Karácsony Gergely főpolgármester az általa megjelölt garanciális elemek hiányában választási csalásra tett kísérletként fogja értelmezni a június 9-i főpolgármester-választás érvényes szavazatainak újraszámlálását.
Karácsony Gergely – aki a Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP jelöljeként indult a június 9-én tartott főpolgármester-választáson – hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: négy olyan garanciális elem van, amelynek hiányában „teljes mértékben, egyértelműen a választási csalásra tett kísérletként” fogja értelmezni a szavazatok újraszámlálását. Ha ezek a garanciális elemek nem érvényesülnek, akkor az eredménytől függetlenül joggal gondolhatjuk azt, hogy politikai szándékosság határozta meg ezeket a döntéseket – tette hozzá.

A négy garanciális elemet ismertetve elmondta: a szavazólapokat, szavazóurnákat „ne vigyék sehova”, ne bontsák fel a választási bizottság delegáltjainak jelenléte nélkül, valamint az urnák és a szavazólapok felbontása során jelen kell lenniük a Nemzeti Választási Bizottság ellenzéki delegáltjainak.

Harmadik garanciális elemként jelölte meg a teljeskörű nyilvánosságot, azaz azt, hogy mind a 23 kerületben az urnák felnyitása és az újraszámolás a sajtó jelenlétében és a választási folyamat „legapróbb részleteinek” a dokumentálásával történjen.

Hirdetés

A negyedik garanciális elem az, hogy plusz megfigyelők delegálására legyen lehetőség – mondta Karácsony Gergely.

Frissítés: NVB: a helyi választási irodákban számolják újra a főpolgármester-jelöltekre leadott érvényes szavazatokat

A főpolgármester-jelöltekre leadott érvényes szavazatokat a helyi választási irodákban kell újraszámolni – döntött a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői online ülésén.

Hirdetés

Az NVB 13 igen szavazattal, egy ellenében meghozott jegyzőkönyvi döntésében elrendelte az összes fővárosi szavazókörben a főpolgármester-jelöltekre leadott érvényes szavazatok átvizsgálását és újraszámolását a helyi választási irodákban.

A testület arról is döntött, hogy azon szavazólapokat, amelyek érvényessége kétséges, be kell küldeni az NVB-hez, és ezeket az Alkotmány utcai székházban vizsgálják át.

Az újraszámláláson, valamint a kétséges szavazólapok átvizsgálásán megfigyelők és a sajtó munkatársai előzetes regisztráció után részt vehetnek.

Hirdetés

Sasvári Róbert, az NVB elnökének elmondása szerint majdnem 800 ezer szavazatot kell újraszámolni, végleges döntés péntek délelőttre várható.

Fazekas Tamás (a Párbeszéd delegáltja) kijelentette, hogy a Kúria nem utasíthatta volna az NVB-t az újraszámolásra, mert nem rendelkezik ilyen jogkörrel. Avarkeszi Dezső (DK) úgy fogalmazott, „példátlan, ami történik”, de nincs más lehetőségük, mint a számlálást legjobb tudásuk szerint végrehajtani, mert ez segíthet az NVB iránti közbizalom helyreállításában. Csonka Krisztián, az LMP küldötte szintén azt hangoztatta, hogy a Kúria végzése nem jogos, nem törvényszerű, de az NVB felelőssége, hogy az újraszámlálás a lehető legátláthatóbban, legkorrektebben történjen meg. Hozzátette ugyanakkor, hogy véleménye szerint komoly változtatásokra van szükség a választási jogban. Gönczi Gergely (Momentum) szintén jelezte, hogy a Kúria döntése szerinte sem jogszerű, de – mint fogalmazott – nincs más lehetőségük, mint a döntést végrehajtani, és mindent megtenni azért, hogy az újraszámolás a jogszabályok szerint menjen végbe. Litresits András (MSZP) azt mondta, „jogi káoszt” teremtett a Kúria. Egyúttal jelezte, nem érti, miért az érvényes szavazatokat kell újraszámolni, amikor Vitézy Dávid a fellebbezésében az érvénytelenek újraszámolását kérte. Litresits András javasolta továbbá, hogy az újraszámlálást folyamatos kamerázás kísérje, valamint, hogy minél több delegált és sajtóképviselő legyen jelen. Lovas András (KDNP) arra hívta fel a figyelmet, hogy Vitézy Dávid a fellebbezése során a választási törvényben lévő jogorvoslati lehetőségével élt, és ebben „nincs kivetnivaló”, ez fontos része a választási eljárásnak.

A Kúria vasárnap rendelte el a főpolgármester-választáson leadott összes érvényesnek nyilvánított szavazat átvizsgálását, újraszámlálását és a főpolgármester-választás eredményének az érvényes szavazatok újraszámlálása alapján meghatározott megállapítását, miután pénteken az Alkotmánybíróság megsemmisítette azt a döntését, amellyel helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) a főpolgármester-választás eredményét megállapító határozatát: e szerint a választást Karácsony Gergely nyerte.

Hirdetés

Az Ab szerint azonban alaptörvény-ellenes volt ez a végzés, mivel a Kúria feladata annak megállapítása lett volna egy korábban állított jogsértéssel kapcsolatban, hogy az új bizonyítékok alapján szükségessé vált-e az érvényes szavazatok újraszámlálása. Az Ab szerint a Kúria nem indokolta meg kellően, miért találta alaptalannak az NVB-határozat ellen előterjesztett bírósági felülvizsgálati kérelmet, ami a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelméhez vezetett.

Forrás: MTI