Garázdaság gyanúja miatt nyomozást rendelt el rendőrség a Kötcsén akasztással fenyegetőző tiszások ellen
A közmédia riporterét egy kisgyermekes édesanya próbálta megvédeni a Tisza-párti agressziótól, ám őt is azonnal szidalmazni kezdték a párt feldühödött hívei. A kötcsei rendezvényen a jobboldali médiumok több tudósítóját is inzultálták, vegzálták a Tisza Párt politikusai és támogatóik. Saját munkatársunkat, Móna Márkot például maga Ruszin-Szendi Romolusz, az ellenzéki párt politikusa kezdte el lökdösni, miközben a riporter csupán kérdéseket akart feltenni neki. A HírTV munkatársa, Császár Attila ennél is súlyosabb fenyegetést kapott: akasztással riogatták a tiszás szélsőségesek.

Az ügy nem maradt következmények nélkül. A közmédia feljelentése nyomán a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság csoportos garázdaság gyanúja miatt indított nyomozást az akasztással fenyegetőző tiszások ellen.
Két nappal később a Tisza Párt a Telex hasábjain próbálta magyarázni a történteket, és sietve elhatárolódott a felvételen jól látható aktivistáktól. Nyilatkozatukban azt állították, hogy a botrányos jeleneteket nem a saját híveik okozták, hanem egy olyan „kis csoport”, amely állításuk szerint minden ellenzéki eseményen feltűnik. A magyarázkodás azonban sokak szerint inkább kínos mentegetőzés, semmint hiteles válasz a nyilvánosság előtt.
Mandiner nyomán
Follow @jobboldalihirek