Az oroszok már felajánlották Kárpátalját, de Magyarországnak nem kellett
A Magyar Királyság utódállamai már megkezdték Kárpátalja leendő hovatartozásáról való osztozkodást.
A szomszédunkban dúló háború miatt egyre több szó esik Ukrajna lehetséges felosztásáról. Legutóbb Dmitrij Medvegyev, az Orosz Biztonsági Tanács alelnöke egy olyan térkép előtt mutatkozott, amelyen már Ukrajna éppen, hogy csak Kijev környékén létezett. Az ország nyugati részén Magyarország, Románia és Lengyelország osztozna, míg a keleti rész teljes egészét Oroszországhoz tartozónak mutatta a térkép. Nem ez az első eset, hogy Kárpátalja leendő hovatartozásának kérdése felmerült.
Még javába folyik az orosz-ukrán háború, de a Magyar Királyság utódállamai már megkezdték Kárpátalja leendő hovatartozásáról való osztozkodást. Szlovákia és Románia szélsőséges politikai erői maguknak követelik Kárpátalját, ahol 150 ezer magyar él. A hányatott sorsú terület eredetileg a Magyar Királyság része volt, 1920-ban, az első világháború után a trianoni békediktátum Csehszlovákiához csatolta. Ezt követően 1938-ban az első bécsi döntés értelmében visszakerült Magyarországhoz, a Vörös Hadsereg a második világháború során elfoglalta, és Moszkva a Szovjetunióhoz rendelte. A kommunista birodalom felbomlása után 1991-ben Ukrajna területét gyarapította.
Az nem véletlen, hogy sem a szlovákoknak sem a románoknak eszébe sem jutott, hogy Kárpátalja leendő sorsához talán Magyarországnak is lehetne némi köze. Jó okuk van erre, na meg a sietségre is, mert az oroszok már egyszer a szó szoros értelemben felajánlották Kárpátalját Magyarországnak.
Történt mindez 1964 augusztusában, amikor Nyikita Hruscsov szovjet vezető Kádár Jánossal, a magyar kommunisták első titkárával találkozott. Hruscsov eredetileg Beregszászt és a hozzá tartozó járást akarta Magyarországnak átadni. Ennél a pontnál kezd a dolog ingoványossá válni, mert később az összes magyar többségű város is az „átadandó” területek listájára került, míg végül egész Kárpátaljáról is szó volt. Alekszej Adzsubej újságíró, Hruscsov veje fültanúja volt a beszélgetésnek, feljegyzéseiből ismerhetjük meg, hogy ott konkrétan mi is hangzott el.
Adzsubej szerint Kádár először nem reagált Hruscsov szavaira. A magyar pártvezető egyáltalán nem volt felkészülve egy ilyen ajánlatra. Ma már tudjuk, hogy az ilyen elvtársi találkozók nem mindig a teljes egyetértés jegyében zajlottak, nem olyan baráti volt a légkör, ahogy ezt a tárgyalásokról utólag kiadott közös közlemények tálalták. Ilyen meglepő fordulat eladdig nem volt a magas szintű találkozókon, tehát Kádár döbbenete érthető.
Hruscsov érzékelve, hogy magyar tárgyalópartnere sokkos állapotba került, nem volt képes válaszolni, tovább emelte a „tétet”. A szovjet pártvezér fejtegetésbe kezdett, mely szerint elsőnek a magyarok lakta beregszászi járás átadását javasolta, egy olyan gesztusként, amely megfelelne „a lenini nemzeti politika szellemiségének”. Adzsubej szerint Kádár ekkor viccelődni próbált, nem sok sikerrel. Majd kijelentette: Mi az Urálon túlról jöttünk. Adjon nekünk területet az Urálon túlról.” Kádár tehát végül mégis tréfára vette az ajánlatot.
Pedig Hruscsov komolyan gondolta, amit mondott, még szerződésbe is foglalta volna a területátadást. Mint mondta: „Százhúszezer magyarunk van. Mondjuk azt, hogy itt ez a százhúszezer magyar, és mi népszavazás útján rendezni kívánjuk a kérdést, az ő kívánságuknak megfelelően. (…) Jó lenne odaadni őket. Ez semmi problémát nem jelentene.”
Két kérdést kell feltenni mindezek alapján. Az első: Hruscsov miért akart lemondani Kárpátaljáról? Az ilyesmi egyáltalán nem volt jellemző a megalakulása óta egyre csak terjeszkedő szovjet birodalomra.
Hruscsov kelet-európai geopolitikai szempontokat követett. A területi revízió komoly figyelmeztetést jelentett volna Románia számár, amelynek élén akkor az a Gheorghiu-Dej állt, aki 1956-ban tankokkal akart Budapestre bevonulni és segíteni a szovjeteknek a magyar forradalom és szabadságharc leverésében. Na és persze az ország határait akarta a Tiszáig kitolni. Bukarest ajánlkozását Hruscsov lesöpörte az asztalról. Nem akart egy nagyobb és önteltebb Romániát látni.
A balkáni nacionalizmussal – amely ideológiailag szemben állt a hivatalos kommunista internacionalista elmélettel – és az ortodox bolsevizmussal átitatott Románia, az akkor éppen gazdasági reformokat bevezető és a sztálinizmust leépítő szovjet hierarchia szemében az elszabadult hajóágyúhoz hasonlított. Éppen ezért Moszkvában bizalmatlanul figyelték Bukarest mozgását.
Ne feledjük, hogy akkor még létezett az 1952-ben, éppen a Kreml által kikényszerített erdélyi Magyar Autonóm Tartomány – ez is egyfajta figyelmeztetés volt Bukarest számára –, amelynek létrehozásakor Romániában pánik uralkodott el a politikai vezetés körében. Nem is csoda, mert az ezzel kapcsolatos román alkotmánymódosítást Moszkvában írták. Akkor most képzeljük el, hogy milyen őrület lett volna úrrá szomszédunkban, ha Kárpátalját a „nagyfőnök” átadja Magyarországnak.
Kárpátalja visszacsatolása figyelmeztetést jelentett volna a többi kelet-európai országnak is, elsősorban a gyakran renitenskedő Lengyelország kommunistáinak, akik nem egyszer csak nyögvenyelősen hajtották végre a Moszkvából jövő utasításokat. A revízió azt az üzenetet hordozta volna, hogy a második világháború utáni európai határok nem szentek és legfőképpen nem sérthetetlenek. Ne fedjük, hogy Lengyelország a Szovjetunió által magához csatolt egykori lengyel területekért cserében nyugaton német régiókat kapott. Az akkori Német Szövetségi Köztársaság viszont az új határt, a hírhedté vált Odera-Neisse vonalat, csak 1970-ben ismerte el. Akkor még függőben volt a probléma megoldása.
Most nézzük meg a második kérdést. Kádár miért mondott le Kárpátaljáról? A magyar pártvezér pontosan tisztában volt azzal, hogy a kommunista táborban a felszín alatt területi viták lappanganak. Ilyen volt például a román-bolgár határon fekvő Dél-Dobrudzsa hovatartozásának ügye. A terület a XIX század végétől kezdve többször is „gazdát” cserélt, a második világháború után végül Bulgáriához került.
A Tito vezette Jugoszláviának pedig Magyarországgal szemben voltak burkolt területi igényei, elsősorban Baranya vármegyét akarta megszerezni.. Kádár feltehetőleg attól félhetett, hogy Kárpátalja visszacsatolás láncreakciót indít el, amelynek majd nem lehet látni a végét. Attól tarthatott, hogy a revízió a suba alatt feléleszti az első világháborús Kisantantot, Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia, a Magyar Királyság szétdarabolásának legfőbb haszonélvezői, egyszerre fordulnak ellenünk. Ha nyíltan nem is, de sok kellemetlenséget okozhattak volna.
Kádár hithű kommunista volt, a szovjeteknek köszönhette, hogy 1956 után hatalomra került. Hitt a proletár internacionalizmusban, ami azt is jelentette, hogy a határoknak nem tulajdonított nagy jelentőséget. Számára az volt a fontos, hogy a kérdéses területen kommunista rendszer legyen. Nem volt tanult ember és valószínűleg csak gondot látott a kárpátaljai revízióban és az ezzel járó kockázatot nem akarta bevállalni. Biztos megfordult a fejében, hogy a revízió felélesztheti a magyar nemzeti öntudatot, ahogy ez történt 1956-ban. Így aztán lemondott a lehetőségről.
A kelet-európai rendszerváltozás után felélénkültek az utódállamokban az igazságtalan trianoni békediktátum esetleges felülvizsgálata miatti félelmek, amelyek például Koszovó 2008-as egyoldalú függetlenségének kikiáltása kapcsán jól tetten érhetőek. Koszovó ugyanis elszakadt Szerbiától. A nagyhatalmi megállapodások értelmében a kelet-európai rendszerváltások csak a belső közigazgatási határokat érinthetik, a külső határokat nem.
Koszovónak Szerbián belül tartományi jogállása volt, a függetlenség kikiáltása viszont Szerbia külső határait változtatta meg, ráadásul főleg etnikai alapon. És mi történt ezután?
Kisvártatva Boris Tadic szerb elnököt Belgrádban felkereste Traian Basescu román és Ivan Gasparovic szlovák elnök, hogy támogatásukról biztosítsa Szerbiát az etnikai alapon történő határrevízió elleni küzdelmében. A két vendég politikusra jellemző volt a magyarellenesség. Basescu volt az, aki kijelentette: Románia keleti határa a Tiszánál húzódik, Gasparovic pedig egyszerűen betegesen magyargyűlölő volt.