Világháborúval fenyegethet Tajvan megszállása

– Mi okozza a Kínai Népköztársaság és Tajvan között kiújuló konfliktust?

– A problémák oda vezethetők vissza, hogy a szárazföldi Kína és Tajvan kölcsönösen nem ismerik el egymást, s mindketten magukat tartják Kína legitim képviselőjének. 1949-ben a polgárháborúban vesztes Nemzeti Párt – amely a Kínai Köztársaságot képviselte – Tajvanra menekült, és az ott addig létezett Kínai Köztársaság folytatójaként rendezkedett be. Vele szemben a szárazföldi Kínában létrejött a Kínai Népköztársaság.

A polgárháború véget ért 1949-ben, de a Kínai Népköztársaság igényt tart Tajvanra, mivel álláspontja szerint a Kínai Köztársaság megszűnt, és Tajvan is annak jogutódját, a népköztársaságot illeti meg. A Tajvanon berendezkedő Kínai Köztársaság pedig a pekingi kommunista kormányzatot nem ismeri el, mondván, hogy ők Kína egyetlen legitim kormánya. Az utóbbi évtizedekben annyival bonyolódott a dolog, hogy sok tajvani már egy Kínától teljesen független Tajvanban gondolkodik, a „Kínai Köztársaság” eszméjét is elengedné.

– Több mint hetven év telt el a szétválás óta. Mennyire távolodott el a „két Kína” egymástól?

– Nem 1949-ben kezdődött a szétválás, hanem jóval korábban. 1895-től ötven éven keresztül Tajvan japán gyarmat volt, ebből adódóan egy sajátos fejlődési útra lépett. Azóta összesen négy év volt az, amikor a szárazföldi Kína és Tajvan ténylegesen ugyanahhoz az államhoz tartozott. 120 év alatt sok minden változott, lezajlott egyfajta szétfejlődés. Az ott élők egyre növekvő számban kínai gyökerű, de tajvani identitással rendelkező személyeknek tartják magukat.

– Mi okozza most a konfliktus kiteljesedését?

– Az elmúlt napok eseményei során nem történt semmi szokatlan, hiszen 1949 óta a Kínai Népköztársaságnak az az álláspontja, amit Hszi Csin-ping államelnök-pártfőtitkár a napokban ismételten megfogalmazott: a szárazföldi Kínának és Tajvannak előbb-utóbb egyesülnie kell. Lehetőleg békés úton, azonban ha nincs más lehetőség, akkor a fegyveres megoldást sem lehet kizárni.

Mindig ez volt Peking hivatalos álláspontja, ebben nincs újdonság, ami változott, az az, hogy minderre jobban odafigyelünk, hiszen időközben Kína szuperhatalommá vált.

– A katonai fenyegetettség valós?

– Az elmúlt évtizedekben az erőviszonyok jelentősen eltolódtak a szárazföldi Kína javára. Azaz valószínűleg katonailag is képes lenne a sziget elfoglalására. Mindezt elég látványosan érzékelteti is a népköztársaság. Ennek köszönhető többek között az is, hogy tömeges berepülések történnek a tajvani védelmi zónába.

– A szárazföldi Kína eddig valóban nem tudta volna bevenni Tajvant?

– A katonai elemzők szerint a 2000-es évekig igazából a kínai Népi Felszabadító Hadsereg nem rendelkezett azzal a flottával, légierővel és egyéb eszközökkel, amivel egy ilyen bonyolult hadműveletet végre lehetett volna hajtani. Tajvan 1949 óta folyamatosan készül arra, hogy bármikor megtámadhatják, így elképesztően erős hadsereggel rendelkezik, nem utolsó sorban éppen az amerikai technológiának köszönhetően, amit Washington a koreai háború óta a rendelkezésére bocsát. A 2000-es években ez megváltozott, mára a szárazföldi Kína számára rendelkezésre áll olyan haderő, amivel elfoglalhatja Tajvant, de még így sem lenne biztos a győzelme.

– Hogyhogy nem biztos?

– Egy Tajvan elleni háborúnak beláthatatlan következményei lennének, amely akár világháborúhoz is vezethetne. Ne feledjük, hogy ha az Amerikai Egyesült Államok tétlenül nézné Tajvan lerohanását, az az USA szavahihetőségének globális megingásához vezetne, ami miatt az amerikai szövetségi rendszer is széteshetne. Ezt Washington nyilván nem szeretné.

– 2014-ben a Krím-félsziget incidense idején azt mondták az elemzők: Ukrajnáért senki sem kockáztatna meg egy harmadik világháborút. Tajvan esetében más a helyzet?

– Egészen más. Az amerikai–tajvani kapcsolatoknak a szorossága nem mérhető az ukrán–amerikaiéhoz. Ukrajna soha nem volt Amerikának a szövetségese, igazából még az érdekszférájába sem tartozott bele. Tajvan ezzel szemben az 1970-es évek végéig Amerika egyik legfontosabb szövetségese volt a régióban. Azóta is nagyon különleges kapcsolat áll fenn Tajvan és közötte. Annak ellenére is, hogy 1979 óta ők sem ismerik el Tajvant önálló államként, helyette a Kínai Népköztársaságot ismerik el Kína legitim képviselőjeként.

Mindezek ellenére a tajvani jó kapcsolatok megmaradtak, de nem vállaltak egyértelmű elkötelezettséget Tajvan megvédése mellett, lebegtetik, hogy meddig mennének el Tajvan megvédésében. Ha viszont Peking megtámadná Tajvant, számolniuk kell egy esetleges amerikai beavatkozással, abból viszont egy olyan háború alakulhatna ki, amilyet a kínaiak sem szeretnének.

– A Kínai Népköztársaság miként tekint Tajvanra?

– A szárazföldi Kína nem ellenségnek tartja Tajvant és a tajvani népet, hanem Kína szerves részének, illetve kínai honfitársaknak, akiket a történelem viharai elválasztottak az anyaországtól. Egy jelentős áldozatokkal járó háborúban ezért nagyon nehéz lenne odahaza kommunikálni azt, hogy honfitársaikat mészárolták le. Egy 23 milliós népességet, mely teljesen máshogy szocializálódott – s a megszállókkal szemben kifejezetten ellenséges lenne – nagyon nehéz lenne még Kínának is kordában tartani. Gondoljuk csak arra, hogy a jóval kisebb ujgur és tibeti közösséggel is rengeteg gondjuk van. Tajvan esetében ezek a problémák hatványozottan jelentkeznének, ha katonai megszállásra kerülne a sor.

– A szárazföldi Kínának miért fontos ennyire Tajvan megszerzése?

– A Kínai Népköztársaságnak, illetve a Kínai Kommunista Pártnak az egyik fő legitimációs alapja az, hogy ők voltak azok, akik véget vetettek a kínai nemzet évszázados megaláztatásának, külföldi hatalmak általi kizsákmányolásának. 1949-ben győztek a polgárháborúban és megalapították az új Kínát. Az egyetlen dolog, ami az ő értelmezésük szerint még hiányzik ennek a szomorú történelmi múltnak a lezárásához, az Tajvan.

A szárazföldi Kína idővel visszaszerezte Hongkongot és Makaót, és mára már csak Tajvan hiányzik a gyűjteményükből. A „tajvani honfitársak” csatlakozásával válna teljessé a nagy kínai nemzet – sugallja évtizedek óta a kínai propaganda. Tajvan egy nagyon fontos legitimációs szimbólum, ezért egy pillanatra sem merült fel egyetlen egy kínai vezetőben sem az, hogy lemondjanak róla.

– Amellett, hogy Tajvan egy fontos szimbólum, van még ok annak bekebelezésére?

– Tajvan a világ egyik legfontosabb technológiai központja, chiptechnológiában és néhány más csúcstechnológiai területen világhatalom. Pont azokkal a technológiákkal rendelkezik, amelyekkel Kína nem, de amelyekre nagy szüksége lenne… A stratégiai jelentősége is fontos, hiszen ahogy Douglas MacArthur tábornok fogalmazott: Tajvan egy elsüllyeszthetetlen anyahajó, amely mindössze 120 kilométerre van a Kínai Népköztársaság partjaitól. Természetesen Kínát zavarja, Tajvan és az Egyesült Államok jó kapcsolata. Számukra stratégiai szempontból is fontos lenne, hogy az ellenség megjelenésének a lehetőségét is elvágják a partvonalaik közelében, s szabadon kijuthassanak a Csendes-óceánra, ahonnan most az amerikaiak által szervezett Japán–Dél-Korea–Tajvan–Fülöp-szigetek védvonal elvágja őket.

– Említette Hongkongot, amelynek utcáit 2019-ben a népköztársaság térnyerése miatti tüntetésektől voltak hangosak. Mi vetett végett a zavargásoknak, a koronavírus-járvány?

– Azért szűntek meg tüntetések, mert a kínaiak elfogadtak egy olyan nemzetbiztonsági törvényt, amely gyakorlatilag büntethetővé tesz bármilyen olyan tüntetésen, megmozdulásban való részvételt, ami úgy értelmezhető, hogy az a kínai nemzet megosztására irányul, vagy külföldi hatalmak kiszolgálását jelenti. Azaz megteremtették a jogi alapját annak, hogy bárki, akit azon kapnak, hogy tüntetést szervez, petíciót ír alá vagy a sztrájkban részt vesz, az börtönbe juttatható. El is kezdték ennek alapján bebörtönözni a demonstrációk résztvevőit. Ennek hatására Hongkongban jelenleg síri csend uralkodik, legalábbis politikai értelemben.

– Ez a tajvaniaknak számára nem lehetett jó üzenet.

– Nem ám, ez nagyban hozzá is járult ahhoz, hogy a tajvani közvéleményben a Kína-ellenesség megnövekedett. A szárazföldi Kína korábban azt kommunikálta a tajvaniak felé, hogy a Hongkongban is alkalmazott „egy ország, két rendszer” elv alapján lehetnének a részei a Kínai Népköztársaságnak, de a hongkongi bekeményítés a tajvaniak számára világossá tette, hogy nagyon nem lenne jó nekik az egyesülés, mert ők is úgy járhatnának, mint Hongkong.

Forrás: Tóth Gábor/Vasárnap.hu