Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekTudomány

Tovább mutálódott az omikron

Hirdetés

A szakértők az omikron-vírusváltozat néhány hete megjelent, számos kérdést felvető új alfaját tanulmányozzák – írja az AFP és a Reuters.

Bár a francia egészségügyi miniszter szerint az új alfaj „a lényegen nem változtat”, a még nem teljesen ismert jellemzői bizonyos kérdéseket vetnek fel.

Az új alfajt BA.2-nek nevezték el (az omikron „eredeti” változatát ugyanis BA.1-gyel jelölik), és a világ több országában azonosították már, főleg Európában.

Hirdetés

Olivier Veran francia egészségügyi miniszter csütörtök esti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy az új vírusvariánsok meglehetősen rendszeresen felütik a fejüket, és az eddigi információk alapján a BA.2-variáns jellemzői nagyjából megegyeznek az omikronéval.

Akárcsak a korábbi, delta-vírusvariáns, az omikron is létrehozta „kistestvéreit” a terjedése során, vagyis olyan alfajait, amelyek az eredeti genomhoz képest egy vagy két mutációt hordoznak.

Az új alfaj pontos jellemzői egyelőre nem ismertek, bizonyos egészségügyi adatok azonban megragadták a tudósok figyelmét: például az, hogy Dániában a jelek szerint dominánssá vált a BA.2, a Covid-fertőzések száma pedig az utóbbi napokban növekedni kezdett.

Hirdetés

Az omikront az aggodalomra okot adó variánsok közé soroló Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyelőre nem tesz különbséget az eredeti omikron és a vírusváltozat BA.2-alfaja között.

A francia közegészségügyi kormányhivatal (Sante Publique France) pénteki közleménye szerint természetes, hogy a nagy terjedésű omikronnak alfajai alakulnak ki, a kérdés az, hogy az új alfaj változtat-e a vírus fertőzőképességén, az immunválaszon vagy a tünetek súlyosságán.

Franciaországban kevés esetben mutatták ki az új alfajt, Dániában viszont a BA.2 fokozatosan a „klasszikus” omikron, vagyis a BA.1 helyébe lépett. „A dán hatóságok nem találnak magyarázatot erre a jelenségre, de nagy figyelemmel kísérik” – tette hozzá a francia közegészségügyi hatóság.

Hirdetés

A brit egészségbiztonsági kormányhivatal (UKHSA) pénteken közölte, hogy az omikron új alfaját a kivizsgálás alatt álló variánsok kategóriájába sorolta – közölte a Reuters hírügynökség.

A brit szakemberek tanulmányozzák a BA.2 variánst, de nem minősítették aggodalomra okot adó vírusváltozatnak. A BA.2 nem hordoz olyan specifikus mutációt, mint amilyen az omikront megkülönböztette a delta-variánstól.

Az UKHSA vírusterjedéssel foglalkozó osztályának igazgatója, Meera Chand mikrobiológus nyilatkozata szerint a vírusok „természetéből fakad” a mutációk kifejlesztése. A SARS-CoV-2 vírus genomjának állandó megfigyelése lehetővé teszi az új variánsok felismerését, elemzését és annak megállapítását, hogy az új alfaj figyelmet érdemel-e a továbbiakban – magyarázta a brit mikrobiológus.

Hirdetés
Forrás: Agerpres

Hirdetés