Bajban a Tisza Párt: újabb bűncselekmény merülhet fel
Újabb botrány Magyar Péter mozgalma körül: törvénytelen adatkezelés miatt kártérítési perek jöhetnek
Súlyos adatvédelmi visszaélések gyanúja merült fel Magyar Péter politikai formációjánál, miután kiszivárgott belső dokumentumok szerint nemcsak nyilvántartják, de osztályozzák és értékelik is a hozzájuk csatlakozó szimpatizánsokat – sok esetben az érintettek tudta és beleegyezése nélkül. Az ügyben már a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálatot indított, miután Tényi István közéleti bejelentést tett – számolt be róla a Magyar Nemzet.
A dokumentumok alapján a Tisza Párt támogatóit sorszámozták, lojális vagy kevésbé lojális kategóriákba sorolták, aktivitásuk alapján minősítették, miközben a közvélemény felé azt próbálták elhitetni, hogy egy alulról szerveződő, spontán mozgalomról van szó. A valóság ezzel szemben az, hogy a digitális kampányt központilag koordinálják, és olyan eszközöket is bevetnek, mint álprofilok vagy belső Facebook– és Discord-képzések.
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 Híradónak nyilatkozva kiemelte: az ilyen típusú adatkezelés súlyos törvénysértés, különösen mivel politikai hovatartozásról van szó, amely a jog szerint „különleges adatnak” minősül. Ezek gyűjtése, kezelése és továbbítása kizárólag szigorú, előzetes hozzájáruláshoz kötött feltételek mellett történhetne. Márpedig a jelek szerint ezek teljesülése finoman szólva is kétséges.
„Ha ezekkel az adatokkal visszaéltek, az nemcsak adatvédelmi, hanem büntetőjogi következményekkel is járhat. A Büntető Törvénykönyv két évig terjedő szabadságvesztést is kilátásba helyez különleges adatokkal való visszaélés esetén” – mondta Lomnici, hozzátéve: a támogatókat célzó kategorizálás már önmagában is jogsértő lehet, és az érintettek polgári peres úton is követelhetnek kártérítést.
Az Átlátszó információi szerint a listákon szereplők többségét semmiféle formában nem értesítették arról, hogy adataik ilyen adatbázisba kerültek. A portál több érintettet is megkeresett, akik megerősítették: a rájuk vonatkozó információk pontosak, vagyis a kiszivárgott adathalmaz hiteles.
Magyar Péter nem cáfolta a listázás tényét, viszont a felelősséget azonnal orosz hekkerekre próbálta hárítani, ami – figyelembe véve a baloldal gyakori hárító manővereit – sokak szemében inkább terelésnek, mint valódi magyarázatnak tűnik.
A botrány újabb komoly csapást mérhet a Tisza Párt amúgy is átlátszó hitelességére, különösen annak fényében, hogy az ügyben már hatósági vizsgálat zajlik, és a kiszivárgott bizonyítékok szerint a párt adatkezelési gyakorlata tudatos, rendszerszintű és vélhetően törvénysértő volt.