Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekSportVilág

Bejelentették: lehet úszni a szaros Szajnában

Hirdetés

Amire számítani lehetett, a szervezők szerda kora reggel hozott döntése értelmében reggel nyolctól a női, míg 10.45-től a férfi triatlonisták is megkezdhetik szereplésüket a párizsi olimpián. A rendezők bejelentették, szerda hajnalban a víz vizsgálatának eredménye már megfelelt az egészségügyi és minőségi előírásoknak.

Véget ért tehát a párizsi olimpia egyik legnagyobb botránnyal fenyegető eseménysorozata, és végre-valahára meg lehet szerdán rendezni mind a női – reggel 8.00-kor rajtol a mezőny –, mind a férfi (10.45) egyéni versenyszámot a napok óta várakozó triatlonosok számára.

Hirdetés

A női versenyre az előre meghatározott napon kerülhet sor, de a férfiak versenyét halasztani kellett, illetve a sportolók egy pillanatot sem edzhettek a Szajnában a víz fertőzöttsége miatt.

Évek óta érvényben van már az a szabályozási szint, amihez most is tartanunk kellett magunkat. Hatalmas volt a nyomás rajtunk, hogy tekintsünk el ettől és engedjük be a folyóba a sportolókat, ám ezt nem tehettük meg. Számunkra az ő egészségük a legfontosabb! Mi is nagyon szeretnénk, hogy legyen verseny, ám ehhez még tisztulnia kellett a folyónak – nyilatkozta Tóth Tamás, a Nemzetközi Triatlon Szövetség a WT elnökségének tagja.

Miután megszületett a döntés a versenyek megrendezéséről, szerdán reggel 8-kor rajtol a női egyéni verseny, ahol Kuttor-Bragmayer Zsanettnak szurkolhatunk – aki már a tokiói olimpián is rajthoz állhatott, és minden idők legjobb női egyéni eredményével a 12. helyen ért célba –, és közvetlenül utána 10 óra 45 perckor indítják a férfi mezőnyt az olimpiai hetedik Bicsák Bencével és Lehmann Csongorral. A WT vészforgatókönyvében az is szerepelt egyébként, hogy duatlonná alakítják a triatlont, vagyis az úszás kikerül a számok közül, de erre szerencsére nem került sor.

Hirdetés

Szerdán meglehet a második magyar érem a párizsi olimpián. Milák Kristóf címvédésre készülhet 200 pillangón, Németh Nándor is döntős 100 gyorson. A magyar férfi kézicsapat Norvégia ellen folytatja olimpiai szereplését. A Szilágyi Áronnal felálló férfi kardcsapat Olaszországgal küzd meg a negyeddöntőben. A magyar dzsúdósok pedig a negyeddöntőkre készülhetnek. 

Úszás
11.00: előfutamok – férfi 200 m hát (Kós Hubert, Telegdy Ádám), női 200 m pillangó (Kapás Boglárka)
20.30: elődöntők, döntők

férfi 200 pillangó (Milák Kristóf)

Hirdetés

női 200 pillangó (Kapás Boglárka ?)
női 1500 gyors
férfi 200 hát (Kós Hubert?, Telegdy Ádám?)
férfi 100 gyors (Németh Nándor)

Asztalitenisz
10.00: női egyes, második forduló (a 16 közé jutásért), Póta Georgina – Sin Jubin (dél-koreai, 4.)

Dzsúdó
10.00: női 70 kg (Gercsák Szabina) és férfi 90 kg (Tóth Krisztián) – mérkőzések a negyeddöntőig

Hirdetés

Evezés
9.54: középfutam a C/D döntőbe jutásért – férfi egypár (Pétervári-Molnár Bendegúz)

Kézilabda
férfi csoportmérkőzés, B csoport:
9.00: Norvégia-MAGYARORSZÁG

Sportlövészet
9.00: férfi puska, összetett, alapverseny (Pekler Zalán, Péni István)

Hirdetés

Torna
17.30: férfi egyéni összetett döntő (Mészáros Krisztofer)

Triatlon
8.00: női verseny (Kuttor-Bragmayer Zsanett)
10.45: férfi verseny (Lehmann Csongor, Bicsák Bence)

Vívás
13.30: férfi kard csapat, negyeddöntő (Magyarország-Olaszország)
15.00: mérkőzések az 5-8. helyért
15.50: elődöntő
16.40: mérkőzés a 7. és az 5. helyért
19.30: férfi kard csapat bronzmérkőzés
20:30: döntő

Hirdetés