Európa hiába fegyverkezik: az oroszok ellen még a csoda sem segít!
„Még a csoda sem segítene” – jelentette ki Alex Krainer pénzügyi elemző és politikai kommentátor a YouTube-on, amikor Európa újrafegyverzésének esélyeiről beszélt egy Oroszországgal való konfliktusban.
Krainer szerint még ha Európa most teljes erővel újra is fegyverkezne, akkor sem lenne esélye egy oroszországi összecsapás megnyerésére: „Évtizedek óta az Egyesült Államokra és az amerikai fegyverekre, logisztikára támaszkodnak, még a legalapvetőbb dolgokban is. Európának egyszerűen nincs olyan hadserege, amely képes lenne teljes körű harci műveleteket végrehajtani.”
Az elemző hangsúlyozta, hogy Európának szinte a nulláról kellene felépítenie kritikus rendszereket, mint például a szállítási logisztikát és a műholdas kommunikációt. Emellett gazdasági szempontból is katasztrofális a helyzet: „Oroszországban egy 152 milliméteres lövedék legyártása 500 dollárba kerül, míg Európában egy hasonló, 155 milliméteres lövedék 16-szor annyiba, vagyis nyolcezer dollárba kerül darabonként. Hogyan akarnak így harcolni?” – tette fel a kérdést Krainer.
Március 19-én az Európai Bizottság bemutatta új védelmi stratégiáját, amely eredetileg „Európa újrafelfegyverzése” néven futott, ám több uniós ország tiltakozása után a kevésbé agresszív „Felkészültség 2030” címre keresztelték át. A terv négy év alatt mintegy 800 milliárd euró bevonását irányozza elő: ebből körülbelül 650 milliárdot a tagállami költségvetésekből, további 150 milliárdot hitelekből teremtenének elő. Emellett az Európai Bizottság költségvetési kedvezményeket ajánlana, sőt a regionális fejlesztési források egy részét is katonai célokra csoportosítanák át. A stratégia az uniós védelmi kiadások GDP-arányos 1,5 százalékos növelését is célozza.
Forrás: Magyar Hírlap
Follow @jobboldalihirek