Kancellárcsere jöhet Németországban: Olaf Scholz hamarosan lemondhat
Olaf Scholz német kancellár idő előtt elhagyhatja posztját – írja forrásaira hivatkozva a La Repubblica olaszországi napilap. A német politikus azért kényszerülhet erre a lépésre, mert csökkent a belé vetett bizalom – értesült a sajtó.
Ismét káosz veszi körül a Scholz-kormányt – fogalmaz a lap, amely cikkében megemlíti azt is, hogy a közvélemény-kutatások eredményei is lesújtóak a berlini vezetésre nézve. Németország háromnegyede ugyanis elégedetlen a kancellár munkájával, s ez a valaha volt legrosszabb adat.
2024-ben a kancellár arra kényszerülhet, hogy felhagyjon az ország vezetésével. A pletykák szerint a Wirecard-ügy és a Jan Marsalekkel ápolt kapcsolatok mérhetik az utolsó csapást a szociáldemokraták vezetőjére
Hirdetés
– írja a lap.
A pletykák még december végéről származnak, és mára már Németországba is átterjedtek. Ennek megfelelően most az lenne a feladat, hogy megtalálják Olaf Scholz konkrét utódját, ha ő 2024-ben az általános elégedetlenség miatt lemond. Egyes információk szerint Boris Pistorius védelmi miniszter lehet ezt követően az új kancellár.
????????German Chancellor Olaf Scholz could resign in the very near future. He will be replaced as head of government by Defense Minister Boris Pistorius.
ℹ️BildHirdetés East info pic.twitter.com/V7xwzsZGaS
— Zlatti71 (@djuric_zlatko) January 2, 2024
A sajtóértesülések szerint Scholz távozásának legfőbb oka az az évekkel ezelőtti botrány lehet, amikor még miniszter volt. Akkoriban a Wirecardot csalással vádolták meg, miután a könyvvizsgálók 1,9 milliárd eurós hiányt állapítottak meg a cégnél. Scholz és minisztériuma azonban megpróbálta megvédeni a vállalatot a támadástól, ami ellenérzést és gyanakvást váltott ki – írja a Novoszti szerb napilap az eset kapcsán. Scholz egyébként mindig is tagadta a felelősségét a botrányért.
A Wirecard egyik vezetője, az osztrák Jan Marsalek ezután elmenekült. A német média azt állítja, hogy Oroszországban vagy Belaruszban lehet. Ausztria moszkvai nagykövetsége azt közölte a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel hogy nincs információja a volt vezérigazgató hollétéről. Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője pedig azt mondta, hogy a Kreml semmit sem tud Marsalekról.
A legújabb német kormányválságban azt azonban nem tudni, hogy Boris Pistoriusnak mekkora esélye van arra, hogy kancellár legyen, a német sajtó azonban megjegyzi, Pistorius hónapok óta a legnépszerűbb német politikus a felmérések alapján.
Forrás: Magyar Nemzet