Éhségsztrájkba kezd Budaházy György
Vasárnap délután a Mi Hazánk Corvin téri megemlékezésén olvasta fel Budaházy Edda Budaházy György levelét:
„Október 23. dupla emléknap. Elsősorban természetesen az 1956-os antikommunista forradalmunkra és a szovjetek elleni szabadságharcunkra emlékezünk. A Corvin köz ez utóbbinak a kultikus emlékhelye. De 16 éve ez a nap emléknapja lett a posztkommunisták által vezetett liberálbolsevik rezsim elleni 2006-os felkelésnek is, melynek kezdőnapja ugyan szeptember 17. volt, de az állami terror és egyben az ezzel szembeni nemzeti ellenállás is október 23-án érte el a csúcspontját és bár az összecsapások fő helyszínei közé nem tartozott a Corvin köz ezen a napon, de a hazafias tömeg – akár csak ma – akkor is itt emlékezett meg 1956-ról és ezután, kora délután innen indult el az Üllői út-Kiskörút-Bajcsy-Zsilinszky út útvonalon, hogy visszatérjen tüntetni a Kossuth térre. És erre a tömegre támadt rá Himnusz éneklés közben a Gyurcsány rezsim terrorrendőrsége az Alkotmány utca torkolatánál, mely cselekmény az aznapi utcai harcok kirobbantója lett. Így valamelyest 2006 is köthető a Corvin közhöz.
Ahelyett hogy teljesen kézenfekvő módon 2006-ot állítanák párhuzamba 1956-tal, balliberális politikusok meg médiaszereplők részéről divatos manapság az ukránok oroszok elleni háborúját párhuzamba állítani vele, de ez a párhuzamba állítás súlyosan sántít. Magyarország egy erkölcsileg vegytiszta szabadságharcot kezdett az országot akkor már 11 éve megszállva tartó szovjet elnyomók és az általuk nyakunkra ültetett, embertelen kommunista rezsim ellen. Magyarországhoz nem tartoztak orosz lakta területek, ahol az ’56-ot megelőző években az oroszokat elnyomta volna. Ahogy a szovjetek elől menekülő magyarokat befogadó Ausztriának sem voltak Magyarországhoz csatolt területei, ahol a német lakosokat megfosztották volna a nyelvhasználatuktól, majd a menekülő magyarok befogadásáért „hálából” lefűrészelték volna az emlékművüket. Pont fordítva voltak és vannak ezek a mi esetünkben. Nem, azért az ukránok oroszok elleni harca – még ha kétségtelenül van szabadságharcos vetülete is – nem ilyen vegytiszta szabadságharc, mint amilyen a miénk volt 1956-ban. Ennek ellenére a híres nyugati igazságbajnokok töredék áldozatot nem hoztak ’56-ban a mi igazunk győzelmének kivívását segítendő, ahhoz képest, amit most az ukránok érdekében tesznek. Nem ömlöttek tőlük a fegyverek, pénzek, önkéntesek az akkori orosz óriás ellen élet-halál harcot vívó magyarok megsegítése érdekében és egy kicsit sem mondtak le a kényelmükről saját gazdasági érdekeiket károsítva, mint ma, hogy a mi szabadságharcunkat támogassák. Azért azt a magyar politikusok a szemükbe vághatnák már, hogy mi bizony nagyon örültünk volna 1956-ban, ha csak töredék segítséget kaptunk volna a nyugattól ahhoz képest, amit ma az ukránok kapnak, úgyhogy jobb, ha befejezik a kritizálásunkat.
Az egyik utolsó ’56-os szabadsághősünk, Wittner Mária a közelmúltban távozott el közülünk. Nagyon szerettem volna a temetésén ott lenni, de ezt is meghiúsította az értelmetlen és jogtalan fogva tartásom. Ezúton is kívánok neki örök békét, hozzátartozói pedig fogadják őszinte részvétemet.
Mária nénivel többször beszéltünk arról, hogy ő és én sorstársak vagyunk, ezért is állt ki a kegyelmi megoldás mellett elsők között. És bár kétségtelen, hogy az én eddigi igen jelentős meghurcolásom is még eltörpül ahhoz képest, amit neki el kellett szenvednie, azért a mai hazafias nemzedékből én vagyok az egyetlen, aki életfogyttal, meg tizenéves büntetésekkel fenyegetve éveket töltöttem már börtönben és így némiképp át tudom élni, hogy milyen lehetett mondjuk a siralomházban a kilátástalan jövőbe nézni. Sorsunk az utolsó időkben már annyira összekapcsolódott, hogy pont halálának napján engem bíróságra cipelt a BV, ahol tanúmeghallgatásomra várva 5 órát ültettek kéz-láb bilincsben, össze-vissza bilincselve egy 1 négyzetméteres helyen és Mária néni temetésének napja volt az a nap, amikor közölték velem, hogy nem készíthetek fellebbezést a 17 éves ítéletem ellen. Úgy érzem én megszenvedtem az ő mennybe meneteléért, remélem, hogy fentről most ő fog segíteni nekem. Ő mondta erről az ügyünkről 2017-ben, hogy „beáraztak Gyurcsányék terroristának és így fogadta be a bíróság. Felcimkéztek. Holott bizonyítani mit tudnak belőle? Semmit. Az 50. évforduló rendőreit felmentették. És akkor ők mik voltak? Állami terrorizmust hajtottak végre. És akkor most már öntsünk tiszta vizet a pohárba. De az igazság szerint.”
Szabadsághőseink lelkiségéből mind a történelmi ismereteimen, mind a családi vérvonalamon keresztül merítettem. Kitartásuk, állhatatos küzdelmük példa előttem, úgyhogy nem fogok megtörni és nem fogom soha feladni a harcomat az igazságtalanság ellen. 2002 óta nem volt olyan nap, hogy ne lett volna folyamatban ellenem valamilyen koncepciós, koholt eljárás, sokszor több is, de a 20 éves kálváriám ezen idén tavasz óta tartó legújabb felvonásában mára elértem a falig. Nincs már hova hátrálnom, ezért úgy döntöttem, nem asszisztálok tovább a saját ellehetetlenítésemhez és tönkretételemhez, hanem ellenállásba megyek át. Követelem, hogy a legfőbb ügyészség vizsgálja felül és kérem, hogy szüntesse meg a velem szemben az LMBTQ aktivisták által kitalált fantom bűncselekményre alapított és ellenem idén májusban indított legújabb kohol büntetőeljárást! Követelem továbbá, hogy a Kúrián egy tisztességes bírói tanács érdemben foglalkozzon a letartóztatásom megszüntetése érdekében tett beadványaimmal és kérem, hogy ahogy a vádlott társaimat, úgy engem is engedjenek haza a börtönből a családomhoz, mely helyzetben végre újra élhetek legalapvetőbb jogaimmal, köztük a védekezés lehetőségével, mert jelen ellehetetlenített helyzetemben nem tudok még fellebbezést sem készíteni! Ezen elvárásaim teljesen reálisak, jogi akadályuk nincs, valójában már maguktól is rég meg kellett volna történjenek, ezért hogy nyomatékot adjak nekik, október 24-vel éhségsztrájkba kezdek, amit addig folytatok, amíg a velem kapcsolatos jogtalanságok fennállnak. Lássuk van-e jogállam vagy nincs. Azt nem tudom, hogy ezen ellenállási akció mit hoz rám, milyen újabb aljasságokat próbálnak majd esetleg ellenem tenni, de senki semmit ne higgyen el velem kapcsolatban, csak amit én megerősítek! Azt sem tudom még, hogy hogy fogom bírni, de mindenre el vagyok szánva, mert úgy érzem, hogy jelen helyzetemben, itt a BV-ben már nincs mit veszítenem. Kérek mindenkit, hogy kintről támogassa a tiltakozásomat, ahogy tudja, mert szerintem szükségem lesz rá.
Tiltakozó akciómmal egyben fel szeretném hívni a figyelmet a letartóztatás jelenlegi tarthatatlan intézményének elkerülhetetlen átfogó reformjára. És végül persze arra is, hogy az ellenem és 16 vádlott társam elleni gyurcsányi indíttatású, ügyészségi-bírósági visszaélésekkel és koholt bizonyítékokkal teli, 13 és fél éve zajló koncepciós eljárásban az egyedüli tisztességes megoldás az eljárási kegyelem lenne, amelyre már hónapok óta várunk eddig hiába.”
Budaházy György