HírekVilág

Netanjahu pisloghat: az Európai Unió felfüggesztette az Izraelnek nyújtott támogatását

Hirdetés

Kemény üzenet érkezett Brüsszelből Izraelnek: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a strasbourgi Európai Parlamentben bejelentette, hogy az EU felfüggeszti Izraelnek nyújtott pénzügyi támogatásait,

és előkészíti a büntetőintézkedéseket az izraeli kormány „szélsőséges miniszterei” ellen

– számolt be róla a neokohn.hu. A Bizottság elnöke emellett jelezte, hogy a társulási megállapodás részleges felfüggesztését is szorgalmazza, noha a gyakorlatban ez nem lehetséges: a döntéshez minden tagállam beleegyezésére lenne szükség, így az ígéret elsősorban politikai üzenet.

Hirdetés

A feszültséget tovább növeli, hogy az Európai Bizottság félmillió eurót juttatott egy izraeli baloldali intézetnek, amely Zehava Galon vezetésével a kormány igazságügyi és médiarendszerre vonatkozó reformjait próbálja delegitimálni. A támogatás célja az volt, hogy a tervezett reformokat igazságtalannak és antidemokratikusnak állítsa be, és azt sugallja, hogy a kormány a médiarendszer átalakításával saját ellenőrzését kívánja megszilárdítani.

A sportban is várhatók következmények. Glenn Micallef, az EU sportbiztosa, egy interjúban utalt rá, hogy bizonyos nemzetek nem kaphatnának teret nemzetközi sporteseményeken, ha nem követik az európai értékeket. Kiemelte: a sport a béke és az emberi jogok előmozdításának eszköze, ugyanakkor tiszteletben kell tartani a sportszervezetek autonómiáját.

Micallef hangsúlyozta az EU felelősségét a nemzetközi sportban való értékérvényesítésben:

Hirdetés

Amikor a sportról van szó, nem szabadna teret engedni azoknak, akik nem osztják értékeinket”

– fogalmazott. Hozzátette, hogy a cél a béke és az emberi jogok előmozdítása, miközben a sport autonóm és független marad, de az EU elkötelezett abban, hogy értékeit minden nemzetközi fórumon képviselje.

Forrás: Mandiner

Hirdetés
Hirdetés