Megkezdődhetett az ukrán ellentámadás
Csütörtökön délután jelent meg a BBC Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel készült interjúja, melyben a politikus azt mondta, hogy Ukrajnának több időre van szüksége ahhoz, hogy ellentámadást indítson Oroszország ellen,
mivel a hadseregnek továbbra is szüksége van a beígért nyugati segítségre.Nem kellett sok idő, mire megérkezett az orosz reakció, Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője azt mondta, az ukrán ellentámadás teljes gőzzel halad, Volodimir Zelenszkij elnök ravaszkodik, amikor az offenzíva elhalasztásáról beszél.
Az ukrán erők állítólag áttörték a Donbasszban lévő Artyomovszk (Bahmut) városától északnyugatra lévő orosz védelmi állásokat – közölte csütörtökön Jevgenyij Poddubnyij orosz haditudósító, aki forrásaira hivatkozva ezt Kijev sokat hangoztatott tavaszi offenzívájának kezdetének nevezte.
A jelek szerint a kijevi erők egyidejűleg indítottak támadássorozatot Bahmuttól északra és délre – közölte több orosz haditudósító. A város hónapok óta az orosz és ukrán csapatok közötti heves harcok középpontjában áll.
Másik haditudósító, Olekszandr Kots szerint:
Az ukrán erők a jelentések szerint harckocsikkal csapást mértek Szoledar városára. Az Artyomovoszktól északkeletre fekvő várost januárban súlyos harcok után foglalták el az orosz csapatok.
Ukrán járművek haladnak az orosz határ felé Harkiv térségében – az AFU vegyi lőszert vet be Orechivszkij irányában
Kots haditudósító szerint ukrán harckocsik mozognak a harkivi elkerülő úton az orosz határ felé. Információi szerint az előrenyomuló oszlopok között nyugati haditechnikai eszközök is vannak.
Az ukrán fegyveres erők támadása ebben az irányban egyrészt elterelő taktika lehet, másrészt kísérlet lehet arra, hogy elvágja az orosz hadsereg, a Szvatov-csoportosulás utánpótlási útvonalait, amelyeken közvetlenül orosz területre juthat – pontosít a haditudósító. Kots arról is beszámolt, hogy az ukrán hadsereg vegyi lőszereket vetett be az Orekhovszkij irányában.
Forrás: Mandiner