Alig tízéves kislányokat erőszakolt, és korábban egy kisfiú fejét is levágta a most elfogott férfi
Egy 9 és egy 11 éves kislányt erőszakolt rendszeresen az a 47 éves férfi, akit a napokban fogtak el a rendőrök. Kiderült róla, hogy korábban, – még fiatalkorúként – levágta egyik ismerőse fejét. Akkor börtönbe került, de szabadulása után ott folytatta, ahol abbahagyta – számol be a Magyar Nemzet.
Február 5-én kaptak el a rendőrök a Terrorelhárítási Központ munkatársaival egy férfit, aki rendszeresen kislányokat erőszakolt
– mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályának vezetője.
Bátyi Péter hozzátette, hogy a 47 éves tápiószentmártoni férfi még 2022 nyarán egy hirdetésen keresztül ismerkedett meg egy többgyermekes édesanyával, aki takarításból tartotta fenn magát és gyermekeit. A férfi munkát ajánlott neki, de közben összebarátkozott a nővel, és a nehéz körülmények között élő gyerekekkel is, akiket rendszeresen ajándékokkal halmozott el, és programokat is szervezett nekik.
Megerőszakolta a rábízott lányokat
A nő annyira megbízott benne, hogy sokszor rábízta a bántalmazott 9 és 11 éves lányokat is. A férfi ekkor megerőszakolta a gyerekeket, miközben pornóvideókat is mutatott nekik. Az osztályvezető elmondta azt is, hogy a rendőrök már ismerték a férfit, és figyelték is. Végül az lett a gyanús, hogy amikor igazoltatták, három gyermek ült a kocsijában, a lányok és a testvérük, akiket azonban nem bántott a férfi.
Korábban kisfiút fejezett le
Kiderült, hogy ugyanez az ember 1995-ben, 17 évesen levágta egy 12 éves ismerőse fejét, akinek a testét egy bőröndbe rejtette. Ezért akkor 12 évre ítélték, és 2004-ben szabadult.
Ezután Dabason kezdett új életet, de 2005-ben megint elcsalt egy 12 éves fiút egy elhagyatott területre, ahol fojtogatta, és kést szorított a torkához. Ennek a fiúnak szerencséje volt, mert el tudott menekülni.
Életfogytiglant kaphat
Ezért újabb 14,5 év fegyházbüntetést kapott, és 2022-ben szabadult. Ekkor vissza akart térni Dabasra, de a helyiek tiltakozása miatt Tápiószentmártonra költözött. A pedofil gyilkost letartóztatták, és most akár élete végéig is börtönben maradhat.
A mostani üggyel kapcsolatban elhangzott még, hogy a gyerekeket nem emelték ki a családból, édesanyjuknál maradhattak.
NIF