Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

A KDNP kilép az Európai Néppártból és annak frakciójából

Hirdetés

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) távozik az Európai Néppártból (EPP) és annak frakciójából, miután Magyar Pétert kedden az EPP mégis felvette a frakcióba – közölte Semjén Zsolt pártelnök és Hölvényi György EP-képviselő az MTI-vel.

Közleményükben felidézték, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt a Manfred Weberrel való megbeszélés után egyértelművé tette:

Hirdetés

egyfelől sem az EPP „háborús doktrínájával” nem tud azonosulni, másfelől erkölcsi okokból nem tudja elfogadni Magyar Péter felvételét az EPP frakcióba, illetve a Tisza Pártot az EPP-be.

Ez az EPP az identitásvesztő balra tolódás következtében már nem az, aminek kereszténydemokrata alapítói megalkották. A kereszténydemokrata hangok az utóbbi időben egyre halkultak az EPP-n belül, az évek során egyre nehezebb kompromisszumokra volt szükség.

Az EPP háborús doktrínája ellentétes azzal a béke melletti elkötelezettséggel, amiért annak idején magát az Európai Uniót létrehozták – írta Semjén és Hölvényi, akik szerint az EPP és Magyar Péter „morálisan egymást minősítik”.

Hirdetés

„A Kereszténydemokrata Néppárt a jövőben is – ahogy ezt immár 80 éve teszi – Magyarországon és az Európai Unióban továbbra is képviseli a magyarság érdekeit és a kereszténydemokrácia értékeit. Hölvényi György – élve az új mandátum nyújtotta lehetőségekkel – folytatja küzdelmét az üldözött keresztényekért” – írták a közleményben.

Hirdetés