Ukrajna nyugati felfegyverzése – a helyzet, ami miatt Putyin úgy ítélhette meg, hogy lépnie kell
Az ukrajnai orosz katonai hadművelet első napjainak eredményei lehetővé teszik számunkra, hogy levonjuk az első következtetéseket arról, hogy az orosz hadsereg hogyan harcol, és milyen ellenséggel áll szemben. Az orosz média éveken át tévesen hitte és hirdette, hogy Ukrajna fegyveres erői valamiféle elmaradott hadsereg, elavult szovjet fegyverekkel, rosszul felszerelve, és nem képesek huzamosabb ideig ellenállást kifejteni.
A 2014-2015-ös kijevi Majdan-puccsot követően történt, hogy a jóval gyengébben felszerelt ukrán ezredeket az akkor modernebb orosz fegyverekkel rendelkező felkelők körülvették és legyőzték Ilovajszk és Debalcevó közelében.
Nyolc év telt el azóta. Ez idő alatt az orosz hadsereg is komoly minőségi változáson ment át, és ma a világ egyik legmodernebb és legütőképesebb hadseregévé vált mind felszerelés, mind harci tapasztalat szempontjából. Elsősorban a szíriai háború tapasztalatai a mérvadóak.
Hogyan változott meg az ukrán haderő is Ilovajszk és Debalcevó után?
Az orosz hadművelet megkezdésének napján, 2022. február 22-én az ukrán fegyveres erők mintegy 250 ezer katonát számláltak, és további 1 millió fő volt mobilizációs tartalékban. 2808 harckocsi, 8215 páncélozott szállító jármű, 3,5 ezer különféle tüzérségi rendszer, 230 repülőgép (repülőgépek, helikopterek, drónok) voltak bevetésben és tárolóhelyeken. (Harkov városban működik Európa legnagyobb harckocsigyára.)
2022. február elejétől 145 ezer katona állt a felkelő köztársaságok határán, közvetlenül a szárazföldi erőket számolva. Kis idő múlva újabb 60 ezer embert hívtak be a tartalékból, szintén ezen határ vonalára.
Ami a felszerelést illeti, a következő haderő állt itt harcrendben, vagy már korábban telepítésre került kiépített és igen jól megerősített állásokban: harckocsi – 832 db; páncélozott harci szállító járművek – 1425 db; tüzérségi rendszerek (122 és 152 mm) – 1041 db; önjáró lövegek (300, 220, 122 mm) – 348 db.
Egyes katonai szakértők szerint ezidőtájt Oroszország és Törökország után az ukrán haderő Európa harmadik legnagyobb és legütőképesebb hadseregévé vált, ugyanis az elmúlt nyolc évben Ukrajna az Egyesült Államok és a NATO hatalmas pénzügyi támogatásával képes volt javítani és korszerűsíteni páncélozott járműveinek nagy részét, és komoly átszervezést is hajtott végre. És ha nem is változott sokat a felszerelések és fegyverek teljes számában, akkor is nagyon komoly erőnek volt tekinthető a harci képesség szempontjából.
Először is, az Egyesült Államok és a NATO-országok segítségével Ukrajna modern, zárt digitális kommunikációt kapott. A harci vezérlő rendszereket korszerűsítették.
A különleges deszantegységek és alakulatok modern felszerelést, éjjellátó eszközöket, modern felderítő és célzóberendezéseket kaptak. Mindezt az akkori ukrán vezérkar azonnal elküldte a Donbász felkelői ellen, ahol ezen berendezéseket az ukrán csapatok kisebb harcokban tesztelték és tanulmányozták.
Természetesen nem minden egység kapott modern fegyvereket, felszereléseket és páncélozott járműveket. A csapatok egy része, különösen nyugaton és a központi területeken kb. a 2015-ös szinten maradt. Valójában a motorizált gyalogság teherautókon közlekedett, a had ezen egységei elavult harci rendszerekből álltak, elavult tüzérségi felszereléssel.
Ugyanakkor a szárazföldi erők harcképes magja – mintegy 80 ezer katona és tiszt – már minden szempontból megfelelt a modern harc követelményeinek. Az elmúlt két hónapban az Egyesült Államok és a NATO-országok megpróbálták maximálisan telíteni Ukrajnát az amerikai és brit gyártású modern páncéltörő fegyverekkel, hordozható légvédelmi rakétarendszerekkel.
Még erőteljesebb változások történtek a haderő minőségében. 2014 vereségei után elindult az ukrán fegyveres erők „megerősítésének” programja, amely szerint a 2014-2015-ben harcoló katonákat, különösen a nacionalista zászlóaljak képviselőit és a „Jobb Szektor” tagjait katonai iskolákba és akadémiákba küldték, ahonnan tisztként visszatértek a csapatokhoz. És ma a legtöbb fiatal és közepes rangú tiszt erősen motivált nacionalista gondolkodású parancsnok, ami biztosítja a hadsereg kitartását és állhatatosságát.
Az ukrán fegyveres erők harci kiképzését amerikai és NATO-oktatók irányítása alatt végezték, és „élesítették” az Orosz Föderáció fegyveres erőinek “ellensúlyozására”. Figyelembe vették az orosz taktikákat, tanulmányozták az orosz harci szabályokat, gyakorolták az orosz egységekkel folytatott harc taktikáját.
Valójában az ukrán fegyveres erők nyolc éve kizárólag egyetlen ellenséggel, az Oroszországgal való konfrontációra készültek. És minden évben ezt a haderőt “erősítették és javították”. Ukrajna modern harci rendszereket kapott, új páncélozott járműveket szállítottak Kijevnek, ezen felül saját tervezésű és operatív-taktikai rakéták gyártását is megoldották nyugati segítséggel, nem is beszélve az Ukrajnában több város közelében felépített, USA-személyzet által működtetett, szigorúan titkos biológiai és kémiai laboratóriumokról.
A “nyugati partnerek” 2023-2025-ben kívánták megkezdeni az ukrán légierő korszerűsítését, az F-16, F-15 A-10 típusú támadó repülőgépek által, és az ehhez rendelt személyzet átképzésével. 2023-ban kívánták megkezdeni a török tervezésű Bayraktar típusú drónok ukrajnai gyártását. Egyes források szerint szó volt az amerikai Patriot légvédelmi rendszer Ukrajnába történő átadásáról is, több részletben.
Ám az orosz hadművelet megkezdésekor a légierő továbbra is az ukrán hadsereg Achilles-sarka maradt. Csak néhány tucat különféle típusú harci repülőgép, mintegy két tucat Bayraktar típusú drón, valamint a Buk légelhárító fegyverek több részlege, a régebbi típusú Sz-300 légvédelmi rendszerek, valamint az elavult szovjet gyártású radarok hálózata jelenleg, ami bevethető a harcokban, már ami megmaradt ezekből a Kalibr-támadások nyomán.
A legnagyobb probléma azonban továbbra is az üzemanyag és a kenőanyagok folyamatos ellátása, amelyeket Ukrajna önmagában nem állít elő, és főként külföldön vásárol. A korábban megvásárolt és tárolásra került mennyiségek elégségesek voltak a “békeidők” harci kiképzéséhez, de komoly katonai műveletekhez – az egyes üzemanyag-kenőanyagok raktárak Kalibr-megsemmisítése után – a hiányuk jelenleg már kritikussá vált. Különböző becslések szerint az üzemanyag-tartalékok ma az aktív ellenállás 7-10 napjára elegendők.
Ezért ezt a hiányosságot a Romániából és Lengyelországból származó katonai szállítások útján kellett megoldani, a hadtáp-ellátási sávban, biztonságos tárolólétesítmények hálózatának létrehozásával.
A nyugati szakértők szerint 2023-2024-re az ukrán fegyveres erőknek el kellett volna érniük azt a szintet, amely garantálja Ukrajna stabilitását bármilyen konfliktusban Oroszországgal, természetesen további nyugati támogatással, és helyrehozhatatlan károkat okozva Moszkvának, illetve a harci cselekmények prelúdiumjaként biztosítania kellett az oroszbarát erők kiszorítását a Donbász régióból, ami Oroszország jelentős geopolitikai vereségét jelentette volna.
“Ukrajna majdnem felkészült”, hiszen ez lett a „történelmi küldetése”.
Vlagyimir Putyin az ukrán hadseregben továbbra is jelen lévő oroszbarát tisztek által természetesen látta, tudta, mire készülnek “nyugati partnerei”. Ám néhány évvel ezelőtt Moszkvának még nem voltak (illetve csak részlegesen voltak harcképesek) az azóta hadrendbe állított “elfoghatatlan” szárazföldi, tengeri, légi bazírozású Cirkon- és egyéb rakétái, amelyek már játszva elérik az USA bármely városát vagy akár harcvezetési központját. Arról nem is beszélve, hogy az orosz katonai diplomácia ismét rendkívül aktív a “régi barátok földjén”, Kubában, Nicaraguában és másutt is.
A látható készülődés ellenére Moszkva 2021 decembere óta többször próbálta megállítani a Nyugatot, ám csak tartalmatlan ígéreteket és időhúzó tárgyalásokat kapott válaszul. Akkor törött el korsó, amikor az ukrán elnök, Vlagyimir Zelenszkij nukleáris fegyverek gyorsított gyártását helyezte kilátásba, természetesen a Nyugat aktív segítségével. Habár Ukrajna lepusztult, de még meglévő tervező-gyártó potenciálja is elégséges lett volna néhány hónap alatt közepes hatótávolságú rakéták legyártására.
A harcok első napjai után részlegesen már elemezhető, hogyan harcol az orosz hadsereg. Miután gyakorlatilag olyan nagyvárosokat vett körül, mint Kijev, Harkiv, Mariupol, Herszon, mért nem kezdte meg a totális támadást? Mire várnak az orosz csapatok?
Miben különbözik ez a háború más általunk ismert tanulmányozott harci cselekményektől?
Az elemzés alapjául a közelmúltban történt szíriai harci cselekmények szolgálhatnak, ugyanis ott az orosz erők hasonló taktikát alkalmaztak az Iszlám Állam és “szövetségesei” ellen.
Korábban, 2003-ban az amerikaiak Irakot „gyorsított meneteléssel” támadták – napi 35 km-rel. Ha bármilyen ellenállás merült fel, azonnal elnyomták azt a rendelkezésükre álló fegyverek teljes skálájával: a bombázó repülőgépektől és cirkálórakétáktól a nagy kaliberű tüzérségig, harckocsitűzig és aknavetőkig, amelyek hatalmas veszteségeket okoztak a sújtott környékek polgári lakossága körében is. Mégis több hónapig tartott, míg “pacifikálták Irakot”, ha nem is tudták befejezni a teljes terület “megtisztítását”. Az amerikai hadsereg szó szerint megtisztította az utat, néha lebombázva az egész környéket, amire Nasiriyah, Najaf és Bászra lakói jól emlékeznek. Ezt Bagdad is megkapta, annak ellenére, hogy valójában Huszein háta mögött az USA összejátszott a diktátor tábornokaival.
Ukrajnában az oroszok már egy hete próbálják meggyőzni az ukrán katonai parancsnokságot, hogy hagyjon fel a civilek mögé bújással, vagy hagyjon fel az ellenállással a városokban, és tegye le a fegyvert. Eddig az orosz hadsereg nem használt bombázó repülőgépeket, nagy kaliberű tüzérséget vagy drónokat városokban, csak precíziós fegyverrendszerekkel operál.
Azonkívül Ukrajna Európa legnagyobb területű országa, és el is nyúlik Kelet-Nyugat irányban, így a hadműveletek nem távolodhatnak túlságosan el a hadtáp egységeinek jóval lassabb mozgásától.
Ugyanakkor az ukránok, különösen a nacionalista egységek az összes rendelkezésükre álló fegyvert felhasználják a harcok során, elsősorban nagykaliberű és önjáró ágyúkat, amelyeket a városok lakó- és középületeinek közelében helyeznek el.
Mindez egyet bizonyít: senki sem tervezett könnyű sétát Kijevbe. A műveletben részt vevő erők nagysága azt jelzi, hogy az orosz parancsnokok is tisztában vannak azzal, hogy a hadseregek nehéz háborút vívnak. Képzett, jól felfegyverzett, motivált ellenfél áll szemben az orosz haderővel, amely a teljes katonai potenciálnak mintegy 15-20%-át képezi az ukrajnai harcokban.
Nem volt lehetősége Moszkvának, hogy elkerülje ezt a háborút. Kénytelen volt megindítani, például a múlt év végén már újra komoly harcok dúltak Donbászban, és a megerősödött az ukrán hadsereg háta mögött Kijev politikusai már Moszkva bevételét vizionálták. Azonkívül láthatóan a Nyugat is úgy döntött, hogy törli Oroszországot a XXI. század történelméből.
(Kuruc.info olvasójától, forrás: iz.ru)