugorhatunk egy fejest az aranyba, mint Dagobert bácsi…
Végül az iróniát félretéve: úgy tűnik, a hazai filmipar kezd magára találni. Végre már nem csak azoknak jut az adófizetők pénzéből, akik kényszeresen gyűlölik a hazájukat, és akik évtizedek óta akadályozzák a nemzeti érzelmű filmek készítését. Végre már nem csak a senki által nem nézett, genderpropagandista, libernyák művészfilmekre jut forrás. Néhány napos hír: már a szereplőválogatásnál tart a Bán Mór (Bán János) nagysikerű regénysorozata alapján készülő Hunyadi-film. A több évtizedes szilencium után sok-sok ilyen sikeres, nemzet- és léleképítő filmre van szükségük a magyaroknak a talpraálláshoz. Hogy mindez a Pálfi Györgyöknek esetleg nem tetszik? Na és?
Pénz és szabadság: e kettő kell nekik. (Fotó: Facebook)