HírekItthon

Azahriaht ismét kapott egy „sallert”, most a magyar rockzene legendája taposta meg

Hirdetés

Megosztó bejegyzéssel hívta fel magára a figyelmet Baukó Attila, ismertebb nevén Azahriah. A háromszor is Puskás Arénát megtöltő fiatal énekes egy Instagram-történetében súlyos szavakat használt a kormánypárti szavazókkal kapcsolatban. Posztjában azt írta:

„Gyönyörűen süt a Nap, mert ő is tudja, hogy már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók.”

A durva kijelentés országos visszhangot váltott ki. Orbán Viktor miniszterelnök is reagált, hangsúlyozva: „erre sem a tehetség, sem a fiatal kor, sem a politikai ambíció nem ad alapot.”

Hirdetés

Azahriah később enyhített hangvételén, sajátos stílusban próbált bocsánatot kérni:
„Bánom, hogy olyan embereket minősítettem, akik nem szándékosan akartak asszisztálni az ország leépítéséhez. Szimplán hittek egy évtizednyi hazugságban. Elnézést kérek azoktól, akiket »véglénynek« neveztem, ígérem, hogy a továbbiakban meghagyom ezt Bayer Zsoltnak.”

A történtekre a magyar rockzene egyik veterán alakja, Schuster Lóránt, a P. Mobil frontembere is reagált. A Ma7-nek adott interjújában Azahriah zenéjét értékelhetetlennek nevezte, függetlenül attól, hogy mekkora közönséget vonz. „Erre a zenére én nem tudok begerjedni” – fogalmazott, hozzátéve: szerinte a mai magyar rockzene kiüresedett, a mai daloknak nincs valódi mondanivalójuk.

„Ez a műfaj mindig is erről szólt: nem feltétlenül azok lettek a legismertebbek, akik a legjobbak voltak” – zárta gondolatait a zenész.

Hirdetés
Hirdetés