Karácsonyra egész szívet kapott a kisfiú, akinek korábban csak egy fél volt
Reggie Wardale fél szívvel született a világra 2017-ben, orvosai pedig már a terhesség korai szakaszában abortuszt javasoltak az édesanyjának. A 26 éves Anouska Wardale azonban hallani sem akart erről a lehetőségről, szentül hitt gyermeke gyógyulásában.
A szakemberek ezután felhívták az anya figyelmét arra, hogy szülés után ha úgy érzi, hogy már nincs miért küzdeni, bármikor megtagadhat gyermekétől mindenféle orvosi segítséget, hiszen a kisfiú így is, úgy is meg fog halni. Csupán idő kérdése, hogy meddig éli túl fél szívvel a gépekre kötve.
A brit szülők azonban ezt is határozottan elutasították, és keményen küzdöttek Reggie életéért. A gyermek állapota azonban novemberre annyira leromlott, hogy már a szemét is csak nagyon ritkán tudta kinyitni. Szülei egy pillanatra sem hagyták magára a kórházban. Az ágya mellett, zokogva reménykedtek a lehetetlenbe, hogy gyermekük egy csoda folytán meggyógyul.
A család fohászai úgy tűnik meghallgatásra találtak és most együtt készülnek életük első olyan karácsonyára, amikor nem kell rettegni, hogy az lesz az utolsó.
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10156730308587877&set=a.402224957876&type=3
Reggie Wardale számára ugyanis az utolsó pillanatokban találtak megfelelő szívdonort. Addigra a kisfiú állapota annyira leromlott, hogy a szakemberek szerint csupán órák választották el a haláltól. A komplikált műtét szerencsére sikeres volt, és a kétéves azóta napról napra erősebb.
– Amikor teherbe estem én voltam a világon a legboldogabb, de aztán minden egycsapásra pokollá vált. Az orvosok egy pillanatig sem hittek Reggie gyógyulásában, és folyamatosan arra készítettek fel minket, hogy ezt a harcot el fogjuk veszíteni. Végül mégis nekünk lett igazunk. Azóta minden nap igazi ünnep számunkra – mondta boldogan az édesanya.
Ugyan a kisfiú teljes gyógyulásáig még nagyon sok időnek el kell telnie, de most már az orvosai is bizakodóak az állapotával kapcsolatban, hiszen már nincs szüksége a lélegeztetőgépre sem. Még akár az is megtörténhet, hogy a karácsonyt életében először, meghitt otthonában a szüleivel töltheti.
(via) – Blikk.hu