Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Az USA kapcsolta ki a GPS-t, ezért zuhant le az iráni elnök?

Hirdetés

Irán második embere, Ebrahim Raiszi elnök egy helikopter-balesetben vesztette életét múlt hét végén – ennek kapcsán írt cikket a Magyar Nemzet. Mint kifejtették, a politikus 63 éves kora ellenére még igen nagy karrier előtt állt: Raiszit emlegették ugyanis Ali Hámenei ajatollah, azaz Irán legfelsőbb vezetőjének utódjaként.

A legelső hírek szerint az elnök helikoptere kényszerleszállást hajtott végre, később azonban kiderült, baleset történt, amelyben a gépen utazók életüket vesztették. A hírportálnak Sebestyén Tamás, a Magyar Honvédség kötelékében is szolgált volt harci helikopterpilóta beszélt arról, hogyan is lehet elképzelni a gyakorlatban egy ilyen balesetet.

– A többi helikopter személyzeteinek nyilatkozatából kiderült, hogy amikor elindultak, nem számítottak ilyen rossz időre – magyarázta. A baleset napján, valamint a másnap közzétett videófelvételeken is látható volt, hogy a két országot elválasztó hegyes vidéket hatalmas köd lepte el.

Hirdetés

A pilóta elmondta, ilyenkor magasabban kell repülni, egy helikopter viszont nem tud 4500–5000 méteres magasságokat elérni, hiszen akkor már oxigénre lenne szükség, ami a helikoptereken nincs. Azt sem tartja kizártnak, hogy a Raiszit szállító helikopter teljesítményét tekintve nem is lett volna képes ekkora magasságon repülni.

A katasztrófa másik okaként a GPS-jel hiányát nevezte meg Sebestyén Tamás.

– A baleset helyszíne ugyanis a GPS nélküli zóna határán van – amit a gázai konfliktus kirobbanása óta az USA kialakított Izrael tág körzetében – így a felhőben gyakorlatilag vakon repülhettek, amire egyszer csak ott termett előttük a hegy – vázolta fel. Hozzátette: az átlagos sebesség 180–200 kilométer/óra körül mozoghatott, ilyen sebességnél viszont már nincs meg az a biztonsági tartalék a reakcióidőben, hogy a pilóta reagálni tudjon – akár úgy, hogy kikerüli a hegyet, vagy feljebb emelkedik.

Hirdetés

– Másodpercek tört része alatt lezajlik egy ilyen baleset – hangsúlyozta.

Kiemelte egyúttal azt is, hogy a GPS-t az Egyesült Államok fejlesztette ki elsődlegesen katonai célokra, így a nyugati nagyhatalom bármikor le tudja kapcsolni. Példaként saját személyes tapasztalatát is megemlítette a pilóta: Egyiptom fölött repülve a GPS kijelzője Bejrútot mutatta, ami több száz kilométerre volt tőle.

Hasonló tapasztalatokat szerzett nemrégiben az izraeli Tel-Avivban is. Sebestyén Tamás szerint ez a lépés Washingtonnak azért áll érdekében, mert így az iráni drónokat nem tudják izraeli célpontokra irányítani – legalábbis nem amerikai segítséggel.

Hirdetés

Ehhez nem nagyon kell semmit hozzátenni. De egy biztos, ha Teherán a vizsgálat végére arra a megállapításra jut, hogy az USA kikapcsolta a GPS-t azért, hogy ezzel keresztbe tegyen az iráni helikopter konvojnak, akkor azon lesz, hogy ezt megtorolja. És képes is megtorolni. Ebben biztos vagyok!

Forrás: Bekezdések.hu

Hirdetés

Hirdetés