Robert De Niro végre büszke lehet valamire: fia transznemű hableányként él
Robert De Niro példás apaként elérte azt, amit a woke világban a legnagyobb elismerés: a fia transznemű lett, még nevet is változtatott, és hableány is egyszerre. Ezek után a színész talán kap jutalomból valami kis alamizsna szerepet, de az is lehet, hogy csak egy vállveregetéssel kell majd beérnie. De Niro 29 éves fia, Airyn De Niro – korábban Aaron néven ismert – 2024-ben kezdett el nemváltó hormonkezelést, és jelenleg hosszú, rózsaszín rasztát is visel, amelyet részben A kis hableány inspirált (az új woke verzió). Jelenleg modellként és szinkronszínészként szeretne érvényesülni, miközben mentálhigiénés tanácsadónak tanul. Vagyis a világ meg van mentve.
Airyn és ikertestvére egyébként béranya segítségével született 1995-ben, De Niro és Toukie Smith gyermekeként. Elmondása szerint szülei teljes mértékben támogatják a nemi identitása felvállalását, ami Hollywoodban teljesen normális, ugyanis csak az kap szerepet, meg díjat, aki sátánista.
A Them magazinnak adott interjúban Airyn kiemelte, hogy átmenetét részben az afroamerikai nők iránti csodálata motiválta:
A fekete nők hatalmas hatással voltak rám – nyilatkozta.
Egy egészséges férfinél is gyakran előfordul, hogy inspirálják a szép fekete nők, csak akinek nem egy dühöngő elmebeteg az apja, aki szándékosan szétbarmolja a gyereke identitását, az egészen más dolgokat kezd ezzel az érzéssel. Mondjuk udvarol a szép fekete nőknek.
Airynnek viszont más céljai vannak: például, hogy nőies maradjon még idős korában is.
Ki akar öreg férfi lenni? – vetette fel.
Persze aztán lehet, hogy csak a szerencsétlen apjára nem akar hasonlítani, ezért menekült a transzneműségbe. Így viszont bátorítás helyett orvosi segítség kellene neki leginkább.
Egyébként az is kiderült, hogy Halle Bailey A kis hableányban viselt frizurája késztette Airynt arra, hogy ellátogasson egy fodrászhoz, ahol elkészültek saját loknijai. És milyen csinosak lettek, ugyebár.
A következő híres színészek és énekesek tették még tönkre hasonló módon a gyerekeiket: Jamie Lee Curtis, Naomi Watts, Cynthia Nixon, Charlize Theron, Cher, Dwyane Wade, Gabrielle Union, Jennifer Lopez, Ben Affleck, Sting, Rosie O’Donnell, Sade, Sigourney Weaver és Marlon Wayans.
Forrás: Pesti Srácok