Iványiék 1 milliárdját keményen megsarcolta a NAV
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) hiába kapott volna 1,042 milliárd forintnyi felajánlást az adófizetőktől, a NAV és a Magyar Államkincstár (MÁK) jelentős összeget inkasszált tőlük, – írja a HVG.hu.
Csaknem 93 ezren ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egyházi 1%-át Iványi Gábor szervezetének, amely így a negyedik legtöbb támogatást kapta az egyházi technikai számmal rendelkező szervezetek között. Ennek ellenére a MET szerint az összegnek alig több mint a fele érkezett meg hozzájuk, mivel a hatóságok közbeléptek.
A szervezet azt állítja, számítottak rá, hogy a NAV levonja az adótartozásaikat, de meglepetésként érte őket a MÁK inkasszója. „Az utalás előtti napon a MÁK ráterhelte a számlára azt a tévesen kiutalt és később visszakövetelt normatív támogatást, amit a NAV már novemberben inkasszált, még mielőtt megkaptuk volna” – panaszkodott a MET.
A MÁK határozatot küldött a szervezetnek, miszerint 2025-re befagyasztják a normatív támogatásokat, arra hivatkozva, hogy a MET késve fizette ki alkalmazottait. Az egyház jogi lépéseket tervez az ügyben. Közleményük szerint az elmúlt évben, a mostani levonásokkal együtt, több mint 2,5 milliárd forintot vont el tőlük az állam, miközben 2024 júliusa óta egyetlen fillér állami támogatást sem kaptak szociális és oktatási tevékenységükhöz.
A MET azt ígéri, hogy a befolyt összeget közműtartozások törlesztésére és az elmaradt bérek kifizetésére fordítja.