Berobbant Putyin brutális hadi gépezete
Az Ukrajna ellen indult orosz támadás első hetei során vitathatatlanul súlyos logisztikai, morálbeli és stratégiai nehézségekkel küzdött az orosz haderő, melynek végeredménye az volt, hogy a Kijev és Harkiv elleni offenzívát is lényegében visszaverték az ukránok. Most viszont nagyon úgy tűnik, hogy az orosz haderő összeszedte magát és komoly támadásba lendültek a Donyec-medencében – Luhanszk megyét szinte teljesen bekebelezték már, Donyec megye ukrán kézen lévő településeit pedig folyamatosan kerítik be északi, keleti és déli irányból. A kelet-ukrajnai orosz offenzíva eddigi sikerei számos tényezővel magyarázhatók és bár közel sem lejátszott meccs még a térségért folytatott csata, vitathatatlanul nehéz helyzetben vannak az ukránok.
Lendületben az orosz offenzíva
A 2022. február 24-én indított orosz offenzíva eleinte kétségkívül sokkal lassabban és kevésbé sikeresen haladt, mint az orosz hadvezetés eltervezte. Az orosz haderő lényegében négy irányból indított támadást Ukrajna ellen: Fehéroroszország felől Kijev elfoglalása volt a cél, Kurszk felől Szumit és Harkivet vették célba, a keleti „szakadár népköztársaságok” felől Donyec és Luhanszk megye elfoglalása volt a cél, a Krím felől pedig Herszont, Mikolaivet és az Azovi-tenger partszakaszát támadták.
A négy fő offenzív stratégiai műveletből kettő lényegében sikertelenül zárult. Az oroszok teljesen elhagyták Kijev térségét és Ukrajna északi részét, majd pár héttel ezután szinte teljesen kivonultak Harkiv térségéből is, megtartván csupán azokat a településeket, melyeket a Donbasz bekerítéséhez tudnak használni, illetve hagytak egy kis pufferzónát a határ északi, északkeleti részén. Bár délen alapvetően eleinte jól haladt a támadás, Herszon gyors bevétele után Mikolaivnál megtorpant az offenzíva, Mariupolnál pedig 82-86 napig sikerült feltartóztatni az oroszokat.
Bár az orosz haderő nem tudta egy villámháborús sokkal pár nap alatt maga alá gyűrni egész Ukrajnát, a kezdeti nehézségek után az elmúlt 2-3 hét során felpörgött az offenzíva. Az orosz haderő (a szakadár milíciákkal együttműködve) Luhanszk megyét pár hét alatt szinte teljesen elfoglalta. Az ukrán fegyveres erők már csak Szeverodonyeck városát tartják a térségben, ha ez elesik, lényegében az összes nagyobb települést megszerezték az oroszok a megyében.
Donyec-megyében jóval kisebb koncentrációban zajlik támadás, elsősorban a tüzérség dolgozik azokban a városokban, melyet a térség elfoglalásáért indított várható szárazföldi offenzíva során az orosz fegyveres erők meg akarnak majd hódítani. Bahmut vélhetően fontos stratégiai cél lesz, melyet Popaszna és Horlivka felől vesznek majd tűz alá az oroszok, ha pedig elesik Szeverodonyeck, az orosz csapatok – Izjum felől is kerülve – Szlovjanszk és Kramatorszk városát veszik majd célba.
ISW- "Russian forces continued to incrementally capture areas of Severodonetsk but have not yet fully encircled the city… Russian forces focused on regrouping near Izyum to renew offensives towards Slovyansk and Barvinkove and conducted only minor, unsuccessful, attacks… pic.twitter.com/3qRxKdnuzK
— OSINTtechnical (@Osinttechnical) May 31, 2022
Az, hogy milyen eredménnyel zárulnak majd a harcok ezekért a városokért, még nem látszik: nyugati elemzők szerint „új Mariupol” lesz majd ezeknél a városoknál – véres, hosszú harcok, nagy szenvedés és rengeteg áldozat árán kivívott orosz győzelem. Orosz elemzők szerint viszont gyors és fölényes győzelem várható, hiszen az ukránok már most is menekülnek a térségből. Az igazság, ahogy ezt megszokhattuk, a két elfogult oldal jelentései közt van.
Mindezekkel együtt is továbbra is indokolatlan az orosz offenzíva teljes sikeréről, ukrán összeomlásról, vagy akár arról beszélni, hogy az orosz haderő most már tényleg nekiállt, hogy végrehajtson egy titkos, zseniális tervet, ami Oroszország végső győzelmét hozza majd. Több dolog viszont biztosan megváltozott a háború első műveleteihez viszonyítva, nézzük a legfontosabbakat, melyek hozzájárultak Oroszország harctéri sikereihez a közelmúltban.
1. Változott a morál
Az orosz hadvezetés egyik legnagyobb hibája az volt az Ukrajna ellen indított háború korai szakaszában, hogy úgy küldték harcolni a legénységi állomány számottevő részét, hogy azt hazudták a katonáknak, hogy hadgyakorlatra mennek, és szó sem volt arról, hogy harci cselekményekben fognak részt venni Ukrajna területén. Azok, akik tudták vagy sejtették, hogy háborúba mennek, pedig nem számítottak heves ukrán ellenállásra. Ezekről hírszerzési beszámolók, hadifoglyok által adott vallomások tucatjai adnak hírt.
Ezen problémák miatt tömegesek voltak a parancsmegtagadások, harcjármű-elhagyások, dezertálás a háború korai szakaszában az orosz állomány kötelékében. Egyes alakulatok pedig – abban a hitben, hogy felszabadítóként várják őket Ukrajnában – óvatlanul viselkedtek műveleti területen.
Ukrainian farmer pulling an abandoned Russian Tor-M2 9A331M TLAR. Possibly the same one previously videotaped. https://t.co/z4nJF4yX0C pic.twitter.com/fKhaz97aHo
Hirdetés — Rob Lee (@RALee85) March 4, 2022
Most más a helyzet. Oroszország negyedik hónapja folytatja a „különleges műveleteket” Ukrajna területén: rendszeresen téma az orosz közmédiában a ki nem mondott háború, megvan az ügy saját szimbolikája, könnyen érthető üzenetei.
Vagyis azok az orosz katonák, akiket most küldenek Ukrajnába, már jóval felkészültebbek a harci cselekményekre és talán a „megfelelően” motiváló propaganda-üzenetek is beépültek már a fejükbe.
Ugyanakkor Ukrajna negyedik hónapja védekezik egy sokkal nagyobb haderővel rendelkező katonai nagyhatalom brutális támadása ellen. Bár a szárazföldi műveletek Ukrajna keleti részében zajlanak most, az országnak nincs olyan része, melyet nem vettek célba az oroszok precíziós tüzérségi eszközökkel, nagy hatótávolságú rakétákkal, légitámadásokkal.
Míg Oroszország nagy részén nincsenek harci cselekmények, Ukrajnában sokkal nehezebb megoldani a rotációra szoruló alakulatok pihentetését, eltávját is. Egyszerűen nem lehet elszakadni, elmenekülni a háború elől, folyamatosan nyomást gyakorol az ember lelkére az orosz offenzíva pusztításának súlya. Mindennek pedig a harci morálra is hatása van.
Miközben az ukrán fegyveres erők harci moráljáról kevés nyilvános információ érhető el, az Ukrajnát segítő külföldi önkéntesek számottevő része látványosan kezd megfáradni. A leghíresebb külföldi önkéntese egy része (pl. Wali vagy Vasquez) hazament, de van, aki orosz hadifogságba került, illetve sokan elestek az orosz haderő elleni harcok során. Nyilván, egy hazáját védő ukrán katona azért kétség kívül hosszabb távon tudja fenntartani a harci kedvet, de a külföldi harcosok morálcsökkenése már egy indikátora lehet a háború hosszabb távú, lelki hatásainak.
Összességében viszont korai arról beszélni, hogy az ukrán haderő teljes egészében kezd „lefáradni” vagy hogy épp megoldódtak volna az oroszok morálbeli problémái (ezzel egyes alakulatoknál még mindig biztosan gond van), de az elhúzódó háború morál tekintetében a lényegesen nagyobb tartalékokkal rendelkező Oroszországnak kedvez. Ugyanakkor persze azt is számba kell venni, hogy Oroszországban érzékeny a lakosság a háborús veszteségekre és jelentős lobbiereje van a katonaanyukáknak is.
2. Logisztikai útvonalak
Ukrajna védekezési műveleteinek sikerességében Kijev, Mikolaiv és Harkiv térségében kétségkívül hatalmas segítséget jelentettek a nyugati országok által leszállított fegyverszállítmányok és más, materiális juttatások (pl. élelmiszer, üzemanyag, logisztikai járművek),
a Donbasz-térségben harcoló ukrán alakulatok ellátása ilyen jellegű segítséggel azonban jóval kompikáltabb, mint amikor Ukrajna északi részében folytak a harcok.
A nyugati országok által biztosított segítség zöme Lengyelországon keresztül jutott Lvivbe, majd innen Kijevbe. Ez bár egy több mint 400 kilométeres távolság, a városokat katonai szempontból is jól használható vasúti és úthálózati infrastruktúra köti össze, melyben az oroszok az offenzíva során eddig minimális kárt okoztak.
A Donbaszban harcoló ukrán csapatokat elsősorban Odesszán keresztül próbálják feltölteni az ukránbarát országok, ez a város viszont alig 100 kilométerre található az oroszok által megszállva tartott Herszontól. Éppen ezért Odessza gyakorlatilag folyamatos támadás alatt áll; nem is kellenek a sikeres találatleadáshoz cirkálórakéták, nagy hatótávolságú, precíziós csapásmérő eszközök. Az oroszok jóval hatékonyabban tudják pusztítani az Odesszán keresztül a frontra érkező fegyvereket és egyéb eszközszállítmányokat.
Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy miközben a Lviv-Kijev összeköttetés minimális károkat szenvedett, az oroszok a hidak, közlekedési csomópontok, vasútvonalak nagy részét lerombolták Ukrajna keleti részében. Így az ukránoknak nagyrészt szárazföldi kerekes járművekre (vagyis teherautókra) kell támaszkodniuk, ha utánpótlást akarnak küldeni csapataiknak, azonban ezek könnyen célba vehetők akár gyalogsági alakulatokkal is, különösen a (majdnem) bekerített területeken.
Az is fontos tényező, hogy Oroszország az elmúlt hónapokban működésképtelenné tette a reptereket Ukrajna keleti részében, így például a csapásmérő drónokkal, illetve más repülőgépekkel való, sikeres légitámadások kivitelezéséhez szükséges repülési távolságok is jelentősen kinyúltak Ukrajna keleti részében. Ez még úgy is nehezíti az ukránok dolgát, hogy az oroszok még mindig nem szerelték le teljesen az ukrán légierő eszközeit, ami újabb, súlyos stratégiai hiba az orosz katonai vezetők részéről.
Miközben az orosz haderőnek súlyos logisztikai nehézségei voltak az offenzíva kezdetén (különösen az üzemanyag-ellátással voltak gondok), az Azovi-tenger melletti összekötőfolyosó kialakításával, Herszon stabilizálásával és a déli, keleti offenzíva lelassulásával ezek a problémák nagyjából megoldódni látszanak.
3. Akadozik a nyugati támogatás
Talán nem túlzás azt mondani, hogy az orosz agresszió miatt az invázió első hetei során szinte kontroll nélkül öntötték a fegyvereket a nyugati országok az ukrán fegyveres erőknek. Különösen páncéltörő eszközök tekintetében érkezett szinte elképzelhetetlen mennyiségű eszköz Ukrajnába: csak az Egyesült Államok 19 500 páncéltörő fegyvert adott Ukrajnának, de több ezres számokat produkált e tekintetben számos európai ország is, például Nagy-Britannia, Németország vagy Svédország. De Lengyelország például 236 tankot adott Ukrajnának, Szlovákia pedig odaadta egyetlen Sz-300-as légvédelmi rendszerét az ukrán fegyveres erőknek.
Az elmúlt hetekben azonban mintha egy kicsit megcsappant volna a nyugati fegyvertámogatás dinamikája. Németország már visszatartja a korábban, a Rheinmetall által beígért Leopard 1-es harckocsikat és Marder IFV-ket, Amerika pedig nem hajlandó nagy hatótávolságú rakéta-sorozatvetőket küldeni. Állítólag létezik a NATO-n belül egy nonverbális megállapodás arról is, hogy nem küldenek nyugati tankokat, vadászgépeket Ukrajnának.
Update: az MLRS-ekkel kapcsolatosan Joe Biden a cikk megjelenésével szinte egy időben jelentette be, hogy meggondolta magát, de a kisebb hatótávolságú változatot kapják meg az ukránok.
Annak, hogy látszólag megcsappant az Ukrajna által élvezett nyugati fegyvertámogatás intenzitása, a következő okai vannak:
- számos NATO-ország (elsősorban a volt kommunista országok) szovjet maradványtechnikát küldtek Ukrajnába, arra hivatkozva, hogy az ukrán fegyveres erők ezek használatára vannak kiképezve. A szovjet maradványtechnika állománya azonban kezd jelentősen fogyni ezekben az országokban, utánpótlást pedig csak Oroszországtól lehetne szerezni, amely de facto hadban áll Ukrajnával.
- Számos ország lényegében fölösleges, raktári technikát küldött Ukrajnába, de nem akar olyan fegyvereket küldeni, mellyel saját védekezési képességeit is jelentősen csökkenti.
- Az előbbi pont ellenére több nyugati ország (pl. USA, UK) is olyan sok páncéltörő fegyvert küldött Ukrajnába, hogy kimerülés szélére jutott még a saját haderőnek biztosított készlet is. Például véve a Lockheed Martin által gyártott Javelineket, elmondható, hogy évek kérdése lesz, mire az Ukrajnába küldött fegyvereket pótolni tudják a saját készletet nagyvonalúan felajánló országok, Ukrajna felfegyverzése ehhez képest másodlagos prioritás.
- Az amerikai HIMARS-dilemmából jól látszik, hogy az érzékenyebb, modernebb fegyvereket még mindig nem akarják odaadni a nyugati országok az ukrán fegyveres erőknek. Ennek több oka is van: bizalmatlanság, félelem attól, hogy az eszközök orosz kezekbe kerülnek és az eszkalációs kockázat elkerülése is.
Ugyanakkor arról is érdemes beszélni, hogy a külföldi országok által felajánlott anyagi források is kezdenek finanszírozási nehézségekbe ütközni, illetve talán számos országban az Ukrajnát támogató polgári lelkesedés is kezd alábbhagyni, ahogy a szürke hétköznapok részévé válik az Ukrajnából érkező harctéri hírek olvasása.
Végül pedig érdemes arról is beszélni, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók is egyre szigorúbbak (épp tegnap jelentette be az EU az olajembargót), így az agresszor hatalom anyagi és technológiai forrásai is várhatóan csökkenni fognak.
Az még nem látszik, hogy Oroszország háborús forrásai apadnak-e el előbb vagy Ukrajna nyugati támogatása csökken annyira, hogy ez már gondot okozzon a védekező műveletekben. Alapvetően elmondható, hogy Oroszország gazdasága elhanyagolható méretű a nyugati (értsd USA+EU) gazdaságokhoz képest, viszont a nyugati országok nem állítják a háború szolgálatába teljes gazdaságukat, míg Oroszországban ez megtörténhet, ha elhúzódik a konfliktus.
4. Tényleg rengeteg erőforrást kötött le Mariupol
Az ukrán politikai erők nagyon furcsán kommunikálták azt, hogy letette a fegyvert két hete a mariupoli Azovsztal-üzemet védő teljes állomány, viszont minden „teljesített küldetéses” és „kimenekítéssel” kapcsolatos ködösítés mellett
abban igazuk volt, hogy a Mariupolt védő ukrán gárdisták, katonák és milíciák tényleg sokáig lekötötték az orosz és szakadár fegyveres erők erőforrásait.
Azt nem tudni pontosan, hogy hány orosz taktikai zászlóalj-csoport volt jelen Mariupolban, de vélhetően tízezres legénységi állomány-számokban és jelentős mennyiségű nehézfegyverben, köztük tüzérségi eszközökben, bombázókban kell gondolkodni, mellyel az Azovsztal alá szorult ukrán védőket heteken át támadták az oroszok.
Az oroszok ráadásul még most, hetekkel a fegyverletétel után is őrzik és járőrözik az Azovsztal-üzemet, tartva attól, hogy még mindig bujkálnak az alagutakban ukrán szabotőrök.
Nem véletlen, hogy a emlegetett „Popasznaja-virág” is azután kezdett el kinyílni, hogy Mariupol elesett.
Széljegyzetben annyit érdemes még megjegyezni, hogy az oroszok Mariupolnál szétverték az „Azov” nemzeti gárdista elitalakulatot is, ami jelentős támogatást adhat az orosz (és elsősorban a szakadár) harci morálnak, miközben az ukránoknak komoly veszteséget jelent az Azov fegyverletétele.
Mindenféle ideológiai botrányok ellenére azért elmondható az azovosokról, hogy jobban képzettek és motiváltabbak voltak egy átlagos ukrán gyalogsági alakulatnál; nem véletlen, hogy 82-86 napig tudták tartani a frontot a brutális erőfölényben lévő orosz haderővel szemben.
5. Egy nehéz döntés
Volodimir Zelenszkij elnök nemrég azt nyilatkozta, hogy a donbaszi harcokban nagyon súlyosak az ukrán veszteségek: napi 50-100 katona esik el az oroszokkal való összecsapások során. Folyamatosan érkeznek a bizonyítékok az eszközveszteségekről is: sorra válnak a modern drónok, harcjárművek orosz tűz áldozatává.
Az ukrán katonai vezetésnek most nehéz döntést kell hoznia: megerősíti a Donbasz védelmét, a térségbe vezényli az ukrán haderő nagy részét és bevetik az összes létező fegyverüket az oroszok ellen, vagy szép csendben elkezdenek kivonulni a térségből.
A visszavonulás melletti döntést több dolog is indokolja:
- Oroszország deklarált célja, hogy „felszabadítsa” (vagyis elfoglalja) Donyec- és Luhaszk megyét. Ha sikerrel járnak, lehet, hogy csökkentik az offenzíva intenzitását, netán be is szüntetik azt teljesen. Vagyis Ukrajna többi része „megússza” a további harcokat.
- Ha az ukrán haderő nagy részét mozgósítják és a Donbaszba küldik, védtelenül hagyják a fontosabb városokat, például Harkivet, Kijevet, Odesszát, melyet ismét célba vehet az orosz haderő. Harkiv vagy Odessza elvesztése azok ipari és kereskedelmi helyzete miatt sokkal súlyosabb csapás lehet, mint a 2014 óta folyamatosan rohadó Donyec-térségé.
- Az oroszok zárnak északról, északkeletről és délről, így a térségben harcoló ukrán katonák utánpótlási (és visszavonulási) útvonalai egyre szűkülnek. Ha sikerül az ukránok teljes bekerítése, a harcok kimenetele gyakorlatilag borítékolható lesz – rengeteg bátor, tapasztalt és jól képzett ukrán katona veszti majd az életét azért cserébe, hogy (átmenetileg) feltartják az orosz offenzív műveleteket.
Ukrajna nyilván nem akar területet veszíteni és nem is mennének bele egy olyan fegyvernyugvásba, amelynek kitétele, hogy hivatalosan is ismerjék el a területi veszteségeiket.
Ugyanakkor át kell gondolniuk, hogy hány katonát, alakulatot, fegyvert hajlandók „beáldozni” a Donbasz-térségért, hiszen egyre kisebb mozgósítható állománnyal és apadó külföldi támogatással kell számolniuk, miközben rengeteg stratégiai fontosságú várost meg kell még védeniük az oroszoktól.
Nem elképzelhetetlen, hogy az ukrán vezetés már meghozta a döntést. Nem adják oda a Donbaszt harc nélkül az oroszoknak, de nem is áldozzák be ott a komplett ukrán haderőt, ezért elkezdődött a katonai jelenlét lassú leépítése és taktikai visszavonása a térségből. Erről nem megerősített felvételek egész sorozata árulkodik az interneten.
Ha az ukránok kivonulnak a térségből, az persze nyilván komoly győzelmet jelent Oroszországnak, ami akár fel is buzdíthatja őket arra, hogy folytassák a „különleges műveleteket” és átterjesszék azt más területekre, kiszemelve talán Zaporizzsját vagy Dnyipropetrovszkot a „nácimentesítésre.”
Mindezek ellenére azért még nagyon korai akár a háború végét, akár a Donbasz teljes elfoglalását vizionálni, hiszen az érdemi offenzíva Donyec-megye északi területein csak azután kezdődik, hogy Luhanszkot bekebelezték. Még ha napokon belül el is esik Luhanszk, a teljes Donyec-medence elfoglalása még az oroszok számára ideális esetben is heteket vehet igénybe, addig pedig még sok minden változhat a harctéren és a nemzetközi diplomácia frontján is.
Forrás: Portfolio
Follow @jobboldalihirek