Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Meghökkentő üzenetet küldött Szijjártó Péternek az olasz antifa támadó

Hirdetés

Ilaria Salis csalódott a magyar külgazdasági és külügyminiszterben, amiért azt reméli, megkapja méltó büntetését tettéért.

Ilaria Salis szerint Szijjártó Péter nyilatkozata a végrehajtó hatalom jelentős beavatkozása a bírói hatalomba – derült ki a brutális támadásban résztvevő olasz antifa aktivista édesapjával készített interjúban. A La Repubblicának Roberto Salis azt mondta,

Hirdetés

beszélt lányával, aki csalódott a magyar miniszterben nyilatkozata miatt.

A külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: „Ez a hölgy, akit Olaszországban mártírként mutatnak be, azzal a világos tervvel érkezett Magyarországra, hogy egy radikális baloldali szervezet tagjaként ártatlan embereket támadjon meg az utcán”. A tárcavezető hozzátette, Salis a bűnét nem szeszélyből követte el, hanem jól átgondoltan és megtervezetten, ezért azt reméli, megkapja azt a büntetést, amit megérdemel. Hangsúlyozta azonban, hogy a kormány nem avatkozik bele a perbe.

Ezzel szemben az olasz kormány megpróbált beleavatkozni, amikor Salis a börtönkörülményekre panaszkodott, ám ezt a diplomáciai bonyodalmat sikerült hamar rendezni.

Hirdetés

A La Repubblica egyik újságírója egyébként azt írta:

Nem az a lényeg, hogy a Budapesten raboskodó Ilaria Salis bűnös vagy ártatlan, hogy összevert-e két „neonácit” az utcán vagy sem.

Forrás: Mandiner

Hirdetés
Hirdetés