Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Macron elszabadult: Ha nem állítják meg, Putyin Romániát is megtámadja

Hirdetés

A francia elnök szerint az Egyesült Államoknak nem áll érdekében „kiszállni” az ukrajnai konfliktusból. De leporolta a közös európai haderőről szóló elképzelést is.

Emmanuel Macron francia államfő annak a reményének adott hangot egy szombati interjúban, hogy

az Európai Unió tagállamai gyorsan meg tudnak majd egyezni egy nagyszabású és együttes, több száz milliárd eurós nagyságrendű finanszírozásról a közös védelmi képességek létrehozására.

Hirdetés

A Le Tribune Dimanche, a JDD, a Le Parisien és a Ouest-France című francia lapoknak adott interjúban közölte: a jövő csütörtöki EU-csúcson felkérik majd az Európai Bizottságot, hogy mérje fel a kapacitási szükségleteket.

Macron szerint a NATO-hoz képest autonómnak mondható európai védelem kiépítése „5-10 évet vehet igénybe, de ez nem vészes”. Hozzátette: úgy látja, „egy stratégiai eszmélés pillanatában” vagyunk, mert minden ország érez egyfajta bizonytalanságot az amerikai támogatás tartósságát illetően.

A francia elnök arról is beszélt: Franciaországot erősítené, ha stratégiai párbeszédet kezdenének azokkal az európai államokkal, amelyeknek nincs atomfegyverük.

Hirdetés

Nekünk van védőpajzsunk, nekik nincs, és nem hagyatkozhatnak tovább az amerikai nukleáris elrettentésre”

– mutatott rá.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Macron kijelentette: „ha nem állítják meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt, bizonyosan eljut Moldováig, sőt talán azon túl akár Romániáig is”.

Hirdetés

Nyugalomra és tiszteletre kérte Trumpot és Zelenszkijt

Az Egyesült Államoknak nem áll érdekében „kiszállni” az ukrajnai konfliktusból, mert

amit Washington három éve csinál, az teljes összhangban van az amerikai diplomáciai és katonai hagyománnyal

Hirdetés

– mondta.

Ha Washington belemegy abba, hogy Ukrajnának nyújtott biztonsági garanciák nélkül írjanak alá egy tűzszünetet, akkor ugyanazon a napon meg is szűnik geostratégiai elrettentési képessége Oroszországgal, Kínával és másokkal szemben – vélekedett a francia elnök.

Macron egyúttal „nyugalomra és egymás tiszteletére” kérte az amerikai és az ukrán elnököt annak érdekében, hogy konkrét előrelépést tudjanak elérni.

Hirdetés

(MTI)

Hirdetés