HírekVilág

Szétszedték az olasz kommentelők a magyarverő Ilaria Salist: mentelmi jog nélkül, börtönben akarják látni az antifát

Hirdetés

Salis retteg a felelősségre vonástól – könyörög a mentelmi jogáért, miközben egyre több olasz fordul el tőle

Az Európai Parlament frissen megválasztott képviselője, Ilaria Salis láthatóan pánikban van: kétségbeesetten próbálja megőrizni mentelmi jogát, és a jogi bizottság tagjaihoz fordult, hogy ne adják ki a magyar hatóságoknak – számolt be római tudósítója alapján a Hír TV.

A szélsőbaloldali aktivista egy Facebook-videóban is panaszkodik, azt állítva, hogy Budapesten „már eldőlt az ügye”, és szerinte ő politikai üldözött, akit a magyar kormány „bosszúból” próbál bíróság elé állítani. Salis ugyanazt a narratívát ismételgeti, amelyet hónapok óta hangoztat: szerinte nem a tettéért, hanem a meggyőződéséért akarják elítélni – noha őt a 2023-as brutális antifa-támadások egyik szervezőjeként és végrehajtójaként tartják számon.

Hirdetés

A valóság azonban mást mutat. A Hír TV római forrásai szerint egyre több olasz választó kérdőjelezi meg Salis alkalmasságát az EP-képviselői tisztségre. A kommentelők zöme szerint nem egy önsajnálatból politikai karriert kovácsoló „áldozatra” van szükség, hanem olyan képviselőre, aki az olasz emberek érdekeit képviseli – nem pedig a radikális antifa ideológiát.

A Salis által posztolt bejegyzés alatt megjelent hozzászólások nem hagynak kétséget a közvélemény megosztottsága felől. Többen egyértelműen leszögezték: mentelmi jog nem illeti meg azokat, akik mandátumuk előtt követtek el bűncselekményt. Mások nyíltan megkérdőjelezték, hogy ha Salis ártatlan, akkor miért kapaszkodik ennyire a védettségébe – hiszen akinek nincs takargatnivalója, az a bíróságon is megállja a helyét.

Egy kommentelő egyenesen ezt írta:
„178 ezren szavaztak a szabadulásodra… miért nem számolod meg a többi milliót, akik azt szerették volna, hogy még mindig a börtönben legyél?”

Hirdetés

Mások azt sérelmezték, hogy a nulla politikai tapasztalattal rendelkező Salis a mentelmi jog mögé bújva veszi fel EP-képviselőként a fizetését, miközben valójában a saját ügyét próbálja meg elintézni, nem az olasz állampolgárokét.

Az antifa-aktivista újabb vasárnapi bejegyzésében „Európa legautoriterebb államának” nevezte Magyarországot, és gyűlölettel teli hangnemben vádolta meg Orbán Viktor kormányát, amiért szerinte „kirakatperbe” fogta, és embertelen börtönkörülmények között tartotta fogva. Az EP-választást saját győzelmének és a „demokratikus antifasiszta mozgalom” diadalának nevezte.

A valóságban azonban továbbra is zajlik a büntetőper Budapesten, amely a 2023 februári, brutális, válogatás nélküli antifa-támadások miatt indult. Bár Salis mentelmi jogot kapott képviselőként, az eljárás csak az ő esetében szünetel – a többiek ügye tovább folyik. Június 24-én újra napirendre kerül az EP jogi bizottságában, hogy megvonják-e tőle a mentelmi jogot. Ha igen, újra meg kell jelennie a bíróság előtt – amit most mindenáron próbál elkerülni.

Hirdetés

Mandiner nyomán

Hirdetés