Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Külföldre szökhetett a hatóságok elől Lakatos Márk – Ábrahám Róbert ma estére tüntetést szervezett

Hirdetés

Minden jel arra utal, hogy elhagyta az országot Lakatos Márk. Ahogy megírtuk, Ábrahám Róbert hétfőn fordult az ügyészséghez, miután a TISZA Pártnak megágyazó, úgynevezett gyermekvédelmi tüntetés szervezőjéről, Lakatos Márk LMBTQ-aktivistáról és divattervezőről hiteles tanúk mondták el neki, hogy állami gondozott kiskorúak (homoszexuális) prostitúcióra kényszerítésében érintett. A kibontakozó botrányról a teljes baloldali sajtó hallgat, a 24.hu-hoz tartozó Best magazin még pár nappal ezelőtt is PR-interjúban fényezte a politikai aktivistát, aki David Pressman amerikai nagykövet szűkebb köréhez tartozik. “Ezt a 15 éves fiút cipőért és pénzért vették rá, hogy tűrje el mindezt. Aztán a fiú – félve a stricitől és Lakatostól -, úgy volt vele, hogy most már kénytelen újra és újra alávetni magát. Pedig ezt mi nemi erőszaknak, megrontásnak és emberkereskedelemnek hívjuk, akárhogy is minősítse az esetet a büntetőjog!” – árulta el Ábrahám Huth Gergelynek a Mi kérdezünk című műsorunkban, s azt is kijelentette, hogy a botrányban felsejlik az egyik legismertebb színházi rendező, aki budai homoszexuális orgiák gyakori vendége. Ábrahám Róbert ma, azaz szombaton 18 órára tüntetést szervez a budai Batthyány térre, amiért futni hagyták Lakatos Márkot.

Ábrahám Róbert hetekkel ezelőtt elindított egy sorozatot, amiben magukat gyermekvédőnek beállító hírességek után nyomoz. Éppen pár hete tett közzé egy olyan videót, amelyen a februári, “odakint szörnyek járnak” mottójú úgynevezett gyermekvédelmi tüntetés arca, Osváth Zsolt látható, amit maga ismeri el Ábrahámnak egy telefonos vitájuk közben, hogy egy fiú, akitől pornográf tartalmú képet csalt ki, kiskorú volt a visszaélés pillanatában. Ezt a törvény gyermekpornográfia bűntettének nevezi. A nyilvánosságra került telefonos lebukás óta egyébkén Osváth és a kurzusa is hallgat. Hétfőn pedig kiderült, hogy miután Osváth és köre próbálta eltitkolni a lebukást, ez a hallgatás arra késztetett egy nevelőt, hogy megkeresse volt kollégánkat és találkozóra hívja, ahol olyan információkat adott át, ami jóval túlmutat Osváth gyermekpornográfia-ügyén.

Hirdetés

Gyermekprostitúció, nemi erőszak, emberkereskedelem és drogok is szóba kerültek. Ábrahám Róbert a tanúval és az egyik sértettel készített videós vallomástételt átadta az ügyészség részére és ezzel egyidőben bejelentette, hogy a nyilvánosság is megismerheti a felvételek egy részét. Elárulta azt is, hogy Lakatos Márk a botrány főszereplője, aki Osváth Zsolt, Gulyás Márton, Potyondi Edina és Gulyás Márton mellett egyike volt annak a néhány influenszernek, akik meghirdették a februári tüntetést, hogy úgymond megvédjék a gyermekeket a kormányközeli szörnyektől.

Tegnap kiderült, hogy Lakatos Márk lemondta programjait, köztük az érdi kultúrházba szervezett Lakatos Márk Show-t és eltűnt, vélhetően külföldre távozott. Lakatos utoljára az egykori KISZ-vezér, Varga Zoltán oligarcha lapjában, a 24.hu mellékleteként megjelenő Story-Best magazinban fényezhette magát másfél hete, de hétfő óta nem jelentkezik új posztokkal.

Lakatos Márk elszökött az országból. Mindezt úgy, hogy a videó megejenése előtt a bizonyítékok már az Ügyészség birtokában voltak. Engem egy pofonért megrángattak az éjszaka közepén, a hálózat kulcsfigurájánál nem látták ugyanezt fontosnak. Lakatosnak adtak 4 napot, hogy kényelmesen el tudjon szökni, mindezt a teljes hazai sajtó és Pottyondyék segédletével! Este az utcára megyünk! Gyülekező 18 órakor a “Batthyány SPAR” előtt, ahol átadták a fiút a “gyermekvédőnek”! 

Hirdetés

írta ki Facebook-oldalára Ábrahám Róbert, aki a Mi kérdezünk! című podcastműsorunkban Ábrahám Róbert többek között ezt mondta el Huth Gergelynek:

  • Közzétettem azt a telefonos beszélgetésünket Osváthtal, ahol egy ponton kiesik a szerepéből és saját magát leplezi le, és így egy beismerő vallomást hozva létre. Erről egy hónapja hírzárlat van mindenhol.
  • Lakatos Márk évekkel ezelőtt bement a Hajdú Péterhez, és azzal futtatta magát, hogy ő kifejezetten szeret a heteroszexuális fiúkra vadászni a pesti éjszakában. Majd az influenszertüntetés után nem sokkal egy srác besétált a Borshoz, s screenshotokat bocsátott az újság rendelkezésére, amiből kiderült, hogy egy heteroszexuális fiút annak ellenére vegzál szexuálisan, hogy az többször kijelenti neki, még kisfiú, másrészt heteroszexuális. Ennek ellenére tovább nyomja a szexuális abúzust.
  • Gyermekprostitúcióról beszélünk és emberkereskedelemről.  Saját embere volt Lakatosnak a két tanúvallomás alapján, akik az árvaházakban feltérképezték: melyik fiú van olyan helyzetben, hogy a nyomorából kifolyólag rá lehet venni akár olyan dolgokra is, amit nem akarna. Ezt az egyik áldozat és egy nevelő is megerősítette nekem, büntetőjogi felelőssége tudatában.
  • Ezt a 15 éves fiút cipőért és pénzért vették rá, hogy tűrje el mindezt. Aztán a fiú – félve a stricitől és Lakatostól -, úgy volt vele, hogy most már kénytelen újra és újra alávetni magát. Pedig ezt mi nemi erőszaknak, megrontásnak és emberkereskedelemnek hívjuk, akárhogy is minősítse az esetet a büntetőjog!
  • Taxik mentek a gyerekekért az árvaházakhoz és leszállították őket, mint egy pizzát. Érted?
  • Lakatos Márkról hírzárlat van. Nem lehet róla beszélni. Ismerem a szerkesztőségeket, melyek bulvárral foglalkoznak. Vannak ott barátaim, tudom, hírzárlat van.  

Lakatos Márk David Pressman amerikai nagykövet kerti partiján, mellyel lezárták a 2023-ás “Pride-hónapot”

Hirdetés
  • A XXI. századi Nyugaton a homoszexualitásnak van egy nagyon pozitív ábrázolása, szép, gyönyörű művészi, pedig a valóság az, hogy a homoszexualitás nagyon sok esetben tragédiákban fogan, megrontás által. És erről tilos még csak értekezni is. Márpedig a mostani botrányban szereplő fiú egy olyan esettanulmányt mutat be, amiből megtudhatjuk, hogy hogyan megy ez. Maga meséli el, hogy hogyan tettek egy heteroszexuális fiúból, aki a lányok iránt érdeklődött, homoszexuális prostituálttá.
  • És akkor elkeveredik egy hűvösvölgyi meleg orgiára. Ezt a filmből kihagytuk. Azért hagytuk ki, mert itt már 17 éves a fiú, és mondjuk, hogyha nem kértek tőle személyi igazolványt, akkor nem tudhatták, hogy fiatalkorúról van szó. Ennek ellenére nekem megnevezte az orgia egyik szereplőjét, a közismert színész-rendezőt, aki nemrég gyermekvédőként villogott.
  • A videómban szóba kerül Márki-Zay Péter, a külföldi hátterű összbaloldali volt miniszterelnök-jelölt is, akiről kikerül, hogy hogy hazudott, hiszen mindent tudott, mégis mentegette a beteg állatokat, miközben az egész jobboldali közösséget pedofilozta és homokosozta.
  • Ha beütöd a keresőbe azt, hogy Lakatos Márk és Potyondi Edina, majd pedig melléjük írod, hogy Pressman, akkor a következőt fogod látni: ők hármasban együtt Pride-piknikeznek. Ez a hallgatás oka, aki beteszi a lábát Pressmanhez, az a továbbiakban sérthetetlen!
  • Hogy milyen ereje van az LMBTQ-lobbinak? Európában, pláne Nyugat-Európában szabadon lehet zsidózni. Kelet-Európában szabadon lehet cigányozni. Ám próbálja meg valaki őket támadni! Mindenki tudja, hogy bármit megtehetsz, a legbefolyásosabb politikusokat is kritizálhatod bárhol, bármikor. Csak ezt az egyet nem teheted meg, mert véged van!

Forrás: Pesti Srácok

Tüntetést szerveznek Lakatos Márk lakása elé, a videókból kiderül miért..

Hirdetés

 

Hirdetés