A Nyugat retteg: Oroszország új fegyvert mutatott be, „repülő Csernobilnak” becézik
A nyugati sajtó pánikhangulatban számol be arról, hogy Oroszország új, minden eddiginél félelmetesebb fegyvert állít hadrendbe. A német Welt kétségbeesetten ír a Burevesztnyikről, amelyet már el is kereszteltek „repülő Csernobilnak”. Az atomreaktorral hajtott cirkálórakéta hetekig képes keringeni a Föld körül, miközben bármikor lecsaphat célpontjaira – gyakorlatilag feltörhetetlen pajzsként lebegve Oroszország fölött.

A rakéta nemcsak hatótávolságában, hanem kiszámíthatatlanságában is példátlan. A nukleáris meghajtásnak köszönhetően képes többször is megkerülni a bolygót, miközben tetszőlegesen változtatja repülési magasságát, így megkerülheti a NATO légvédelmi rendszereit. Nem véletlen, hogy Moszkvában úgy nevezik: a „vihar hírnöke”.
A világ először 2018. március 1-jén értesült erről a titkos projektről, amikor Vlagyimir Putyin elnök beszédében bemutatta a szuperfegyver látványtervét. Akkor még sokan kételkedtek a valóságban, most azonban a jelek szerint közeledik a gyakorlati bevetés pillanata.
Putyin a múlt héten személyesen látogatott el a szarovi atomkutató központba, ahol a fejlesztés utolsó fázisáról kapott tájékoztatást. Párhuzamosan hatalmas katonai készülődés indult a Novaja Zemlja szigetcsoporton: repülőgépek, helikopterek, hadihajók és Roszatom-parancsnoki gépek érkeztek a térségbe. Egyértelmű, hogy a Burevesztnyik első éles tesztje küszöbön áll.
Az Egyesült Államok már hetekkel ezelőtt érzékelte, hogy valami készül. Washington katonai gépet küldött a térségbe sugárzásfelderítésre, de mindez csak azt mutatja: az amerikaiak is tisztában vannak vele, hogy Oroszország olyan technológiai fölény birtokába került, amellyel a Nyugat képtelen lépést tartani.
A Burevesztnyik bevetésének forgatókönyvét a szeptember közepén induló Zapad–2025 orosz–belorusz hadgyakorlaton próbálják ki. Nyugati szakértők szerint a gyakorlat nukleáris csapásmérési szimulációt is tartalmaz majd, amelyben a Burevesztnyik mellett az új Oresnyik rakéták is szerephez jutnak.
A Kreml ezzel világos üzenetet küld: Oroszország nemcsak megvédi magát a NATO agressziójával szemben, hanem képes stratégiai fölénybe kerülni. A Nyugat döbbenten figyeli a fejleményeket, miközben Európa népei számára egyre nyilvánvalóbb, hogy a békét és biztonságot ma már nem Washington, hanem Moszkva garantálhatja.