Trump sokkoló szavai Zelenszkijről a Fox News interjúban
Donald Trump volt amerikai elnök egy interjúban Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt hibáztatta azért, hogy szembeszállt Oroszországgal, és úgy véli, a konfliktus elkerülhető lett volna egy megállapodással Vlagyimir Putyinnal.
Trump a Fox News műsorvezetőjének, Sean Hannitynek adott interjúban fejtette ki álláspontját, amit az NBC News is idézett. A volt elnök szerint Zelenszkij egy „sokkal nagyobb és erősebb hatalommal” szállt szembe a háború során, noha szerinte erre nem lett volna szükség. „Meg tudtunk volna egyezni” – mondta Trump, aki úgy véli, Zelenszkijnek alkut kellett volna kötnie Putyinnal a konfliktus elkerülése érdekében. „Olyan könnyen megköthettem volna ezt az alkut” – jelentette ki, hozzátéve, hogy szerinte Zelenszkij tudatosan választotta a harcot.
Trump azt is mondta, hogy Zelenszkij „nem egy angyal”, és úgy véli, az ukrán elnök hibázott, amikor hagyta, hogy a háború kitörjön. A volt elnök hangsúlyozta Oroszország katonai fölényét, különösen a harckocsik terén, és kijelentette, hogy ilyen körülmények között Ukrajna nem lehetett volna sikeres a konfliktusban.
Az NBC News megkereste a Fehér Házat, hogy Trump kijelentéseire reagáljanak, de nem kaptak választ. Az ukrán nagykövetség Washingtonban szintén nem kommentálta az ügyet, – írj az Index.
Follow @jobboldalihirek