Baloldali elemző szúrta ki, Magyar Péter az új SZDSZ
MAGYAR PÉTER ÉS AZ SZDSZ
„Együtt sikerülni fog!”, szokta mondani, írni Magyar Péter. Ma is írta.
Ezt mondta az SZDSZ is. Az 1994-es országgyűlési választási kampányban az SZDSZ kampányszpotjain egy kellemes női narrátori hang is megszólalt: „Együtt sikerülni fog. Szabad Demokraták Szövetsége”.
Hogy mit értettek „együtt” alatt, akkor nem mondták meg. Kiderült később: az SZDSZ – igaz, belső viták után – összeállt a szocialistákkal, Horn Gyula miniszterelnök vezetésével.
Magyar Péter sem mondja el pontosan, kiket ért „együtt ” alatt. Vélhetően az összes kormányváltót érti az „együtt” alatt. Ellenfelei szerint már most összeállna Gyurcsány Ferenccel. Szerintem meg még nem tart itt.
Ettől függetlenül, a Tisza Párt vezetője átvette az SZDSZ szlogenjét. Talán, mert nem tudott arról, hogy az „Együtt sikerülni fog” mondatot már használták előtte.
Így jár az az elemző, aki mindjárt ötven éves lesz…Emlékszem egyre és másra – írta Nagy Attila Tibor baloldali elemző.