De jó lenne tudni, hogyan került a nyakunkba Cseh Katalin! – Ugye?
Vajon nem több megfontoltsággal húznák be az ikszet a polgárok, ha tudnák, hogy tettük a következmények függvényében visszakereshető?
Ungváry Zsolt írása a Mandinerről:
A demokrácia egyik velejárója, hogy az emberek bizonyos időközönként választásokon dönthetnek arról, hogy kik, illetve milyen irányultságú pártok képviseljék őket a politikai testületekben. Más kérdés, hogy vajon ezen parlamentáris rendszerek állampolgárai inkább érzik-e úgy, hogy a hatalom birtokosai az ő érdekeik szerint ténykednek, mint mondjuk egy középkori jobbágy.
A közeljövőben két alkalom is lesz, amikor a legkiválóbbakat megbízhatjuk az értünk végzett fáradságos munkával.
Mind Európában, mind a lakóhelyünkön.
Évszázadok során kiérlelt közmegegyezés szerint a választójog akkor jó, ha általános, egyenlő és titkos. Az általánossal eltöröltünk minden különbséget nemre, fajra, vagyoni helyzetre, származásra tekintettel, egyetlen cenzust hagytunk meg: az életkorit. Ezt azt jelenti, hogy egy 16 éves, tájékozott, érdeklődő srác nem szavazhat, a demens öreganyja, aki nem tud különbséget tenni Momentum, Párbeszéd, 2RK, Mindenki Magyarországa és R2-D2 között (vagyunk ezzel így páran…), viszont igen.
Az egyenlő választójog is addig szép, amíg a polgármesteri szék vagy a parlamenti mandátum kiosztásakor ugyanannyit ér a hajléktalan munkanélküli, a milliárdokat adózó nagyvállalkozó, az atomfizikus, a történész és az orvos szavazata, de egy ennél kisebb volumenű döntésnél (el kell-e végezni a vakbélműtétet) már szomorúak volnánk, ha (mondjuk) a sebészprofesszor véleménye ugyanolyan súllyal esne a latba, mint az éjszakai portásé.
Cikkem témája azonban ezúttal a titkos választójog itt most fel nem részletezendő nagyszerűségének elismerése mellett az a felvetés, vajon nem mentesít-e ez mindannyiunkat a felelősség alól.
Nem tudható, nem kérhető számon, kinek köszönhetünk egy-egy politikust és adott politikai irányvonalat. Nem húznák-e be több megfontoltsággal az ikszet akkor a polgárok, ha tudnák, hogy tettük a következmények függvényében visszakereshető? (Megjegyzem, az online felületek kommentelőinek névtelensége teljesen tönkretett minden normális vitát, ezért – bár lehet, hogy néha érdekes volna – én például soha nem olvasom el, amit a cikkeim alá írnak.)
Nyilván büntetőjogi felelősséget nem lehetne a szavazatok mellé rendelni,
mert akkor a részvétel mértéke visszaállna a békebeli, szigorúan cenzusos voksolásokéra (ámbár ki tudja, nem volna-e úgy üdvözítőbb), de csak nagyobb figyelemmel csinálunk mindent, amihez a nevünket adjuk. Hány és hány vélemény, határozat és szerződés alá írjuk oda a nevünket, amelyek pedig sem a mi életünket, sem az ország sorsát nem befolyásolják olyan mértékben, mint egy politikai választás.
Amerikában (ugye ismerjük, a demokrácia hazája!) kifejezett nyilvántartások vannak, amelyek rögzítik a demokrata és republikánus szavazókat.
(Ez egyébként egy előválasztásnál elég praktikus is, nem hekkelhetik meg ellenérdekelt csoportok a jelölőversenyt, hogy aztán végül Iowában a köztársaságiak a Two-tailed Dog Party elnökét indítsák.) Nálunk is lehetne regisztrálni a szimpátiánkat, így világossá válna, kik juttatták ki Brüsszelbe ezt a két szerencsétlen momentumost
(akik miatt késett a tanárok béremelése), vagy esetleg kik lesznek majd, akik a nem is létező Tisza Pártnak adnak biankó felhatalmazást a nem is tudjuk, mire.
Praktikusan megtehetnénk, hogy aki a családtámogatásokat ígérő pártra szavazott, az – amennyiben kedvencei hatalomra kerülnek – előnyt élvezzen eme támogatásoknál.
Aki az ikszelésnék nem tartotta fontosnak a családi adókedvezményt, a babaváró hitelt vagy a CSOK-ot, az ne is vehesse fel.
De hogy ne tartsanak részrehajlónak, ugyanígy megvalósíthatnánk azt is, hogy aki a háborúpárti, Ukrajnába fegyvert és katonát küldeni igyekvő mozgalmakra adta a voksát, elsőbbséget élvezhessen majd a sorozásnál.
Forrás: Mandiner – NIF