Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Putyin szörnyű következtetése: kimondta, kik követték el a terrortámadást

Hirdetés

Az orosz elnök szerint a radikális iszlám kezével, de a kijevi rezsim áll az akció mögött.

„Radikális iszlamisták kezével” követték el a Moszkva melletti Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadást, de a megrendelőket még azonosítani kell – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, a tragédia következményeinek kezeléséről megtartott hétfői kormányzati videókonferencián. „Tudjuk, hogy a bűncselekményt radikális iszlamisták keze által követték el, akiknek ideológiájával maga az iszlám világ is évszázadok óta harcol”

– mondta az államfő. „Tudjuk, hogy kinek a keze által követték el ezt az Oroszország és az orosz nép elleni atrocitást. Az érdekel bennünket, hogy ki a megrendelő” – tette hozzá, szakszerű és politikai elfogultság nélküli vizsgálatot sürgetve.

Hirdetés

„Az egyetemes fájdalmunk és gyászunk, az együttérzésünk és az atrocitás minden elkövetőjének megbüntetésére irányuló jogos vágyunk mellett a vizsgálatot a legmagasabb fokon szakszerűen, objektíven, minden politikai elfogultság nélkül kell lefolytatni” – hangoztatta. Kitért rá, hogy az Egyesült Államok mindenkit arról próbál meggyőzni, hogy az ügyben nincs ukrán nyom,
és a merénylet mögött az Iszlám Állam dzsihadista szervezet áll. Hangsúlyozta, hogy több kérdést kell tisztázni: valóban az iszlamisták döntöttek-e úgy, hogy csapást kell mérniük

Oroszországra, kinek áll érdekében a megfélemlítés, miért Ukrajna felé próbáltak elmenekülni a merénylők, és ki várta ott őket. Hangot adott feltételezésének, hogy a támadás egy láncszem lehet azok kísérleteinek láncolatában, akik 2014 óta harcolnak Oroszországgal „a neonáci kijevi rezsim keze által”.

Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vezetője közölte, hogy a támadás mind a négy elkövetője a kihallgatáson és a bíróságon bűnösnek vallotta magát, és részletes vallomást tett a bűncselekmény körülményeiről, a megrendelőkről és azokról, akik segédkeztek a terrortámadás előkészítésében.  Közölte, hogy a tömeggyilkosság halálos áldozatainak száma 139-re emelkedett, akik közül 75-öt eddig azonosítottak. Elmondta, hogy a terroristák pénteken 19 óta 58 perckor érkeztek a Crocus City Hallhoz, és 20 óra 11 perckor hagyták el az épületet, s a helyszínről távozva egy gyermekes családot is elgázoltak.
Őrizetbe vételük során két AK-74-es gépkarabélyt, több mint 500 lőszert, 28 tárat és benzinmaradékot tartalmazó palackokat találtak náluk. Az ügyben több mint 200 helyszíni kutatást és lefoglalást végeztek, a nyomozás szempontjából fontos tárgyak kerültek a hatóságokhoz.

Hirdetés

Golikova tájékoztatása szerint a hétvégén 11 822 donor 4642 liter vért és 1130 liter plazmát adott oroszországi donorhelyeken. A kormány 22 esetben nyugdíj kifizetését rendelte el kérelem nélkül az eltartó halála miatt. Az halálos áldozatok és sebesültek családjainak megsegítésére egymilliárd rubelt (négymilliárd forint) különítettek el.

Az összes érintett család segítségben részesül, amit folyamatosan ellenőrizni fognak a helyettes kormányfő szerint.

Forrás: MTI – Mandiner

Hirdetés
Hirdetés