Azt gondolnánk, a nyugati világban jelentősen megfogyatkozott az értelmes, gondolkodni képes emberek száma, illetve akik még maradtak, azok pedig gyávák, a nagy „demokrácia” és „jogállamiság” körülményei között sincs bátorságuk kimondani a véleményüket az emberiség nagy sorskérdéseiről, a legfontosabb világpolitikai eseményekről. Azonban mégis csak léteznek értelmes és egyúttal bátor, szókimondó emberek. Még az Egyesült Államokban is. Michael Rectenwald professzor, számos eszmetörténeti munka szerzője, aki korábban a Hillsdale College, valamint New York-i Egyetem oktatója volt, az iráni Press tv-nek adott interjújában ki merte mondani a nyilvánvaló igazságot: a Gázai övezetben és immár Libanonban zajló tragikus események nem történhettek volna meg az Egyesült Államok aktív közreműködése és segítsége nélkül.



Michael Rectenwald (kép: Natan Dvir)

A professzor az amerikai Libertáriánus Párt tagja. Fő kutatási területe a szekularizáció témaköre, de sokat foglalkozik napjaink pusztító elmebajaival. (Így például a woke irányzat térnyerésével, de a „digitális Gulagról”, a „gondolatbűnözésről” és a „great resetről” is jelent meg könyve.) A fideszes és Trump-féle konzervatívok aligha fogadnák be maguk közé. Ahhoz túlságosan lelkiismeretes és őszinte.

Hirdetés

Michael Rectenwald az interjú során kijelentette: a tel-avivi rezsim „nem lenne képes folytatni” népirtó háborúját a palesztinok és a libanoniak ellen, „az USA katonai és pénzügyi támogatása nélkül”. Mi több, tette hozzá, „az amerikai politikai osztály a választópolgárok többségének akarata ellenére, retorikai, politikai eszközökkel és a propaganda fegyvereivel is fedezi az izraeli népirtást”. Az USA és Izrael kapcsolatát pedig – felháborítóan antiszemita módon, a „zéró tolerancia” szellemiségére fittyet hányva – a „rabszolga és a harcias buldog” viszonyához hasonlította.


Michael Rectenwald néhány könyve

Rhode Island állam Providence városában található Brown Egyetem kutatói, akik a háborúk költségei témájában vizsgálódnak, az alábbi megállapításra jutottak: Washington a Hamász tavaly október 7-i támadása óta legkevesebb 17, 9 milliárd dollár (!) katonai segélyt nyújtott Izrael számára. Mindemellett az elmúlt egy esztendő során az USA további 4,86 milliárd dollárt költött az amerikai hadsereg felvonulására és különböző manővereire az úgynevezett nyugat-ázsiai térségben – mutattak rá a Brown Egyetem kutatói. Rectenwald az ismertetett adatokkal kapcsolatban az interjú során a következő megállapítást tette: „Izrael az USA külföldi segélyeinek első számú haszonélvezője, a más országok részére juttatott összegek ehhez képest elhanyagolhatók. Ugyanakkor ennek a hatalmas pénzügyi támogatásnak egy része az USA oligarcháinak zsebeibe visszaáramlik.”

Hirdetés

A professzor kijelentette továbbá: „Az „amerikai politikai osztály az izraeli és amerikai cionisták ellenőrzése alatt áll. Ami jól megmutatkozott Benjamin Netanjahu washingtoni látogatása során, amikor is a Kongresszus két házának egyesített ülése előtt elmondott beszéde alatt a képviselők 50-nél is többször ugrottak talpra, tapsolták meg és hangos ovációval éljenezték az izraeli miniszterelnököt. Tették ezt azután, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság háborús bűntettei miatt elítélte az izraeli kormányfőt.” „Az amerikai vezető rétegeket fölvásárolták” – szögezte le a politikailag súlyosan „inkorrektnek” számító, nyugati fórumokon és a hivatalos médiában kimondhatatlan tényt Michael Rectenwald. A Libertáriánus Párt színeiben elnökjelöltként is fellépő professzor ugyanakkor elutasította az antiszemitizmus és az anticionizmus összekapcsolására irányuló törekvéseket.

A közelgő elnökválasztásokkal kapcsolatban Rectenwald úgy vélekedett, két olyan jelölt közül kell választani, akik mindketten „kifejezték hűségüket Izraelhez, és elítélték a zsidó állam ellenségeit, legelső sorban is Iránt”. Majd még erőteljesebb nyomatékot adva szavainak, hozzátette: „Mind Harris, mind Trump folytatni fogja Izrael pszichopata népirtó háborújának támogatását.” Véleménye szerint a nemzetközi közösség „gyalázatosan cserben hagyta a palesztinokat, ezzel lelepleződött a Nyugat képmutatása, valamint az a tény is, hogy a Nyugat Izraelnek mindent elnéz, függetlenül attól, milyen atrocitásokat követ el”. Majd a professzor egy meglepő kijelentést tett: „A palesztinok számára az egyetlen remény a népirtás megállítása mellett elkötelezett nemzetközi zsoldoshadsereg létrehozása lenne. Azonban ez a katonai erő soha nem fog megszületni, mivel a Nyugat hadra fogható népességének nagyobbik része az izraeli propaganda hipnotikus befolyása alatt áll. Ami botrányos” – fejezte be az iráni Press tv-nek adott nyilatkozatát az amerikai egyetemi professzor, elnökjelölt, számos roppant érdekes könyv és tanulmány szerzője.

Hirdetés

Tavaly október 7. óta 42 792 gázai palesztin vesztette életét az izraeli hadsereg véres akciói nyomán, a sebesültek száma pedig a legfrissebb adatok szerint 100.412. Úgy az elhunytak, mint a sérültek többsége nő és gyermek. Libanonban 2600 fő halt meg a harci cselekmények hozzávetőleg egy hónappal ezelőtti eldurvulása óta, 12.000 ember pedig megsebesült.

G. B.

(A szerző Kuruc.info olvasó)

Hirdetés