HírekItthon

Poloska reggel óta habzó szájjal mindenkit mocskol, Schiffer és Toroczkai sem maradt ki a sorból

Hirdetés

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke gyalog indult el néhány statisztával Balatonőszödtől Kötcséig, a párt közlése szerint „az Orbán – Gyurcsány korszak lezárásaként”. 

Gyaloglását Magyar Péter a Facebook-oldalán élőben közvetíti. Az indulás után hosszan beszélt az őszödi beszéd után történt tüntetésekről, és arról, hogy “hamis tanúvallomások után tartóztattak le tüntetőket, és indítottak ellenük eljárásokat”.

Magyar elmondta azt is, hogy Gyurcsányék szemeket lövettek ki. Tehát mégis megtörtént akkor ezek szerint az, amit a komcsik 20 éve tagadnak

Hirdetés

Poloska azt is közölte, hogy ő kilépett a maffiából és sokan elárulták:

A Fidesz pártalapítványa vasárnap Kötcsén tartja a hagyományos évadnyitó rendezvényét, de idén több szempontból is rendkívüli lesz az esemény: pár száz méterre a fideszes találkozótól Magyar Péter és a Tisza Párt gyűlik majd össze délelőtt 11 órától. A miniszterelnök beszédét pedig idén először online is közvetítik.

Hirdetés

Éééénnnnn, éééénnnnn, énnnnnn:

Schiffert és Toroczkait is gyalázza Poloska

Magyar Péter mindenkit megemlít:

Hirdetés

„Toroczkai rendőrautóban ült az MTV-ostrom idején, csak halkan megjegyzem…”

– mondta, majd az LMP-re is kitért

„Schiffer Bandi! Mi személyesen ismerjük egymást. Sajnálom nagyon, hogy te a legkeményebb Fidesz-propagandát nyomod..”

Vadhajtások

Hirdetés