Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Összenő, ami összetartozik: Tisza Szigetet alapított Dombóvár elítélt (ex)gyurcsányista volt polgármestere

Hirdetés

A rendszerszintű megújulás elmaradt a Demokratikus Koalícióban – mondta a 24-nek a párt korábbi választókerületi elnöke, Dombóvár volt polgármestere, aki Tisza Szigetet alapított a Tolna megyei városban. A döntés a DK és a Tisza Párt feszült viszonya miatt különösen érdekes. Magyar Péter – a korábbi politikusok csatlakozásától eddig elzárkózó – pártja azt közölte: a Tisza mozgalmi bázisát jelentő egyesülések esetében nem firtatják az alapítók politikai múltját.


Szabó Loránd (fotó: Mohos Márton / 24.hu)

Tisza Szigetet alapított Dombóvár korábbi, DK-közeli polgármestere – erről maga Szabó Loránd adott hírt a Facebookon.

Hirdetés

Magyar Péter az áttörést jelentő júniusi választások után jelentette be, hogy hozzálát a pártépítéshez, amelynek egyik elemét a polgári körök mintájára létrehozott, 10–50 fős Tisza Szigetek képezik. Ezek nem a párt helyi alapszervezetei, hanem a Tisza mozgalmi bázisát jelentő civil egyesülések.

A Tisza Párt lapunk megkeresésére azt írta: már közel ezer ilyen egyesülés jelezte megalakulási szándékát, és a nagy részük túl van az alakuló ülésen. „Amire különösen büszkék vagyunk, hogy külföldön is egyre több helyen alakítják meg a kint élő magyarok a saját szigetüket – London, Stuttgart, Bécs – és nagyon lelkesen, aktívan építik a saját mikroközösségüket” – tették hozzá.

A dombóvári, 424-es Tisza Sziget szeptember 7-én tartotta a lecsófőzéssel egybekötött alakuló ülését.

Hirdetés


„Ifjú”tiszások moslékgyanús lecsózás közben (fotó: Természetesen Dombóvár / Facebook)

Szabó Loránd a lapunak elmondta, hogy közösen alapította a Tisza Szigetet a legutóbbi polgármesterjelölti indulása mögött álló csapattal, melynek tagjai „80-90 százalékban szimpatizálnak” Magyar pártjával. A Tisza részéről elvárás volt, hogy megnevezzenek egy alapítót, amit a következő ciklusra is önkormányzati képviselői mandátumot szerző Szabó a közösség felkérésére vállalt, mivel „több évtizedes közéleti pályája alatt jártasságot szerezett egyesületi ügyekben”. A Tisza Szigeteknek nincs vezetőjük, csak kapcsolattartójuk – ez a feladat szintén Szabóé lett. A tömörülésnek a Szabó egyesületében politizáló Kurucz Józsefné megválasztott ellenzéki képviselő is tagja.

A volt polgármester elmondta azt is, hogy nem az övé az egyetlen Tisza Sziget a városban:

Hirdetés

a másikat Tigelmann Péter, Szabó korábbi alpolgármestere és az Együtt-PM volt országgyűlési képviselőjelöltje hozta létre,

aki idáig önkormányzati képviselő volt, de a júniusi választáson nem indult újra. Szabó úgy tudja, hogy előkészületben van egy harmadik és egy negyedik Tisza Sziget is, ami szerinte jó dolog, hiszen így mindenki eldöntheti, melyikhez kíván csatlakozni.

Arra a kérdésre, hogy aktív politikusként miért nem egy dombóvári alapszervezetet hoztak létre, Szabó elmondta, hogy az emberek túl sokat csalódtak a pártokban, ráadásul sokan sokféle ideológiai háttérből érkeznek. Az elsődleges céljuk az, hogy a Tisza segítségével mind helyi, mind országos szinten leváltsák a fideszes klientúrát.

Hirdetés

„A Tisza Sziget célja, hogy azok az emberek, akik szimpatizálnak a Tisza Párt programjával, értékrendjével, és szeretnék ezt a szimpátiát közös élményként megélni másokkal is, csatlakozzanak a lakóhelyükhöz legközelebb eső szigethez – vagy alapítsanak egy sajátot. (…)

Így az, hogy ki milyen politikai múlttal csatlakozik a szigeteinkhez, irreleváns, és nem is kérjük számon. A Tisza Szigeteket és tagjaikat a közösségi élményen túl a rendszerváltó akarat tartja össze

– írta a Tisza Párt a lap azon kérdésére, mennyire általános az, hogy aktív vagy korábban fontos tisztséget betöltő politikusok csatlakoznak a párt civil bázisához. Mint írták, a Tisza Szigetekbe nem politikai előnyszerzésből lépnek be az emberek, a tagság nem ad semmilyen politikai pozíciót vagy tisztséget, hiszen az egyesülések jogi értelemben nem a párt részei.

Hirdetés

Szabó szerepvállalása ugyanakkor a Tisza és a DK meglehetősen feszült viszonya miatt feltétlenül érdekes.

Nagyon bízott Klárában, de rájött, hogy Ferinek hátrébb kellene lépni

Szabó Loránd évtizedek óta fontos szereplője a dombóvári közéletnek: 2002 és 2009 között az MSZP és az SZDSZ támogatásával, majd 2010 és 2019 között függetlenként, illetve egy helyi egyesület színeiben vezette a várost.

2009-ben egy ellene indított rágalmazási ügy miatt mondott le, de egy év múlva újraválasztották. Az első fokú bíróság 2011-ben hivatali visszaélés miatt marasztalta el, és szabott ki rá 750 ezer forint pénzbüntetést, miután egy fideszes önkormányzati képviselőnek tanácsnoki állást és pénzt ajánlott azért, hogy álljon el egy ellene indított rágalmazási pertől. A  másodfokú bíróság megváltoztatta a Tolna Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét.

Emellett

Szabót 2012-ben felbujtóként elkövetett sikkasztás miatt elítélték: jogerősen két év, három év felfüggesztett börtönbüntetést rótt rá a Kúria.

Ugyanakkor előzetes mentesítést is kapott, ami azt jelenti, hogy nem számít büntetett előéletűnek, így megőrizhette polgármesteri tisztségét.

Szabót azért ítélték el, mert első ciklusa elején képviselő-testületi felhatalmazás nélkül adott megbízást arra, hogy az önkormányzat 211 millió forintot utaljon át pályázati önerő igazolására a részben önkormányzati tulajdonú Gunaras Rt.-nek és a Kapos Innovációs és Transzferközpont Kht.-nek. Az összeget később a cégek visszautalták, így az önkormányzatnál kár nem keletkezett.

Szabónak 2019-ben kellett távoznia a polgármesteri székből: ekkor jócskán alulmaradt a 61,5 százalékot szerző fideszes Pintér Szilárddal szemben. Ezután az országos politikába zsilipelt volna át: a Demokratikus Koalíció jelöltjeként indult és nyert a 2021-es ellenzéki előválasztáson, ám fél évre rá az országgyűlési választáson kikapott a 62 százalékot szerző fideszes Potápi Árpádtól. Az idén júniusban újból a polgármesteri posztot célozta meg, de a dombóváriak 60 százalékkal újraválasztották Pintért, ráadásul megint a fideszesek vitték az összes egyéni választókerületet – Szabó is csak kompenzációs listáról szerzett mandátumot.

Szabó 2014 óta a Természetesen Dombóvár nevű helyi egyesület színeiben politizál, de egyértelműen DK-közeli várospolitikusnak számít:

2019-ben és 2021-ben Dobrev Klára, 2022-ben pedig Gyurcsány Ferenc látogatott a városba, hogy segítse a kampányát.


Gyurcsány Ferenc utcafóruma Szabó Loránddal Dombóváron 2022. március 19-én (fotó: Mohos Márton / 24.hu)

Emlékezetes, hogy Gyurcsány az előző országgyűlési választás előtt Márki-Zay Péter kérésére a háttérben maradt, és csak pártja jelöltjeit látogatta sorra. A DK honlapja szerint Szabó 2023-ig a párt választókerületi elnöke is volt. A legutóbbi kampányban azonban már nem segítették DK-s politikusok: Szabó a 24-nek elmondta, hogy Varju László, aki a Dombóvár környéki Mágocsról származik, a párt nevében ajánlott fel segítséget, de nem kívántak élni vele, mert teljesen civil kampányt akartak vinni.

Szabó arra a kérdésre, hogy mikor ábrándult ki a DK-ból, elmondta, abban az értelemben nem csalódott, hogy a mai napig úgy gondolja, hogy régiós szinten, Pécstől Kaposvárig több tehetséges politikusa maradt a pártnak, akikkel továbbra jó kapcsolatot ápol.

Én nagyon bíztam Dobrev Klárában, de a választás után a szükséges mély elemzés, okkeresés nem történt meg. Változás sem történt. Nem akarok olyat mondani, hogy az elnök úrnak hátrébb kellett volna lépni – egyébként igen –, mert ez csak egy kis elem. Rendszerszintű megújulásra lett volna szükség

– fogalmazott Szabó, aki a Budapest-centrikusság helyett a vidéki bázisok megerősítésében és a fiatalok bevonásában látta volna a megoldást.

Szabó egyébként a Tisza Sziget alapításáról szóló posztja alatt jelezte, hogy nem tervez a következő országgyűlési választáson tiszás színekben indulni, de „mint a helyi ellenzék vezetője” szívesen segíti a leendő jelöltet. Ezt a szándékát a lapnak is megerősítette, megjegyezve, hogy vélhetően nem is lehetne ő a jelölt, ugyanis a Tisza Párt a mostani álláspontja szerint elzárkózik a korábbi politikusoktól.

Hozzátette:

Szerintem ez idővel változni fog, mert vidéken kevés az alkalmas, hadra fogható ember, nem csak ezen az oldalon, a Fidesz oldalán is.

Forrás: Kuruc.info

Hirdetés