A jobboldali győzelem esélye
A baloldali hiénakoalíciót csak a még nagyobb erő állítja meg
Kis Ferenc pályatársam lényegretörő cikke folytatásért kiált (Nekünk is ringbe kell szállni!, Magyar Nemzet, április 30). Igen, nekünk is. Volt kollégám véleménycikkének megértése a jövőnk záloga.
Nem a kormányváltás, hanem a kormánymaradás reális esélyét villantja fel. A szálak gondos felgöngyölítése során – jó esetben – a baloldali ellenzék negyedik, immáron végleges vereségéig juthatunk el.
A konzervatív tábornak sok rossz hírt kellett feldolgoznia az utóbbi időben, joggal érzi magát kényelmetlenül.
A Borkai-üggyel ütöttek először igazán nagyot. Ami nem egyszerűen karaktergyilkosság volt, hanem egy sikeres polgármester pályájának a derékba törése. Az Ördög ügyvédje néven elhíresült ügy kapcsán még javában tart a rendőrségi nyomozás. De annyit rögtön kiolvastunk a történtekből, hogy ami a győri polgármesterrel történt (amit vele műveltek), az messze túlmutat a liberális baloldal megszokott karaktergyilkosságain. Itt ugyanis nagy valószínűséggel köztörvényes bűncselekményeket követtek el. Egy bukott liberális egyszer „jogi gengszterizmust” kiáltott, amikor az Országos Választási Bizottság nem utasított el rögtön egy ártalmatlan beadványt. Erre vajon mit kiabálna? Ez most kicsit más súlycsoport. Büntetőjogi kategória.
Btk. 367. paragrafus: „(1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel vagyoni hátrányt okoz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a zsarolást a) bűnszövetségben követik el.”
A politika megfizette az árat. Most fizesse meg az Ördög ügyvédje is.
Nem sokan fogadtak volna közülünk Karácsony Gergelyre Tarlós István ellenében. Épeszű ember a konzervatív oldalon egy lyukas garast nem tett volna a zavart mosolyú pojácára. Ez a teljességgel inkompetens alak mégis legyőzte Tarlóst, és megtörtént a bármi. A bármi jegyében azóta Budapest balkanizálódása folyik, amit ez az örökké siránkozó és nyavalygó tehetetlen ember miniszterelnökként az egész országra kiterjesztene.
Szájer József ügye szintén vérforraló volt, hiszen egészen valószínű, hogy egy (vagy több) külföldi titkosszolgálat dolgozott rá, és jó ideje már. Megfigyelték a szokásait, követték, és egy rendőrségi rajtaütés nyomán lebuktatták. Merő véletlenségből egy tévéstábot is a helyszínre rántottak. Arról nincs hír, mi történt a szexparti többi prominens résztvevőjével. Gyanítjuk, hogy meghurcolás helyett csupán biodíszletnek kellhettek. A lebuktatás szervezettsége professzionális operatív akcióra utal. Szájer kétségkívül szégyent hozott a fejére, de azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy az Európai Parlament 705 képviselőjéből ő volt az egyetlen homoszexuális politikus? És mióta számít karrierdöntögető tényezőnek bárkinek is a szexuális irányultsága? Hát ennyire szabad komolyan venni a kisebbségi jogokról papoló liberálisokat.
Deutsch Tamást „csak” megfosztotta képviselői jogaitól az Európai Néppárt. Döbbenetes erejű önkép Manfred Weberről, Donald Tuskról és a néppártról. Komolyan azt képzelték, hogy inkvizíciós büntetőhatalmukban áll a másként gondolkodók elhallgattatása? Ez sokat elárul a nyugati politikusok demokratikus arányérzékéről, ami lassan lekörözi az egykori Kreml kommunista urait is. Képviselői jogokat ugyanis csakis a nép vehet vissza, a választópolgár, amely s aki felhatalmazza ugyanezen jogokkal a politikust. Szavazókörnek hívják, ahol ez a demokratikus aktus megtörténik, az egészet pedig úgy, hogy titkos és szabad választás. Az európai szocialistákkal és liberálisokkal összekenődött néppárti „jobboldal” már a látszat látszatára sem ad.
Ilyen módszerek kiélése után még ők jönnek ócska jogállamisági eljárásokkal. Ők, néppártiak, liberálisok, zöldek és kommunisták vegyesen, egymás sarkára hágva fenyegetik a magyar és a lengyel kormányt uniós forrásmegvonásokkal és jogi kirakatperekkel. Ám minél nagyobb a liberális hangzavar, annál nyilvánvalóbb az uniós testület bénultsága és cselekvésképtelensége. Nem nagy dicsőség két tagállamot megpróbálni terrorizálni, ez éppen hogy azt mutatja, hogy a kontraszelektált Věra Jourová-féle biztosoknak igazából alig van mozgásterük.
Kiderült, hogy amit szabad az oltási igazolványt sárga csillaghoz hasonlító jobbikos Szilágyi Györgynek, azt tilos az egyébként filoszemita cikket posztolt Demeter Szilárdnak. A botrányos jobbikos párhuzam miatt joggal számítunk Bajnai Gordon és csapatának elemi erejű felháborodására, hiszen biztosak vagyunk következetes kiállásuk szilárdságában. A késést nyilvánvalóan az okozza, hogy vita lehet a balos nyilatkozatok összefésülésénél. Nem könnyű ugyanis a Demeter-ellenes hangvételt radikalizmusában túlszárnyalni, de azért várjuk. Kis híja volt, hogy Demeter is Szájer sorsára jusson, hiszen a liberálisok ez esetben is elvégezték a visszataszító aljamunkát.
Újabb európai értéket csíptünk nyakon; a Jobbik összes antiszemita atrocitását megbocsátotta a művelt Nyugat cserébe azért, hogy legyen végre közös lista és bukjon a kormány. Már az sem számít, hogy az EU alapjai a háború utáni antifasiszta Európa eszméjére épültek. Az 1993 óta nagy lángon lobogó Orbán-gyűlölet még az eszmei alapokat is képes elhalványítani. Mindent egy lapra tettek fel.
A Fidesz- és jobboldalellenes hajtóvadászat elszabadult, s már régen túllépett a politika természetéből adódó konfliktusokon. A parlament ülésein divat lett kommunista és náci módra fenyegetni a demokratikus kormány képviselőit. Megtörtént, hogy a házelnököt ellenzéki képviselők korlátozták személyi szabadságában. Ilyen súlyú atrocitás a rendszerváltás harminc éve alatt nem fordult elő. (Szívesen megnéznék egy fordított esetet. Olyat, ahol az ellenzéki frakcióvezetők csak a függöny mögül prédikálhatnának. Akkor mi lenne?) Az üléstermi kerepelés, sípolás, filmezés, táblamutogatás, szórólapszórás Nyugatról importált liberális hulladék. Anarchia. Érthető, hogy a minden határt és normát felrúgó, primitív és erőszakos viselkedés miatt már sokan vennének revansot.
Kis Ferenc helyesen írja: „Nekünk ilyen ellenzék jutott, ezt kell legyőznünk, nem válogathatunk.” Nincs mese, a saját eszközeikkel kell legyőzni őket.
A németellenes koalíció három nagyjának egyike, Winston Churchill a közös ellenség, a Harmadik Birodalom legyőzéséig félretette antikommunista meggyőződését. Ettől függetlenül érdemei, például az isztriai szövetséges partraszállás sürgetése, a fultoni beszéd és az oroszok csalárdságáról vallott őszinte meggyőződése közismert. Híres külügyminisztere, a későbbi miniszterelnök, Anthony Eden az emlékirataiban ezt írja: „A kommunisták számára a tűzszünet csupán egy pillanat volt, hogy rendbe szedjék soraikat. Egy epizód volt csak számukra a háború. […] Ez a gépies célratörés az, amely annyira elképeszti a Nyugatot, s amellyel a nyugati világ nem tudott szembeszállni – képtelen fölébe kerekedni. […] Az oroszok akkor nagyon is tudatában voltak erejüknek, és nem ismertek el mást, csak a nagyobb erőt.”
A történelem azért is nagyszerű, mert nemcsak búvárkodni lehet mélységes kútjában, hanem „megteszi” azt a hatalmas szívességet, hogy ismétli önmagát. A fejünket a falhoz koppintva magyarázza újra és újra, hogy erőt csak ellenerővel lehet semlegesíteni. Amióta a világ világ, így van ez. A Gyurcsány vezette fanatikus szélsőbaloldal már most hatalmas hátszelet kap Brüsszeltől és az amerikai külügyminisztériumtól, idővel pedig ez a külföldi nyomás az elviselhetetlenségig fog fokozódni.
A kormányoldal csak magára számíthat. Amennyiben viszont egy példátlanul intenzív mozgósítással képes lesz elérni és elvinni a közel hárommillió szavazóját az urnákig, úgy George Soros összes bankszámlája, janicsárképzője, véleményportálja és NGO-ja sem lesz elég, hogy a baloldali hiénakoalíció legyőzze a nemzeti, keresztény, konzervatív tábort. Meg lehet csinálni. Le lehet és le is kell vetkőzni a veszteségekből fakadó frusztrációkat. De kizárólag akkor, ha a jobboldal erőt demonstrál erő ellen. Ha így lesz, nem lesz több levadászás sem. Ez az egy, ami megállítja őket. A még nagyobb erő.
Nincs értelme több engedménynek, megfeleléskényszernek, úriemberségnek vagy taktikai visszavonulásnak. A győzelem a másik irányban van.
Berszán György – www.magyarnemzet.hu
Follow @jobboldalihirek