Ukrajnának már az amerikai liberális elit szerint is vége
Valami végérvényesen megváltozott. Az a dogma, miszerint Ukrajna győzni fog, sőt győznie kell, lassan kikopik még az amerikai liberális elit zászlóshajóinak hasábjairól is – írja az elemzésében a Tűzfalcsoport.
A korábban Zelenszkijt lelkesen éltető, harcias Foreign Policy magazin most olyan cikkel állt elő, amely egy korszak végét jelzi. A Tűzfalcsoport friss elemzése felhívja a figyelmet: az amerikai lapban „Trumpnak igaza van: Zelenszkij kezében nincsenek ütős lapok – Ukrajnának tárgyalásos megállapodásra van szüksége” címmel jelent meg egy írás, amely már a címében is véget vet a nyugati háborús illúzióknak.
A cikk szerzője, John Vick, a Concerned Veterans for America igazgatója nem finomkodik. Ukrajna hadereje kimerült, a veszteségek súlyosak, és minden egyes elhúzott hónap egyre közelebb visz a katonai összeomláshoz. Vick szerint Trump pontosan látja a lényeget: Ukrajna kifogyott az ütőkártyákból, és ezek az eszközök nem pótolhatók amerikai dollármilliárdokkal. A legélesebb mondat így hangzik: „A világnak el kell fogadnia, hogy Ukrajna nem lehet NATO-tag. Ha ez része bármilyen megállapodásnak, az csak meghosszabbítja az ország szenvedését.”
Ez óriási fordulat. 2022-ben a nyugati sajtó és a liberális politikai elit még egységesen harsogta: nincs más út, csak az ukrán katonai győzelem. Aki akkor tárgyalásról vagy kompromisszumról beszélt, azt Putyin-pártinak, árulónak bélyegezték. A háború morális keretbe lett erőltetve, ahol csak a totális győzelem lehetett elfogadható – függetlenül attól, hogy ez véres, irracionális vagy lehetetlen cél volt.
A Project Syndicate 2022. szeptemberi különszáma „Will Ukraine Win?” (Győzhet-e Ukrajna?) cím alatt gyűjtötte össze a nyugati elit háborús optimizmusát. Simon Johnson, az MIT közgazdásza és a Világbank volt főközgazdásza úgy látta: Oroszország háborúja katonailag és gazdaságilag is zsákutca. Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője szerint a szankciók működnek, a nyugati stratégia helyes, és Ukrajna győzelme történelmi felelősség. Richard Haass, a CFR elnöke még ambiciózusabb célokat vázolt fel: Krím visszavétele, Oroszország megalázása, és teljes stratégiai vereség.
Slavoj Žižek, a baloldali filozófus is beállt a sorba. Szerinte erkölcsi kötelesség a katonai támogatás, és minden fegyvert meg kell adni Ukrajnának, hogy „ellenálljon az orosz barbárságnak”. A háború igazságosságát sosem kérdőjelezte meg.
A konszenzus tehát egyértelmű volt: Ukrajnának győznie kell, tárgyalni nem szabad, kompromisszum = gyengeség, semlegesség = árulás. És most? Ugyanezek az emberek, lapok, szervezetek azt mondják: Ukrajna nem győzhet, ideje tárgyalni.
Ami két éve még tabunak számított, ma hivatalos nyugati álláspont. De ez nem bölcsesség, hanem cinikus hátraarc. A nyugati elit három éven át belesodorta Ukrajnát egy elveszett háborúba, miközben minden józan hangot elhallgattatott. Most, amikor Ukrajna elöregedett, kiürült, elvesztette területeit, már hirtelen nem sürgős a győzelem.
Sokan úgy érzik, Ukrajnát egyszerűen becsapták. Föláldozták egy atlantista geopolitikai fantázia oltárán. És amikor már nem hasznos, odadobják, mint egy megtört, kifacsart eszközt.
A Tűzfalcsoport zárókérdése kegyetlenül pontos: mennyi szenvedést, halált, pusztítást lehetett volna elkerülni, ha már 2022-ben is azt mondják, amit ma?