Karácsony és Pressman könnyes búcsút vettek egymástól, reméljük csók is volt
Karácsony Gergely elárulta, miért érzi a legnagyobb hálát a leköszönő amerikai nagykövet iránt.
A főpolgármester Facebook-oldalán búcsúzott David Pressman nagykövettől, és felidézte, hogy a diplomata már három évvel ezelőtt jelezte neki: „a rá irányuló propagandatámadások jó részét ezentúl valószínűleg ő fogja kapni és viselni”.
Karácsony szerint Pressman pontosan tisztában volt azzal, hogy „ebben az országban politikai támadások érik azokat, akik következetesen kiállnak a demokrácia, a jogállam, az emberi jogok védelme és a korrupció elleni küzdelem mellett”.
A főpolgármester köszönetet mondott azért, hogy Pressman vállalta ezeket a támadásokat, és hangsúlyozta a nagykövet következetes kiállását a demokrácia és a jogállamiság védelme mellett, amelyet Magyarország és Budapest jövője szempontjából is kulcsfontosságúnak nevezett.
Karácsony bejegyzéséből az is kiderült, hogy David Pressman „barátja és tisztelője” Magyarországnak, ezért bármikor szívesen látja őt és családját Budapesten, – írja a Mandiner.