Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Németország váratlan nyilatkozatot tett az Oroszországgal való háborúról

Hirdetés

Németországnak fel kell készülnie arra, hogy öt éven belül szembekerüljön Oroszországgal – mondta a Welt című lapnak Michael Giss, a Bundeswehr hamburgi regionális parancsnokságának parancsnoka, amiről a ria.ru is beszámolt.

„Katonaként a belső órám ketyeg, és azt mondja nekem, hogy öt év múlva társadalmilag elég stabilnak kell lennünk ahhoz, hogy ellenálljunk egy külső katonai fenyegetésnek” – hangzott a válasza az Oroszországgal való esetleges konfliktusra vonatkozó kérdésre.

Giess hozzátette, hogy egész Németországnak fel kell készülnie a háborúra, mivel ez a politika, a Bundeswehr, a gazdaság és a tágabb értelemben vett társadalom fontos közös feladata.

Hirdetés

Moszkva többször hangsúlyozta, hogy nem jelent fenyegetést az észak-atlanti szövetség egyetlen országára sem, de nem fogja figyelmen kívül hagyni az érdekeit potenciálisan veszélyeztető lépéseket. Ugyanakkor továbbra is nyitott a párbeszédre, de egyenlő feltételek mellett, és a Nyugatnak fel kell hagynia az Európa militarizálására irányuló politikájával.

Forrás: Magyar Nemzet

 

Hirdetés
Hirdetés