Nem csillapodik Raskó György vehemenciája, hogy tisztára mossa a TISZA Párt botrányt okozó uniós képviselőjét, Kollár Kingát – írja a Magyar Nemzet.

Magyar Péter tanácsadója, először azt fejtegette, hogy Kollárnak nem kell lemondania, a politikus ugyanis igazat mondott, amikor az Európai Parlamentben arról beszélt: „az uniós források visszatartása miatt romlik idehaza az életminőség, és ez jó, mert erősíti az ellenzéket”.

Hirdetés

A lap szerint Raskó itt nem állt meg, Török Gábor politológus hétvégi írására is reagált. Török szerint a tiszás EP-képviselő mondatai bár ártanak Magyar Péternek és pártjának, ám ennek hatását nem érdemes túlbecsülni. Raskó viszont úgy vélekedett, hogy

Kollár Kinga országosan ismert lett, amit mondott Brüsszelben az száz százalékban igaz. A Tisza pártiak meg egyenesen beleszerettek Kollárba, ahogy a véleményeket hallottam a tegnapi Tisza-nagygyűlésen.”

Az „oligarcha” mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a Fidesz öngólt lőtt, amikor a párt politikusai elítélték, hazaárulónak minősítették a tiszás képviselő szavait.

Hirdetés

Ezt mondta Kollár Kinga: „magyarként azt kell mondanom, [a jogállamisági eljárás] nagyon hatékonynak bizonyult, mert megközelítőleg 21 milliárd eurót függesztettek fel, és ebből egymilliárd már el is veszett a magyarok számára. És ennek nagyon súlyos hatása volt a magyar államra, mivel nem tud befektetni a közszolgáltatásokba. Természetesen nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, és nem tud extra szociális szolgáltatásokat nyújtani az embereknek. Úgy értem, csak hogy pár példát hozzak, az RRF programból ötven kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi.”

A Tisza Párt képviselője összegzésként megismételte: „nyugodtan mondhatjuk, hogy a kondicionalitási eljárás nagyon hatékony, nagyon hatékonyan befolyásolja a magyarok mindennapi életét.” Kiemelte: „ennek a pozitív oldala: a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket. És emiatt én… én… én nagyon pozitív vagyok a ’26-os választásokkal kapcsolatban.”