Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Kiderült, minek köszönhető Trump és Zelenszkij vatikáni találkozójának sikere

Hirdetés

A Wall Street Journal arról számolt be, hogy az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij azóta próbálja helyrehozni kapcsolatát Donald Trumppal, mióta a február végi, az Ovális Irodában lezajlott találkozójuk kudarcba fulladt. A múlt szombati, mindössze 15 perces megbeszélésük, amely látszólag közelebb hozta őket egymáshoz, nem teljesen előre megtervezett esemény volt, hanem jelentős mértékben a pillanat spontaneitásának köszönhető – derült ki a helyzetet ismerő tisztviselők elmondásából.

A találkozót Emmanuel Macron francia elnök indította el, amikor a világ vezetői egy temetés előtt a bazilikában gyűltek össze, és beszélgetni kezdett Trumppal. Macron ekkor hangsúlyozta:

„Sokkal keményebbnek kell lennünk az oroszokkal!”

Hirdetés

Ekkor jelent meg Zelenszkij, aki Macron közvetítésével egyezett meg Trump elnökkel a beszélgetésről. Macron később úgy nyilatkozott, hogy a tolmács számára előkészített széket is elvették, mert Zelenszkij kifejezetten négyszemközti megbeszélést akart Trumppal.

Igor Novikov, Zelenszkij egykori tanácsadója szerint a beszélgetés éppen azért sikerült jól, mert más befolyásos személyek, például Witkoff és Vance, nem voltak jelen:

„Ha ők ott lettek volna, minden eltorzul.”

Hirdetés

Bár egyelőre korai lenne megítélni, milyen mély hatása lesz ennek a rövid találkozónak a két államfő kapcsolatára, mindkét fél pozitívnak és eredményesnek nevezte a beszélgetést. Emellett Trump nemrég szokatlanul keményen bírálta Vlagyimir Putyint, bár a kemény szavak ellenére eddig nem vezetett be új szankciókat Oroszországgal szemben.

Index nyomán

Hirdetés
Hirdetés