Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Elemző magyarázta el, mi várható Budapesten a választás nyomán

Hirdetés

Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerint a választás után „érdekes szövetségek” köttethetnek a Városházán.

A szavazatok megszámlálása után a fővárosi közgyűlési erőviszonyok a következőképp alakulnak:

a tíz budapesti listából az első helyet a Fidesz–KDNP szerezte meg.

Hirdetés

A Tisza Párt a második, míg a Párbeszéd–Zöldek–DK–MSZP a harmadik a sorban.

A mandátumszerzési küszöböt összesen öt lista lépte át: az előbb említetteken túl az MKKP és a Vitézy Dáviddal Budapestért–LMP–Zöldek is – összegezte cikkében a Magyar Nemzet.

Mindez azonban egy róka fogta csuka helyzetet teremthet Budapesten”  – fogalmazott a lapnak Tóth Erik.

Hirdetés

Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy míg „a 2019–2024 közötti ciklusban az ellenzéki összefogás polgármesterei a közgyűlésben összezártak a főbb kérdések mentén, de ez az időszak 2024 őszétől lezárulhat”.

Tóth azzal folytatta, hogy azt, hogy melyik baloldali párt kivel játszhat össze, csak a korábbi nyilatkozatokból lehet csupán sejteni. Bár Gyurcsány Ferenc „hol szentségeli, hol magához próbálja édesgetni” a Tisza Pártot, Tóth Erik szerint

hosszú távon a DK vezetője az együttműködésre játszhat.

Hirdetés

A szakértő szerint Magyar Péterék frakciója esetében az a kérdés, hogy annak tagjai mennyire lesznek fegyelmezettek és mennyire lesznek eseti jellegűek a döntéshozatalaik.

Magyar Péter „helytartót” küldhet maga helyett a Kőzgyűlésbe

Tóth Erik arra is rámutatott, hogy

Hirdetés

lehetetlen előre megmondani, hogy Magyar Péter pártja milyen elvek és elképzelések mentén fog politizálni

a Fővárosi Közgyűlésben, ugyanis „a Tisza Párt előnye eddig az volt a többi baloldali párthoz képest, hogy friss erőként azt mondtak, amit akartak, mindent elhitt nekik a saját, formálódó bázisuk” – magyarázta.

„A Fővárosi Közgyűlésben azonban nem fognak tudni a »vezérszónokuk« hiányában kimaradni a döntéshozatalból. Miután parlamenten kívüli pártról beszélünk, az, hogy milyen képet alakítanak ki magukról a fővárosban, a közgyűlési munkájukon is múlik. 

Hirdetés

Vagy a jövőbeni főpolgármester ellenzékeként, vagy a Fidesz–KDNP újdonsült politikai ellenfeleiként pozicionálhatják magukat”

– jegyezte meg a szakértő.

Tóth emlékeztetett arra is, hogy Magyar Péter korábban azt nyilatkozta, nem fog beülni a Fővárosi Közgyűlésbe, ugyanakkor elképzelhető, hogy a maga helyett egy „helytartót” fog kinevezni.

Visszaszorulban a baloldal

Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója arra a kérdésre, hogy erősebb vagy gyengébb pozíciókkal rendelkeznek-e a kormánypártok a Fővárosi Közgyűlésben, azt felelte,

a közgyűlésben és országosan is a baloldal visszaszorulása érhető inkább tetten”.

Tóth Erik a kormánypártok budapesti elnökével kapcsolatban pedig elmondta, a választás után világossá vált Szentkirályi Alexandra pozíciója, akinek a feladata a következő öt évben egy működőképes alternatíva felmutatásáról fog szólni.

Forrás: Mandiner

Hirdetés