Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Élesen beleállt Magyar Péterbe Vásárhelyi Mária

Hirdetés

Azon kevés ellenzéki közszereplők egyike, akinek nem tetszik, hogy a Tisza Párt elnöke lehallgatta a feleségét.

Vásárhelyi Mária az Élet és Irodalomban megjelent írásában bírálta Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét, nemcsak a vitatott Diákhitel-szerződések miatt, hanem a politikai és társadalmi kérdésekben tanúsított magatartása kapcsán is súlyos kritikákat fogalmazott meg.

A szociológus szerint a sajtó szégyene, hogy Magyar Pétert nem vonják felelősségre a „nyilvánvalóan korrupt” Diákhitel-szerződések miatt. Kifogásolta azt is, hogy az ellenzéki szavazók Hadházy Ákost hibáztatják az ügyben, miközben Magyar nem adott érdemi válaszokat, csupán mindenkit hazugnak nevezett.

Hirdetés

Vásárhelyi kifejtette, hogy amikor a közösségi médiában és független fórumokon az ellenzéki szavazók olyan hozzászólásokkal árasztják el a platformokat, amelyek jelentéktelennek minősítik a szerződéseket, és Hadházy Ákost hibáztatják, amiért nyilvánosságra hozta Magyar Péter 13-15 millió forintos, állami Diákhitel Központ vezetőjeként kötött, korrupciógyanús szerződéseit, akkor – Vásárhelyi szerint – az emberben az a benyomás keletkezik, hogy a Fidesz elérte célját.

Nem tekintem demokratának azt, aki mindenféle véleményt agresszivitással, ellentmondást nem tűrő erőszakossággal, háborús retorikával próbál ellehetetleníteni, ahogyan ezt Magyar Péter tette számos újságíróval vagy legutóbb Hadházy Ákossal

– fogalmaz a szociológus.

Hirdetés

Vásárhelyi sajátosan megjegyzi: „meghaladná jelen írás terjedelmi korlátait, ha az összes tényt felsorolnám, amely alátámasztja véleményemet Magyar Péter antiliberális, antidemokratikus, önreflexiót nélkülöző kijelentéseiről és viselkedéséről, ezért csak esetlegesen sorolok fel ezek közül néhányat, amelyek számomra a legsúlyosabbak és leginkább kiábrándítók voltak.”

Elsőként a Varga Juditról készített hangfelvételt emelte ki. Vásárhelyi szerint

Magyar Péter a mai napig nem adott választ arra, hogy Magyar Péter milyen szándékkal, milyen körülmények között, hogyan vette fel a feleségével folytatott beszélgetést magnóra.

Hirdetés

„Amíg nem ad magyarázatot a Tisza Párt elnöke – a jól érzékelhetően előre megrendezett beszélgetés rögzítésére –, addig nem bízhatunk meg benne.”

Majd ennek apropóján hozzá teszi: „azt azonban demokrataként úgy tartjuk, hogy elfogadhatatlan egy házastársi beszélgetés rögzítése, majd ennek a volt házastárs beleegyezése nélküli nyilvánosságra hozása, kiváltképp, ha a történet első számú áldozata a házaspár három közös, kiskorú gyermeke”

Vásárhelyi Mária végül Magyar Péter Partizán-interjúban demokráciáról és jogállamiságról kifejtett gondolatait is elítélte, az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos viselkedését szégyenteljesnek és botrányosnak titulálta.

Forrás: Mandiner

Hirdetés

Hirdetés