Vannak olyan szlovákok, akik Orbánhoz hasonló államférfiról ábrándoznak
A magyar miniszterelnök tizenegy év után adott ismét interjút szlovák lapnak. Orbán Viktort a konzervatív irányultságú Postoj.sk kérdezte. Mit mondjunk, komoly hatást gerjesztett a rövidnek nem nevezhető interjú, csak magán az oldalon 11 ezer kedvelést kapott, és a cikk alatti vitához több mint ötszázan szóltak hozzá. El lehet gondolkodni, hogy érdemes volt hallgatni ennyi éven keresztül? Mindenesetre a megszólalás végre megmutatta, hogy a szlovák társadalom se annyira egyértelműen elutasító a túlsúllyal rendelkező szlovák liberális sajtó Orbán-ellenessége mentén. Sokakat maga mellé állított a magyar miniszterelnök pragmatikus gondolkodása.
Hogy mit is jelent ez az interjú? Mint amit a klasszikus viccben a Dunán úszó levert vörös csillagról mondtak: jelenteni nem jelent semmit, de kezdetnek nem rossz!
Valamit megmozdított az interjú. Talán sikerült Orbán Viktornak emberközelivé helyeznie magát. Végre nem mások mondták meg róla, hogy mennyire nacionalista, autokrata, kirekesztő, meg a barna eső… És ezt még lehetne cizellálni, de nincs sok értelme. A posztolók egy része úgysem fogta fel az interjú üzenetét, maradtak az autokrata mantránál, ahogy a megnyilvánuló libernyák megmondó-emberkék. Szerintem fátylat rájuk, véleményük ugyan túldimenzionált a szlovák közbeszédben, de
Orbán Viktor az interjúban azzal tett igazán nagyot, és ezzel tudta kiváltani a szlovákság józanul gondolkodó részének pozitív reakcióit, hogy végre feladatot, nemzeti célt tűzött ki a szlovákság elé. Egy külső embernek kellett kimondania a szlovákság felé, hogy a ti feladatok nem a híd-szerep nyugat és kelet között, ez már rég foglalt. A ti feladatok kapocsnak lenni Észak és Dél között, egy erős Közép-Európa kiépítése érdekében. Bonyolult, hiszen a V4 is olyan, mint egy kereszt. Ez egyik szára a lengyel-magyar, a másik meg a csehszlovák. Érdekek, ellenérdekek, simlizések, és állandó félelem mikor is játsszák ki egymást.
Márpedig kísértés az van. Mint eurós állam, törekvés a mag-Európához. Aki józan, mint a Postoj kommentárírója, belátja: „Formálisan Macron Merkellel (mérsékelten ironikus mosoly kíséretében) ugyan kialakíthat Szlovákia számára helyet a nyugati elitben, a mag-Európában, reálisan viszont nem.”
Egy gesztus, ami nagyon sokat ér. A szlovákság bár büszke magára, de tudatában van rövid történelmének, annak, hogy szinte mindig valakinek az igazgatása alatt élt, és mindig lebecsülték, lenézték. Lehet ostobán butatótozni, de ezzel mit nyerhetünk? Nem jobb inkább a világot élhetőbbé tevő feladatot adni, hogy végre bizonyíthasson ez a nép?
Nehéz kérdés, hiszen mindannyiunk érezzük a hamvasi megfogalmazást az északi géniuszról, ami a szlovákságra jellemző. A természetközeliség és a vele járó egyszerűség, akikben viszont benne van a nagy szív és a bizonyítási vágy. Mondhatjuk ezt lesajnálóan, de igazat kell adni Hamvasnak, a Kárpát-medencét akkor tudjuk naggyá tenni, ha integrálni tudjuk az itt lévő öt géniuszt. Orbán Viktor sem hiheti, hogy ezt egyetlen interjúval sikerült megtennie. Ebbe komoly munkát, energiát kel belefeccelni.
Először vegyük a kereszténydemokrata Čarnogurskýt, aki 1991 és 1992 között állt a szlovák kormány élén, határozottan kiáll Orbán Közép-Európa felfogása mellett. Persze ebben van egy jó adag pánszlávizmus, és remény Közép-Európa szláv dominanciájára. Viszont szorgalmazza, hogy rendezzék, megerősítsék a szlovák-magyar kapcsolatokat. Hozzáteszi, Szlovákia nem tagadhatja le a saját múltját, ami Pannóniához és a történelmi Magyarországhoz köti.
Azért itt ragadjunk el egy pillanatra.
A szlovákság nagyon megsínylette a fejlett Csehországhoz való csatlakozást, piacait elvesztette, nem volt véletlen 1938-ban a menekülésük a közös államból. Mindemellett máig él bennük egy romantikus érzés a közös csehszlovák állam iránt.
Berögzült náluk az ezeréves magyar elnyomás. Ezen érdemes lenne elgondolkodni, miként lehetne a hungarus-tudatot újra feltámasztani. Biztosan nem azzal, hogy győzködnénk őket, mi nem voltunk elnyomók. Inkább azzal például, hogy megbecsült társnemzet voltatok, amely a zömét adták a kuruc katonaságnak, amelynek tagjai küzdöttek a magyar, de inkább mondjuk így, a Kárpát-medencei szabadságért.
Dzurindáról kár szót ejteni, az Európai Néppártból húzva a fizetését, teljesen benyelte őt a brüsszeli buborék. Fico kiállása a V4 egysége mellett meglepőnek tűnhet, de a nacionalizmusából sikerült talán tovább fejlődnie. Pellegrini viszont már simlisebben fogalmaz, jogos, hiszen a reménybeli új kormány fejeként szüksége lenne a nyugat jóindulatára.
Egy kollégámmal beszélgettünk az interjúról, akinek első gondolata az volt, hogy Orbán a felvidéki magyarok feje felett paktumot akar kötni a szlováksággal. Én ezt badarságnak tartom, mert
A magyarság megmaradásának kérdése most nem a visszacsatolásról szól, hanem a tudatos Kárpát-medencei építkezésről. Ebben szerepe lehet egy békésebb magyar-szlovák kapcsolatnak, és főleg, ha egy erős anyaország áll a hátunk mögött.
Forrás: Mandiner Makronóm