Gáza lehet az új Ukrajna?
A palesztin-izraeli konfliktus ismételt fellángolásával még ha ideiglenesen is, de háttérbe szorult Ukrajna és az ukrajnai háború kérdése. Ám korai lenne még Ukrajna kérdését a szőnyeg alá söpörni. Oroszország, Ukrajna és Izrael hibái-kihívásai sok tekintetben meglepően hasonlóak, miközben két teljesen eltérő konfliktusról beszélhetünk. Gáza épp a Nyugat ukrajnai stratégiája miatt egyszerűen nem tud Ukrajna helyére lépni. Milyen hasonlóságokat és különbségeket lehet jelen helyzetben felfedezni az ukrajnai, valamint az izraeli háborúk között?
Fotó: Europress/Jack Guez/AFP
Újabb konfliktus lobbant fel a világban, ezúttal az évtizedek óta forrongó Közel-Keleten. A palesztin Hamász szervezet tagjai közel 50 éve nem látott mértékű összehangolt támadássorozatot indítottak a Gázai övezetből a környező izraeli területek, települések ellen. Számos izraeli – valamint kettős – állampolgár vesztette életét, vagy került fogságba, Jeruzsálem oldaláról a katonai és civil halottak száma meghaladja az 1300-at.
Válaszul a Benjamin Netanjahu vezette nemzeti egységkormány a Hamász felszámolását tűzte ki célul minden lehetséges eszközzel, amely akár egy Gáza elleni szárazföldi hadműveletet is magában foglal.
Palesztin oldalon az áldozatok száma október 12-ig meghaladta az 1300-1500 főt, míg a terület elleni folyamatos izraeli bombázások következtében az ENSZ adatai szerint 2500 épület már megsemmisült. Az izraeli légierő közlése alapján csütörtökig legalább 6 ezer bombát dobott le különböző gázai célpontokra. E sorok írásáig a Gáza elleni szárazföldi műveletek még nem kezdődtek meg, ám az elkövetkező napokban mindez nem elképzelhetetlen.
Milyen hasonlóságok fedezhetők fel az ukrajnai és gázai harcok között?
Mindenekelőtt megállapíthatjuk, ahogyan az orosz titkosszolgálatok a támadás előkészítésénél, úgy izraeli megfelelői a Hamász által jelentett veszély megállapításánál hibáztak hatalmasat. Bár a mai napig nem tudjuk, mi lehetett a pontos oka annak, hogy Izraelt ilyen felkészületlenül érte a Hamász támadása, abban mindenképp közrejátszhattak az elmúlt hónapok már-már végzetessé fajuló belpolitikai törésvonalaitól kezdve egészen az olyan kis faktorok is, mint az akció kezdetének sabbat idejére történő időzítése.
Mind Moszkva, mind Jeruzsálem saját konfliktusaik első szakaszában komoly hírszerzési pofonba szaladtak bele.
A felderítés terén jelentkező hiányosságokat a másik fél maximálisan kihasználta, akár védekezésről lévén szó, mint Ukrajnában vagy offenzíváról, mint a Hamász esetében. Hiába van megalakulásától kezdve mindvégig ellenséges országok, vagy nem állami szervezetek által körülvéve Izrael, mégis úgy tűnik, hogy a hadserege bizonyos mértékben egyfajta békeidei protokoll, és az ottani megszokások szerint üzemelt a támadás idején.
Ugyanezt láthattuk Oroszországban, ahol a haderőnek személyi cseréken, és részben még a szovjet időszakból megmaradt bürokratikus akadályok átvágásán kellett átesnie az eredményes működés biztosításához. Vélhetően megfelelő felkészültség mellett az adott háború kontextusában relatíve magas veszteségek is csökkenthetőek lettek volna, ám itt már el kell választani az orosz támadó, valamint az izraeli védekező műveleteket.
Függetlenül attól, hogy keleti vagy nyugati típusú haderőről beszélünk, úgy tűnik, egyik sincs igazán felkészülve jelenleg egy nagyobb háborúra.
A hidegháború vége utáni békeidőben a hadseregek egyszerűen lelassultak, az eljárásrendek felpuhultak, illetve szimplán más rendszer szerint folytatták működésüket. Persze, ez Izrael esetében az említett folytonos fenyegetettség miatt csak korlátozottan igaz, ám bizonyos jeleit mindenképp magán hordozta, például a Gáza környéki katonai bázisok gyenge biztonságánál.
Hasonlóan a 2022. őszi orosz mozgósításhoz, a jelenlegi izraeli sem ment probléma nélkül, sőt a behívott tartalékosok esetében néha szinte pontosan ugyanazok a személyes felszerelést érintő problémák – élelmiszer-fejadagok, lövedékálló mellények stb. hiánya – jelentkeztek, mint orosz társaiknál. Az izraeli parancsnokság egyenesen egy dedikált forródrótot állított fel a felmerülő hiányosságok összegyűjtése, illetve minél gyorsabb rendezése érdekében.
Épp ezért utólagosan visszatekintve hibás az a narratíva, miszerint Oroszország <ügyetlen> módon hajtotta végre a mozgósítást, mivel a problémák jelentős része még a világ egyik legfejlettebb haderejénél is előkerül. Meg kell teremteni a szükséges logisztikát, amely sosem megy bukkanók nélkül.
Összességében elmondható, hogy miként az orosz, úgy az izraeli hadsereg körül felépített mítosz is részben ledőlt.
Utóbbit nem is negatívumként kell értelmezni, hanem visszatérésként a földi realitásokhoz a PR, szuperhős hasonlatok és önreklám világából. Ugyanez igaz a haditechnikai eszközökre, ahol az orosz T-90M harckocsik után a Merkavák esetében is bebizonyosodott, hogy a feltételek kellő együttállása mellett ki lehet őket lőni.
Szintúgy igaz ez a légvédelem vonatkozásában a Vaskupolát illetően. Ahogy az ukrán kombinált drón- és tüzérségi támadások, úgy palesztin megfelelőik is képesek az adott légvédelmi rendszer túlterhelésére, legyen bármilyen modern. Viszont a veszteségek miatt hiba lenne átesve a ló túloldalára használhatatlan ócskavasként leírni akár a Vaskupolát, akár bármelyik orosz társát.
Egyszerűen minden haditechnikai eszköz használatának megvannak a saját korlátai, amelyeken belül képesek csak az eredményes működésre. Ám az éles helyzetekben bekövetkező kudarcokból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, helyette éppen, hogy a jövőbeli modernizációk és továbbfejlesztések alapjául szolgálnak.
Másrészt a haditechnikánál maradva nem szabad azonnal leírni a régebbi eszközöket.
A hidegháború utáni globális haderő csökkentések ugyanis azt a fals képet hitették el magukkal a döntéshozókkal is, hogy majd a mennyiséget a technológiai fejlettséggel pótolni lehet. Nos, mint ezt már Ukrajnában is láthattuk, ez egyszerűen nem igaz, mivel háború idején, legyen szó haditechnikáról vagy élőerőről, nem lehet a szükséges mennyiséget mással helyettesíteni.
Nem véletlen a 350 ezer tartalékos behívása sem, ahogy az izraeli vadászgépek szárnyai alatt is hirtelen megjelentek az 1950-es években gyártott amerikai M117 típusú nem irányított bombák. Persze ezeknek a pontossága az amerikai JDAM vagy az orosz UMPK készletekhez képest rosszabb, ám szükséghelyzetről lévén szó, minden rendelkezésre álló eszköz szükséges az erőfeszítésekhez. Ilyenkor pedig ismét nem a fejlettség, hanem a rendelkezésre állás, ami számít.
340-372 kilogrammos M117 bombák egy izraeli F-16 szárnyai alatt (forrás: Telegram)
A hasonlóságok sorát végül a drónok tömeges alkalmazásával érdemes zárni.
Ahogy az ukrajnai hadszíntér sem képzelhető már el a különböző piló tanélküli légijárművek tömeges alkalmazása nélkül, úgy tűnik, az elmúlt 1,5 év tapasztalataiból a Hamász is tanult. A sok esetben házi készítésű tüzérségi rakéták mellett ugyanis akár támadó, akár felderítő, akár a légvédelem kapacitásait lefogó szerepkörben, de a drónok is felbukkantak. Méghozzá tömegesen.
Mindez nem meglepő, hisz vélhetően a művelet megtervezésében a palesztin szervezetnek maga Irán nyújthatott segítséget, amely már Ukrajnát megelőzően, a szíriai és jemeni harcokból rendkívül kiterjedt tapasztalattal rendelkezik a drónok használatát illetően. Egyelőre még csak az egyszerűbb típusok jelentek meg palesztin oldalon, ám amennyiben a jövőben esetleg a Hezbollah is belép a háborúba, úgy szinte az egész iráni arzenállal kellene Izraelnek szembenéznie.
Mik akkor a különbségek az ukrajnai és gázai harcok között?
Egyik részről már az elején fontos leszögezni, hogy a két konfliktus földrajzi kiterjedése között óriásiak a különbségek. Szigorúan Gázára fókuszálva, az övezet területe mindössze 365 km2, amely még Debrecen 461 km2-es kiterjedésénél is kisebb.
Gázát ráadásul a rövid egyiptomi határszakaszon túl végig maga Izrael, illetve a Földközi-tenger határolja, amelyet, szemben Európa második legnagyobb kiterjedésű országával így blokád alá lehet vonni.
A blokádhoz kapcsolódóan nem is feltétlen szükséges egy szárazföldi támadás megindítása Gáza ellen.
Miután mindeddig Izrael látta el Gázát olyan alapvető szolgáltatásokkal, mint a villamosenergia, üzemanyag vagy ivóvíz, úgy azok elvágásával, és egy ezt kiegészítő totális blokáddal csak idő kérdése, hogy mikor lesz kénytelen a Hamász, valamint az Iszlám Dzsihád beszüntetni a harcokat. Mindössze pár hét után is már humanitárius vészhelyzet alakulhat ki a 2,3 millió lakosú övezetben.
A Gáza környéki harcok állása 2023. október 12-én (forrás: Rybar)
A lehetséges blokád eshetőségét erősíti meg az Északi Áramlat felrobbantásának hátterét feltáró amrikai oknyomozó újságíró, Seymour Hersh legújabb bejegyzése is. Ugyanis Hersh szerint a szárazföldi offenzíva alternatívájaként Izrael egy, „a leningrádihoz hasonló” totális blokádot tervez Gáza ellen.
Amennyiben mégis szárazföldi támadásra kerülne sor, úgy a várható pusztítás mértékét, valamint az áldozatok számát tekintve – mindkét oldalon – a pár hónapja még 21. századi Sztálingrádként emlegetett Mariupol és Bahmut el fog törpülni Gázához képest.
A Gázai övezet elleni szárazföldi művelet sokkalta inkább hasonlítható Falludzsa 2004-es ostromához, mint az ukrajnai háborúhoz.
Az Egyesült Államok vezette koalíciós erők esetében sem volt kérdés a győzelem, ám azt csak rendkívül súlyos, házról házra folytatott épületharcok árán lehetett kivitelezni. Méghozzá mindvégig ellenséges környezetben, a helyi lakosság folyamatos ellenállása mellett. Ráadásul, ahogy az iraki háború során alakult ki a későbbi Iszlám Állam „törzsgárdája” és azok a társadalmi, gazdasági, valamint geopolitikai tényezők, amelyek a terrorszervezet későbbi felemelkedéséhez hozzájárultak, könnyen ugyanez megtörténhet Gázában is.
Persze, átvitt értelemben, mivel a Gázai övezet felszámolásával Izrael évtizedes szinten rendezni tudná a létezését veszélyeztető egyik legnagyobb biztonsági kihívást. Történjen az a terület gyámság alá helyezésével, a palesztin területek annektálásával vagy valamiféle lakosságcserével. Ám emellett palesztin fiatalok és férfiak tízezrei vagy százezrei radikalizálódhatnak olyan mértékben, amely a jövőben egy, a Hamásznál is erőszakosabb, valamint radikálisabb mozgalmat indíthat útjára. Ahogy pedig az Iszlám Állam is szétterjedt a későbbiekben a muszlim világban és Európában, könnyen megtörténhet ugyanez újra.
A másik legnagyobb különbség Ukrajnához képest az, hogy a Hamász nem egy reguláris haderő.
A Hamász, akárcsak a hasonló profilú közel-keleti szervezetek – mint a Hezbollah vagy az Anszar Allah – sokkalta inkább egyfajta jobban felépített milíciaként, mintsem reguláris haderőként létezik. Számos fegyvernem a harckocsiktól a gyalogsági harcjárműveken át a csöves tüzérségig egyszerűen hiányzik a Hamász állományából. Utóbbi a hiányos eszközpark miatt is kényszerülhetett a konvencionálisnak egyáltalán nem nevezhető módszerek használatához, mint például a sárkányrepülőkkel végrehajtott deszant művelet a háború első napján.
De ilyennek tekinthetők a vízvezetékekből házilag összeeszkábált, nem irányított rakéták, amelyek pontossága rendkívül alacsony, és hatótávolságuk is minimális. Szemben Ukrajnával, Gáza esetében nincsenek olyan külföldi szponzorok, amelyek nyíltan tömeges katonai segítséget nyújtanának a palesztin félnek. Miután pedig a fegyverkészletek is végesek, így még a csempészalagutak használata mellett sem tudja a Hamász készleteit érdemben újratölteni.
Képkockák a Hamász által közzétett egyik propagandavideóból, ahol állítólagos vízvezetékekből készítettek rakétatesteket (forrás: Telegram)
Tovább rontja hosszú távon a Hamász esélyeit, hogy Ukrajnával szemben semmilyen légvédelemmel nem rendelkezik.
Míg az orosz vadászoknak a megmaradt ukrán légvédelmi ernyő miatt részben továbbra is távolságot kell tartaniuk a hátországtól/érintkezési vonaltól, addig ez Gázában egyáltalán nem áll fenn. Sőt, a térség legfejlettebb légierejével rendelkező Izrael lényegében egész nap hajthat végre bevetéseket a gázai célpontok ellen, rendkívül közel megközelítve azokat.
A relatív közelség további előnye, hogy a támadásokat végrehajtó vadászgépek/vadászbombázók nagyobb bombateherrel szállhatnak fel, valamint a célpontot jobban megközelítve még a nem irányított fegyverzettel is nagyobb pontosságot érhetnek el. Ráadásul a Hamásznak nincsen hátországot, és az izraeli légibázisokat mélységben, eredményesen támadni képes precíziós fegyverzete sem.
A Hamász által alkalmazott rakéták típusai. A nagy hatótávolságú típusok vélhetően iráni fejlesztésűek/gyártásúak, ám rendkívül kevés állhat csak rendelkezésre (forrás: Telegram)
Egyúttal hiba lenne azt hinni – mint ami számos alkalommal a magyar sajtóban is megjelent oldaltól függetlenül –, hogy az izraeli-palesztin konfliktus ismételt fellángolásával vége lenne a Nyugat Ukrajna nevű projektjének.
Helyette inkább tévés hasonlattal élve, a műsor ideiglenesen átkerült a kora délutáni idősávba. Teljesen más a két konfliktus jellege és kiterjedése, ahol nem véletlen előbbi hirtelen előtérbe helyezése utóbbival szemben. Az elmúlt másfél évben ugyanis a nyugati közvélemény egyszerűen belefáradt abba, hogy a csaptól kezdve a fürdőkádon át egészen a hűtőajtóig mindenhonnan Ukrajna folyt. Ismerjük ezt, hasonló történt a koronavírus esetében.
A közösségi média, valamint a mind inkább felgyorsult információs áradat hatására egyre rövidebb figyelemidővel rendelkező nyugati közvélemény esetében a Közel-Kelet előtérbe helyezése nem csupán a kattintásokért/nézettségért folytatott küzdelem eredménye.
Maga a gázai konfliktus, mindenképp szerencsés időzítés mellett, egyfajta <ajándékként> hullott a média nyakába, amely <lazító bejátszásként> tudja címlapra helyezni Gáza kérdését.
Mindez pedig még ha ideiglenesen is, de elvonja a figyelmet a kifakult fényű Ukrajnáról. Szemben utóbbival, a gázai harcoknak záros határidőn belül ígyis-úgyis vége lesz, történjen az bármilyen végeredménnyel. Ahogy azt már a korábbiakban felvázoltuk, a Hamász nem Ukrajna, és nincsen meg mögötte az a koalíció, mint Kijev esetében. Eltekintve a hosszú távú következményektől, legfeljebb hetek/1-2 hónap kérdése, mikor érnek véget – még ha ideiglenesen is – a fegyveres összecsapások.
Ezzel szemben Ukrajna orosz kifejezéssel élve egy полномасштабная война – teljes körű háború –, amihez képest a globális folyamatok szempontjából a gázai konfliktus legfeljebb egy szezonközi epizóddal ér fel.
Arról nem is beszélve, hogy a Szentföld feletti uralomért folyó harcok egészen a bibliai idők óta zajlanak, és aligha tesz most ennek a több ezer éves, folyamatosan fellángoló háború végére pontot akár Izrael, akár Palesztina. Ellenben, bár a Nyugat Oroszország esetében nem rest emlegetni, hogy beleragadt az ukrán háborúba, ám ez ugyanígy igaz rá. Ahogy Afganisztánnál, úgy Ukrajnából sincs olyan kivonulási stratégia, amely nem járna a Nyugat – de főképp az Egyesült Államok – reputációjának összeomlásával.
A Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője, John Kirby sem Ukrajna támogatásának befagyasztását jelentette be, hanem politikai üzenetet küldött a Kongresszusnak az újabb pénzügyi keret mielőbbi megadására.
Ahogy pedig azt látjuk, az ukrajnai katonai segélycsomagok továbbra is folyamatosak, mint történt az a napokban bejelentett 200 millió dolláros amerikai, a 2024-re vonatkozó közös cseh-dán, illetve a 2023 telére időzített 1,1 milliárd dolláros, légvédelmi fókuszú német esetében.
Miután pedig egyre hangosabbak azok a hangok, amelyek az Ukrajnának és Izraelnek nyújtandó amerikai katonai segélycsomagok pénzügyi összevonását sürgetik, csak idő kérdése a 2024-es pénzügyi fedezet biztosítása Kijevnek.
A világrend változik, és ennek egyik fő katalizátora az ukrajnai háború, amely orosz szempontból egy egzisztenciális konfliktus.
Moszkvának nincs más lehetősége, mint mindezt az utolsó pontig végigvinni, különben önmaga fennmaradása kerül veszélybe. Innen egyszerűen már nincs visszaút vagy bármilyen „exit strategy”. Ezzel a Nyugat szintén pontosan tisztában van, ám saját magát is csapdába ejtette Ukrajna folyamatos támogatásával, amely egy fojtó anakondaként egyre jobban tekeri rá magát gazdaságilag, katonailag, de főképp politikailag.
Lehet, hogy a világsajtó pár hétig-hónapig most Gázával lesz elfoglalva, ám az ukrajnai háborúnak nincs vége. Sőt, ahogy 1943, úgy lehet 2023 is a fordulat éveként fog a történelemkönyvekbe bekerülni.
A raszputyica, valamint a kudarcba fulladt ukrán ellentámadás következtében ideiglenesen ellaposodó ukrajnai háború amúgy sem biztosított volna alapanyagot a kattintásvadász cikkeknek. Helyette ezt most Hegyi-Karabah után megteszi Gáza. Ám elég csak az Avgyejevka környéki orosz támadásokat nézzük, hogy lássuk, az orosz haderő koránt sem állt le vagy fogyott volna ki bármilyen fegyverzetből. Csak éppen minek támadni, ha az ellenfél saját magát viszi vesztőhelyre az elhamarkodott ellentámadásával?
Hidegkuti Konstantin – Moszkva tér