Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Amikor szembejön a valóság

Hirdetés

Érdekes jelenetnek lehettek tanúi az Egyenes Beszéd nézői, miután a műsorba besétált Pityinger László, alias Dopeman. A rapper, előadó az utóbbi hónapokban azzal vétette észre magát, hogy míg évekkel korábban utálta és támadta Orbán Viktort és a jelenlegi kormányt, most egy-egy közélettel kapcsolatos megszólalásában inkább támogató hangnemet üt meg.

– Szomorú kimondanom, de a magyarok még egyik kormány alatt sem éltek olyan jól, mint az Orbán-kormány alatt – mondta videójában a rapper, amely miatt az ATV számonkérőszéke (Egyenes Beszéd) be is idézte.

Nem kellett sok idő, már repkedtek is a balos toposzok.

Hirdetés

– Ez szerinted jó, hogy a minimálbéresek országa vagyunk? – kérdezte a műsorvezető.

Dopeman válaszul elmondta: „nem vagyunk a minimálbéresek országa”. Itt érdemes elszakadni a műsortól és tenni egy kis kitérőt: miközben a műsorvezető ilyen paneleket pufogtat, vajon tisztában van-e a valósággal? Erre pontos választ lehet adni, ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 224 ezren keresnek minimálbért ma Magyarországon. Az adatsorokból az is kiderül: 2017 és 2020 között 35 százalékkal csökkent azok száma, akiket minimálbéren foglalkoztattak, vagyis mintegy százezer fővel. Valóban minimálbéresek országa lennénk? Ha 4,5 millió munkavállalóval számolunk, akkor ez azt jelenti, hogy a foglalkoztatottak öt százaléka dolgozik minimálbérért jelenleg.

Pityinger folytatta:

Hirdetés

„Az Orbán a melós réteget – nem minimálbérért dolgoznak, ilyet ne mondjunk – kifejezetten megerősítette, ezért is van nagyon nehéz helyzetben az ellenzék. Ezért van az, hogy belvárosi kávéházakban születik meg az a forradalmi hangulat, ami pont azért nincsen meg, mert ez a réteg kifejezetten jól érzi magát ahhoz képest, mint amilyen előtte volt” – fejtette ki az előadó.

„Nagyon sokan mondanak mindent, és bejönnek tévéstúdiókba, papírokat mutogatnak, meg mindent, de egyet lássunk – emelte ki Dopeman, majd így folytatta:

„wellness dupla áron nem foglalható egészen őszig. Az összes multinál a parkolók tele vannak, a magyarok mindent megvesznek. Ha járkálsz vidéken, látod, hogy kifejezetten rendezik a lakókörnyezetüket” – említette a rapper a tényeket.

Hirdetés

„Aki jár az utcán, látja, hogy az emberek hogy fogyasztanak, milyen az életszínvonal, főleg az előző kormányokhoz képest. […] Én megéltem ezeket az éveket Magyarországon, és egyet látok: 2014-től 2019-ig kifejezetten emelkedő tendencia volt” – mondta Pityinger, hozzátéve, hogy „jelentős rétegeknek javult a helyzete”.

Az ellenzék által kommunikált elszegényedés helyett, aki ma nyitott szemmel jár az országban, az láthatja, amiről Dopeman is beszél. Ma egy szakember, legyen az hűtő-, tévé-, vízszerelő, tisztességes munkával sok százezer forintot tud keresni havonta. Nemrég hír volt az is, hogy egy szakács akár havi egymillió forintot is megkereshet a Balatonnál. Persze nem ez utóbbi az átlagfizetés, de tény: ma egy szakember, szakmunkás nagyon jól meg tud élni. Aki mostanában szeretett volna szállást foglalni bárhova is országban, az látja, hogy mi a helyzet. Az ellenzék meg közben beszélhet baromságokat, de nem lesz igaz, ha többen károgják, hogy „elszegényednek a magyarok”.

Bácskai Balázs – www.magyarnemzet.hu

Hirdetés

Hirdetés