Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Orosz tábornok: Az ukrán hadsereg veszteségei a fronton elérték az egymillió katonát

Hirdetés

Valerij Geraszimov orosz tábornok szerint Ukrajna emberveszteségei már meghaladták az egymillió főt. Az orosz számításokba azok a katonák is beletartoznak, akik súlyos sérüléseket szenvedtek a konfliktus során.

„Ukrajna jelentős nyugati támogatása ellenére a harctéri kezdeményezés továbbra is Oroszország kezében van. Kijev a Kurszk térségében végrehajtott támadással azt remélte, hogy Moszkva kénytelen lesz csapatait kivonni a keleti frontról, de ez a számításuk nem vált be” – idézte Geraszimov szavait a Sky News.

Eközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hónap elején azt közölte, hogy a háború közel három évvel ezelőtti kezdete óta körülbelül 43 ezer ukrán katona vesztette életét, és 370 ezren sebesültek meg. A brit lap megjegyezte, hogy az ukrán veszteségekről szóló hivatalos adatok jelentősen alacsonyabbak, mint az orosz jelentésekben szereplő számok, – írja az Index.

Hirdetés
Hirdetés