Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Kiderült: ennyit keresett Magyar Péter az „ébredése előtt”

Hirdetés

Sokan már korábban is szívesen cseréltek volna vele pénztárcát, hiszen 2019 és 2024 között több mint 240 millió forint bevételre tett szert, – írja a Mandiner.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke nemrég bejelentette egy videóüzenetben, hogy nem veszi fel képviselői mandátumát a budapesti közgyűlésben, mivel az EP-képviselői feladataira, a párt építésére és a következő országgyűlési választásokra való felkészülésre kíván koncentrálni.

Az Európai Parlament szabályai értelmében Magyar nyilatkozatot nyújtott be magánérdekeltségeiről. A dokumentum szerint 2024 márciusáig jelentős havi bevételei voltak. 2019 és 2024 között összesített bevétele meghaladta a 240 millió forintot. A Hodler Alapkezelő Zrt.-nél, ahol 2022 áprilisától 2024 márciusáig jogi igazgatóként és befektetési tanácsadóként dolgozott, havi 3 millió forintot keresett. Korábban, a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként havi 3,5 millió forintot kapott, és 2021 januárja és 2022 júliusa között igazgatósági tagként további 400 ezer forintot keresett.

Hirdetés

A Hiventures Zrt.-nél 2021 és 2024 februárja között szintén havi 400 ezer forintos juttatásban részesült befektetési bizottsági tagként. Ezen kívül a Volánbusz Zrt.-nél igazgatósági tagságáért 2023 áprilisától decemberig havonta 1,1 millió forint járt neki, míg az MBH Bank felügyelőbizottsági tagjaként 2022 szeptemberétől 2024 februárjáig újabb másfél millió forintot keresett havonta.

A Magyar Közút Zrt. igazgatósági tagjaként 2022-ben 1,875 millió forintot, 2023-ban 1,475 milliót, 2024-ben pedig 1,794 milliót kapott. Magyar Péter politikai karrierjének felfutásával, 2024 tavaszán bejelentette lemondását a Volánbusznál, ám cégiratok szerint már 2023. december 1-jén sem volt a társaság igazgatósági tagja.

Mindezek alapján megállapítható, hogy a Tisza Párt vezetőjét láthatóan nem zavarta a magyar közlekedési rendszer helyzete addig, amíg jelentős jövedelmekhez jutott a Volánbusztól és a Magyar Közúttól. Csak később kezdett kritizálni, miután távozott ezekből az állami pozíciókból, és a közlekedési cégek már nem az ő minisztériumi fennhatósága alá tartoztak. Érdekesség, hogy a Magyar Állami Operaház Balettnövendékeiért Alapítvány kuratóriumi tagságából nem származott bevétele 2021 és 2023 között.

Hirdetés

Mandiner nyomán

Hirdetés
Hirdetés