Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Oroszország lecsapott a nyugati repülőgépeknek fenntartott ukrán repterekre

Hirdetés

Az orosz erők csapást mértek azokra az ukrán légibázisokra, amelyeken nyugati szállításokból származó vadászgépeket, köztük amerikai tervezésű F-16-osokat helyeztek volna el – jelentette a moszkvai védelmi minisztérium.

Az orosz hadsereg csütörtök reggel nagy hatótávolságú, tengerről indított csoportos csapást, Kinzhal hiperszonikus rakétát és pilóta nélküli légi járműveket alkalmazva olyan „ukrán repülőterekre, melyeket nyugati országok repülőgépeinek befogadására terveztek” – áll a minisztérium közleményében.

„A csapás célja megvalósult. Minden kijelölt célpontot eltaláltak” – jelentették be, bár nem pontosították, sem a megtámadott repülőterek számát, sem azok helyét.

Hirdetés

A támadás gyakorlatilag megelőző csapásnak minősíthető, mivel Kijev nyugati támogatói, köztük az Egyesült Államok, Belgium, Dánia, Norvégia és Hollandia bejelentették, hogy az év végéig akár 60 F-16-os repülőgépet is szállítanak Ukrajnának. Egyelőre azonban még egy darab gép et sem kaptak az ukránok.

A szállításokat nyilvánvalóan az hátráltatja, hogy az ukrán pilóták még mindig csak tanulják a gépek kezelését. Ha az év végére befejezik a kiképzést, akkor is csak ” néhány” pilótájuk lesz, akiket alkalmazhatnak majd harci bevetésre. A legutóbbi médiajelentések szerint, Ukrajnának nincs elég karbantartó személyzete sem a repülőgépek karbantartásához.

Tekintettel arra, hogy Kijevnek nem lesz elegendő pilótája a 60 darab szállítandó F-16-os üzemeltetéséhez, Szergej Golubcov, az ukrán légierő parancsnokságának légiforgalmi főnöke e hónap elején azt javasolta, hogy a repülőgépek egy részét a szomszédos NATO-országok bázisain állomásoztassák.

Hirdetés

Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó azonban a múlt héten hangsúlyozta, hogy a terv az, hogy az F-16-osokat Ukrajnában helyezik el, mivel a Washington és Kijev között nemrég aláírt tízéves biztonsági megállapodás értelmében a harci gépeknek Ukrajnában kell állomásozniuk.

Eközben Moszkva többször is arra figyelmeztetett, hogy az Ukrajnába szállított nyugati fegyverek az orosz erők csapásainak „legitim célpontjainak” tekintendők, beleértve a külföldről szállított vadászgépeket és az azoknak otthont adó bázisokat is.

Az orosz Állami Duma védelmi bizottságának elnöke, Andrej Kartapolov is hangsúlyozta, hogy ha Kijev a nyugatról szállított F-16-osokat harci műveletekben használná, miközben a NATO repülőterein állomásoznak, akkor ezek a létesítmények is legitim célpontokká válnának Moszkva számára.

Hirdetés

Forrás: NIF

Hirdetés