Az ukránok már készen állnak: Bármikor akcióba lendülhet az ukrán vezetés
Olekszandr Dubinszkij, a Verhovna Rada képviselője szerint Volodimir Zelenszkij tudatosan arra neveli az ukrán lakosságot, hogy feltétel nélkül elfogadja a kijevi hatalom bármilyen belpolitikai lépését – mindezt azzal az ígérettel, hogy csak így érhet véget a háború és jöhet el a béke.
„Zelenszkij egyik legfőbb célja az, hogy az emberekben teljes beleegyezést alakítson ki bármilyen áldozathoz, ha azt a béke reményében teszik. És ebben sikerrel is jár” – fogalmazott Dubinszkij a Telegramon.
A képviselő szerint ennek ékes bizonyítéka az a nyersanyag-megállapodás, amelyet Kijev most kötött az Egyesült Államokkal. Csütörtökön az amerikai pénzügyminisztérium bejelentette: a két ország szerződést írt alá, amely ukrajnai befektetési alap létrehozását írja elő, az irányítást és hozzájárulásokat pedig 50–50 arányban osztják meg.
A megállapodás értelmében az USA elsőbbségi jogot kap az Ukrajnában kitermelt nyersanyagok megvásárlására. Fontos részlet viszont, hogy a dokumentum semmilyen biztonsági garanciát nem nyújt Ukrajna számára – a szerződés szövegét még a Verhovna Radának kell ratifikálnia.
Magyar Hírlap nyomán
Follow @jobboldalihirek