Az oroszok váltak a szlovákok számára a legfőbb fenyegetéssé, mi magyarok csak az ötödik helyen vagyunk
Egy felmérés margójára: Nem az a feltűnő, hogy az oroszok váltak a legfőbb fenyegetéssé, hanem, hogy kik a dobogós helyezettek.
Érdekes felmérés jelent meg a sajtóban csütörtökön. A liberális sajtó csak azt hallotta meg belőle, amit akart: azt, hogy a szlovák lakosság többsége számára Oroszország vált a legfőbb fenyegetéssé. Ám ennél jóval érdekesebb az, hogy a második és harmadik helyen az Egyesült Államok és Ukrajna lépett elő. Magyarország pedig csak az idézőjeles ötödik, egészen elhanyagolható aránnyal.
Az arányokat három évvel vetették össze: 1996-tal, ami még a Mečiar-korszakhoz tartozik, 2014-gyel, ami a Krím annektálásának éve, és 2022, vagyis a jelen, két hónappal az orosz-ukrán háború kitörése után.
A grafikon legfontosabb és legérdekesebb adatai nem Oroszországra vonatkoznak. Tény, hogy az 1996-os 30 százalékról több mint 50 százalékra nőtt az oroszokat fenyegetésként értékelő szlovákok száma. Ám sokkal feltűnőbb, hogy míg 1996-ban 4 százalék tekintette fenyegetésnek az USA-t, mára ez a szám 26 százalékra emelkedett, és míg Ukrajnától 2 százaléknyi szlovák tartott, ma ez az arány 8 százalékra nőtt.
Ezzel szemben, és ez a legfontosabb eredménye a közvélemény-kutatásnak: 26 év alatt a Magyarországot elsőszámú fenyegetésnek tartó szlovákok aránya 35 százalékról elhanyagolható 0,7 százalékra csökkent. Vagyis az első helyről kvázi a mérhetetlen utolsók közé került Kínával és Németországgal. Ennek számos oka van.
Többek között az, hogy a magyar külpolitika jó irányt szabott a két ország kapcsolatában, a gyakori nézeteltérések ellenére is.
Lassú eltolódás
Nyilván szükség volt arra is, hogy a szlovákok úgy érezzék, bizonyos kérdésekben győzni tudtak a magyarok felett, és az is, hogy simogassa a lelküket a nyugatiak hízelkedése, miszerint Európa magjához tartoznak. Ám önmagában ez még kevés volt, kellett Budapest pragmatizmusa, határozottsága és sok esetében vasidegekkel felszerelkezett diplomáciája.
Az utóbbi években, különösen a migránsválság 2015-ös kitörése óta Szlovákiában a magyarok és Magyarország megítélése jelentősen megváltozott. A szocdem kormányok kicsapongó, mélykorrupciós, oligarchaszagú ténykedései, a vegyespárt árulása sok családos, gyermekeinek élhető jövőt akaró szlovákot vitt egy oldalra a felvidéki magyar családokkal. Ez abban nyilvánult meg, hogy rengeteg magyar szavazott a keményen korrupcióellenes agendát megfogalmazó Matovičra és az OĽANO-ra, és abban is, hogy szimpátia alakult ki a magyar kormány iránt a szlovákok egy jelentős és egyre gyarapodó részében.
Ezt a magyar kormány példaértékű családtámogatási rendszere még megfejelte a követendő példa érzésével. Az egykor lesajnált Magyarország Orbán Viktor kormányzása alatt példává lépett elő, míg Szlovákia a baloldali kormányok alatt látványosan felélte több generáció jövőjét és lefelé billenő stagnálásba került.
Köszönet jár a helyzetért az Európai Uniónak is, na nem azért, mert olyan sokat tett a két ország kapcsolatáért. Sokkal inkább azért, mert a 2015-ös migránsválság óta látványosan és egyre látványosabban mutatkozik meg, hogy a magyar kormány a magyar emberek és Közép-Európa érdekeit szolgálja, míg a mindenkori szlovák kormány jóval szolgalelkűbb nyugati irányba, mint azt a bérből és fizetésből élők elviselik.
Ha sokan még mindig tartanak is Orbán Viktortól, azt azért elismerik, hogy hasonló kaliberű politikusra lenne szükség Szlovákiában is. Egy korábbi felmérés igen sokatmondóan mutatott rá, hogy a szlovákok többsége számára a legmegbízhatóbb többnemzeti projekt a V4-es együttműködés – és nem az EU, és végképp nem a NATO.
Válsághelyzetben szétesnek az illúziók
Brüsszel minél hangosabban veri az LMBTQ és jogállamisági tamtamot, miközben inflációs és energiaválság uralkodott el az unión, annál nyilvánvalóbb az emberek számára Szlovákiában, hogy mit várnának el inkább a szlovák politikusoktól – azt, amit a magyar kormány csinál: nem szállít fegyvert, a békéért dolgozik, nem adja el magát a nyugatnak, aktív és szuverén külpolitikát folytat, és nem az ezerbetűből álló kisebbség jogait helyezi előtérbe, hanem a családokét és a gyerekekét. Hasonló egyértelmű állásfoglalást a szlovák kormány nem mutat – nehogy kiessen Brüsszel kegyeiből.
Ismét kiderült, hogy válsághelyzetben, háborúban, bajban az Európa magjáról, hollandiai bérszínvonalról és osztrák szociális juttatásokról szőtt illúziók semmit sem érnek, és amit ígért az EU, annak nagy részét nem váltotta be. Helyette felértékelődött a cselekvő politika, és nemzeti, konzervatív, családbarát politika. És ennek megtestesítője és sikerbizonyítéka az egykor ellenségnek kikiáltott Magyarország lett.
Azt is mondhatnánk, hogy összenő, ami összetartozik. Nem úgy, ahogy képzeltük. De ez is egy kötelék, erősebb talán még nyelvünknél, kultúránknál is. Egybekovácsolja az embereket a közös remény, az aggódás, a biztonságuk miatti félelem, a tenni akarás, a gyermekeiknek szánt jövőt és az őseik örökségét védő küzdelmük (vagy a lappangó szándék, hogy küzdjenek). Ez egye sorsszerű valami, ami egymáshoz löki a leszakított nemzetrészeket. Sőt. Lassan, de biztosan egymáshoz löki a Kárpát-medence népeit is.
Forrás: Komjáthy Lóránt – korkep.sk
Follow @jobboldalihirek